Két januári hétvégén metrópótló busz jár az M3-as metró helyett a Deák Ferenc tér és a Népliget között

​Folytatódik a megkezdett síncsere-program az M3-as metró vonalán, ezért a január 17-18-ai, majd a 24-25-ei hétvégén metrópótló autóbusz közlekedik a vonatok helyett a Deák Ferenc tér és a Népliget között, míg a metrószerelvények Újpest-Központ és a Deák Ferenc tér, valamint Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között viszik az utasokat. Az utolsó M3-as metróhoz biztosítják a megszokott csatlakozó felszíni járatokat, esetenként plusz buszindulásokkal. 2014-ben, valamint 2015-ben szakaszosan mintegy 42 ezer méternyi elhasználódott sínszálat cserélt, illetve cserél ki a BKV, ezért várhatóan június végéig a március 14-15-ei hétvégétől és a május 1-2-3-ai hosszú hétvégétől eltekintve minden szombaton és vasárnap autóbusszal pótolják az M3-as metró egyes vonalszakaszait; az emiatt változó közlekedésről folyamatosan tájékoztatják az ügyfeleket. A síncserének köszönhetően megszűnnek a leromlott pályaállapot miatti sebességkorlátozások, ezáltal rövidebb lesz az utazással töltött idő, valamint csökkennek a pályafenntartásra fordított költségek. A síncserével az M3-as metró biztonságos közlekedését kívánják biztosítani a teljes infrastruktúra-felújítás megkezdéséig.

Közlekedés az M3-as metró vonalán a január 17-18-ai és a 24-25-ei hétvégén

 
2015. január 17-én és 18-án, majd 24-én és 25-én (mindkettő szombat és vasárnap), az M3-as metró két szakaszra osztva közlekedik,

• egyrészt Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér,
• másrészt Újpest-Központ és a Deák Ferenc tér között.

A Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér közötti, kimaradó megállóhelyek a Deák Ferenc tér M és a Népliget M között közlekedő, M3-as jelzésű metrópótló busszal érhetőek el.

Az M3-as jelzésű metrópótló busz a Deák Ferenc tér M végállomástól a Népliget M felé a Deák Ferenc tér–Károly körút–Múzeum körút–Kálvin tér–Üllői út–Népliget útvonalon közlekedik, az alábbi megállóhelyek érintésével:

• Deák Ferenc tér M: a 9-es, a 909-es, a 914-es, a 914A, a 916-os, a 931-es, a 950-es és a 990-es autóbusz megállóhelye,
• Astoria M: a Múzeum körúton a Hotel Astoria előtt,
• Kálvin tér M: a 9-es, a 15-ös, a 115-ös, a 914-es, a 914A, a 950-es, a 950A autóbusz és a 83-as trolibusz megállóhelye,
• Corvin-negyed M: a 914-es, a 914A, a 950-es és a 950A busz megállóhelye,
• Klinikák M: a 914-es, a 914A, a 950-es és a 950A autóbusz megállóhelye,
• Nagyvárad tér M: az Üllői úton a Haller utca kereszteződése előtt,
• Népliget M: az Üllői út 102. számnál, a Pénzverde előtt.

Az M3-as jelzésű metrópótló busz a Népliget M végállomástól a Deák Ferenc tér M végállomásig a Népliget–Üllői út–Kálvin tér–Múzeum körút–Károly körút–Deák Ferenc tér útvonalon halad, az alábbi megállóhelyek érintésével:

• Népliget M: az Üllői út 102. számnál, a Pénzverde előtt,
• Nagyvárad tér M: a 914-es, a 914A, a 950-es és 950A autóbusz megállóhelye,
• Klinikák M: a 914-es, a 914A, a 950-es és 950A autóbusz megállóhelye,
• Corvin-negyed M: a 914-es, a 914A, a 950-es és 950A autóbusz megállóhelye,
• Kálvin tér M: a 9-es, a 909-es, a 914-es, a 914A, a 950-es és 950A autóbusz megállóhelye,
• Astoria M: a 47-es, a 48-as, a 49-es villamos, a 9-es, a 909-es, a 914-es, a 950-es, 950A, a 979-es és a 979A autóbusz megállóhelye,
• Deák Ferenc tér M: a 9-es, a 909-es, a 914-es, a 950-es, 950A, a 979-es és a 979A autóbusz megállóhelye.

További változások a felszíni járatok közlekedésében

 
A metrópótlás hétvégéin a Kőbánya alsó vasútállomás felé közlekedő 9-es autóbusz Deák Ferenc tér M megállóhelyen a megszokottnál előrébb, a 909-es, a 979-es és a 979A busz Deák Ferenc tér M megállójában áll meg. 

Az utolsó M3-as metróhoz kapcsolódó felszíni járatok menetrendje az átszállás biztosításának érdekében az alábbiak szerint módosul:

