Kerényi Imre javaslatára neveztek el közterületet Tormay Cécile-ről

Kerényi Imre javasolta Tarlós István főpolgármesternek, hogy nevezzenek el közterületet Tormay Cécile írónőről. A miniszterelnöki megbízott csütörtökön az MTI-nek hangsúlyozta, hogy ezt a javaslatát nem beszélte meg senkivel, és nem is kapott rá utasítást.

Tarlós István főpolgármester csütörtökön beszélt arról, hogy civil kezdeményezés alapján egy általa megnevezni nem kívánt színházi rendező kezdeményezte, hogy a fővárosban viselje közterület Tormay Cécile nevét.

Kerényi Imre felidézte, hogy a Szobrok, közterek és nemzeti könyvtár című projektje keretében jelentős személyiségek kapnak szobrot. Az érintett köztereket az önkormányzat felújítja, a szobrokat a kormány fizeti, a szoboravatás kapcsán pedig megjelennek a Nemzeti Könyvtár kötetei.

Mint elmondta, Tormay Cécile szobrát tavaly avatták fel a fővárosi Rókus kápolna előtt, amelyet az írónő felmenői építtettek. Tormay Cécile évtizedekig a VIII. kerületi Kőfaragó utcában lakott, amelyet halála után az írónőről neveztek el. Az utcában élők nemrég a helyi önkormányzattól azt kérték, hogy ismét Tormay Cécile nevét viselje az utca, ám a testület ezt a kérést elutasította - tette hozzá Kerényi Imre.

Ezután tovább keresték a lehetséges helyszíneket, így jutottak el a Hűvösvölgybe, ahol az írónőnek villája volt. A miniszterelnöki megbízott levelet írt Tarlós Istvánnak, kérve, fontolja meg, hogy azon a környéken nevezzenek el valamilyen közterületet Tormay Cécile-ről.

Kerényi Imre a kérést azzal indokolta, hogy véleménye szerint Tormay Cécile jelentős magyar írónő, akit irodalmi Nobel-díjra is jelöltek. 

Álláspontja szerint a politikai és a művészi tevékenységet el kell választani egymástól. Mint fogalmazott: nem hajlandó Zelk Zoltánt kiirtani a magyar irodalomból, mert "Rákosival  puszilkodott", és Gorkijt se veti ki a könyvtárából, mert "Sztálin talpnyalója volt", miként Nyirő Józsefet sem, mert "Szálasinál bohóckodott".

Kerényi Imre bölcs megoldásnak nevezte, hogy a Fővárosi Közgyűlés a közterületi elnevezésről kikéri a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását.

A Fővárosi Közgyűlés május végén döntött úgy, hogy egy névtelen II. kerületi közt elnevez az írónőről. A döntés ellen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is tiltakozott másnap, jelezve: Tormay Cécile antiszemita nézeteit nyíltan vállalta, és számos gondolatát irányadónak tartották "a magyar politikai antiszemitizmus vezéralakjai". Tarlós István erre reagálva a közterületi elnevezés újratárgyalását kezdeményezte.

Hírek

RSS megtekintés