Környezetvédelmi Alap: újabb programokat, foglalkozásokat rendeztek a támogatott projektek keretében

​Újabb programokat, foglalkozásokat rendeztek a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapja által támogatott projektek keretében.

A Magyar Madártani Egyesület budapesti helyi csoportja 2014. március 8-án rekordszámú önkéntes bevonásával élőhelykezelést végzett az Újpesti Homoktövis helyi természetvédelmi területen. Magyarországon csak itt él vadon homoktövis cserje, a terület számtalan védett gerinctelen és gerinces állatfajnak is otthont ad. A 22 védett növényfaj miatt is híres élőhely egyre nagyobb részét tudták megtisztítani az elmúlt nyolc évben a tájidegen cserjéktől, a hatékony munkának köszönhetően a terület egyre szépülő homokpusztagyep képét mutatja.

A március 8-i programon körülbelül 150-en vettek részt, legnagyobb számban a közösségi szolgálat keretében önkéntes munkát végző középiskolások. A cserjéket aljnövényzet-tisztító géppel és láncfűrésszel vágták, a kisebb ágakat pedig ágvágóval. Madárgyűrűzési bemutatót is tartottak, az egyesület szakemberei mintegy negyven madarat gyűrűztek meg, főként széncinegéket, valamint több nagy fakopáncsot, barátcinegét, kék cinegét, erdei pintyet, tengelicet, zöldikét és meggyvágót.

A természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek szívesen látják az ilyen munka iránt érdeklődő, közösségi szolgálatot végző fiatalok, akár osztályok, jelentkezését az élőhelykezelési munkák elvégzéséhez. A különböző programok elérhetők a Magyar Madártani Egyesület honlapján: http://www.mme.hu/.

Szintén március 8-án komposztálás témakörben tartott előadással egybekötött műhelyfoglalkozást és magbörzét a Wekerlei Társaskör Egyesület.

A témához kapcsolódik, hogy március 29-én – 10, 11, 12, és 13 órai kezdettel – a Cseresznyevirág Alapítvány a Soroksári Táncsics Mihály Művelődési Központ Kamaratermében (Grassalkovich u. 122-124.) előadással egybekötött komposztálóosztást szervez. A Messzelátó Egyesület pedig közösségi kertet hoz létre a Környezetvédelmi Alap támogatásával a VIII. kerületben. A következő kertközösségi találkozó március 15-én lesz, ahova szeretettel várják a kerületi lakosokat.

Hírek

RSS megtekintés