• 1-es villamos: 
 o 23:51 helyett 23:48-kor indul a Bécsi út/Vörösvári út végállomástól induló, csak a Lehel utca/Róbert Károly körútig közlekedő villamos 
 o a Lehel utca/Róbert Károly körúttól 0:02-kor is indul egy villamos a Bécsi út/Vörösvári út végállomásra.
• 14-es villamos: az utolsó villamos a Lehel tér M végállomásról 23:55 helyett 0:02-kor indul, és Angyalföld kocsiszín helyett Káposztásmegyer, Megyeri út végállomásig közlekedik.
• 8-as autóbusz: a Keleti pályaudvar M végállomástól 23:46-kor is indul autóbusz.
• 9-es autóbusz: az utolsó Óbuda, Bogdáni út felé közlekedő busz 2 percet várakozik Deák Ferenc tér M megállóhelyen, így innen 23:50 helyett 23:52-kor indul tovább.
• 30-as autóbusz: rövidített útvonalon, csak az Újpest-Központ M-től 0:13-kor is indul egy busz Káposztásmegyerig.
• 34-es autóbusz: az Árpád híd M-től 23:58 helyett 0:06-kor indul az utolsó busz.
• 66-os autóbusz: többletindulásként a Határ út M-től 0:04-kor is indul egy járat.
• 72-es trolibusz: az Arany János utca M-től 23:49 helyett 23:59-kor indul az utolsó trolibusz.
• 76-os trolibusz: a Keleti pályaudvar M végállomástól 23:39 helyett 23:49-kor indul az utolsó trolibusz.
• 85-ös autóbusz: többletindulásként Kőbánya-Kispest M-től 0:15-kor is indul egy járat, rövidített útvonalon, csak a Sibrik Miklós útig.
• 91-es autóbusz: a Nyugati pályaudvar M-től 23:51 helyett 0:01-kor indul az utolsó busz.
• 98-as autóbusz: többletindulásként a Kőbánya-Kispest M-től 0:14-kor is indul egy járat, rövidített útvonalon csak Rákoskeresztúr városközpontig.
• 99-es autóbusz: rövidített útvonalon, csak a Határ út M-től 0:04-kor is indul egy járat Pesterzsébet, Mátyás király térig.
• 105-ös autóbusz: a Deák Ferenc tér M megállóhelyről a Gyöngyösi utca M felé 23:51 helyett 23:54-kor indul tovább.
• 123A autóbusz: többletindulásként a Határ út M végállomástól 0:11-kor is indul egy járat.
• 136E autóbusz: többletindulásként Kőbánya-Kispest M-től 0:14-kor is indul egy járat, rövidített útvonalon a Vörösmarty Mihály utcáig.
• 181-es autóbusz: a Távíró utcától 23:56-kor, az Aszódi utcától 0:01-kor is indul busz, az Ecseri út M megállóhelyről mindkettő 0:06-kor indul tovább.
• 182-es autóbusz: többletindulásként a Kőbánya-Kispest M végállomástól 0:15-kor is indul egy járat.
• 184-es autóbusz: többletindulásként a Kőbánya-Kispest M végállomástól 0:08-kor is indul egy járat.
• 194-es autóbusz: többletindulásként a Határ út M végállomástól 0:10-kor is indul egy járat.
• 196A autóbusz: többletindulásként az Újpest-városkapu M végállomásról 23:51-kor és 0:12-kor is indul egy járat.
• 200E autóbusz: többletindulásként a Kőbánya-Kispest M végállomástól 0:10-kor is indul egy járat.
• 202E autóbusz: többletinduláskor a Kőbánya-Kispest M végállomástól 0:08-kor is indul egy járat.
• 204-es autóbusz: az Újpest-központ M megállóhelytől az utolsó járat 0:08 helyett 0:12-kor indul tovább Rákospalota felé.
• 220-as autóbusz: az Újpest-központ M végállomástól 0:02 helyett 0:12-kor indul az utolsó járat.
• 294E autóbusz: többletindulásként a Határ út M végállomástól 0:11-kor is indul egy járat.

Díjszabási tudnivalók

 
A metrópótlás miatti kényszerű átszállás az M3-es metró és az M3-as metrópótló autóbuszok között nem minősül útmegszakításnak. Az átszállásnál az egyszeri utazásra szolgáló jegyek – a vonal- és a gyűjtőjegyek, valamint az egyszeres átszállójegy – használata esetén nem kell új jegyet kezelni, hanem a már érvényesített jeggyel lehet tovább utazni. A kezelt vonal- és gyűjtőjegyeket átszállás után a jegy számkocka nélküli végén ismét kezelni kell (a gyűjtőjegyeket ehhez természetesen ki kell tépni a tömbből). Az átszállójegyet a kényszerű átszállás miatt nem kell újrakezelni, mivel az mindkét végén számkockával rendelkezik. A speciális, a csak a metrókon érvényes szakaszjegy a metrópótló autóbuszokon is 30 percig érvényes.
 
A kétszeri átszállás, azaz harmadik felszállás is szükségessé válhat. Ilyenkor a már kétszer kezelt vonal- és gyűjtőjegyek újabb kezelése nem szükséges. A metrószakaszjegyet a metrópótló buszról a metróra vagy a metróról a metrópótló buszra történő átszálláskor a számkocka nélküli végén kell kezelni.

Az M3-as metróvonal és a metrókocsik felújításáról

 
A Fővárosi Közgyűlés augusztus 25-ei ülésén döntött arról, hogy kiírható az M3-as metró szerelvényeinek teljes körű felújításához szükséges tender. Ezáltal a zavartalan forgalom biztosításához szükséges mintegy 40 vonat felújítása már 2015-ben elkezdődhet. Tarlós István főpolgármester elmondta, a vonal infrastruktúrájának – azaz az alagút, a biztonsági berendezések, az állomások és a pálya – teljes felújítása 2019-re készülhet el. A vágányok cseréje egyébként már másfél éve zajlik, és a jövő évre be is fejeződhet, a kritikus szakaszokon pedig 2016-tól megújulhat a teljes infrastruktúra, így a biztonságos közlekedés hosszabb távon biztosított lesz. Az M3-as metróra ugyanakkor ma is biztonsággal fel lehet ülni, hiszen – és ebben a szakértők is egyetértenek – csak forgalombiztonságilag megfelelő szerelvények kerülnek a pályára.

 
Budapesti Közlekedési Központ
 

Hírek

RSS megtekintés