Megújul a Széll Kálmán tér

Felújítása során a Széll Kálmán tér még több zöldfelülettel gazdagodik; az eddig elültetett fák és a füvesített terület kialakításán kívül jelenleg a díszfüvet, a virágokat és a cserjéket ültetik

A Széll Kálmán tér teljes rekonstrukciója 2016 tavaszára fejeződhet be, amelynek eredményeképpen a mai, elhanyagolt csomópont helyén egy új, modern arculatú, magas szolgáltatási színvonalú, a mainál sokkal rendezettebb, akadálymentes és zöld közösségi tér jön létre, Buda közlekedése pedig – a budai fonódó villamoshálózat kiépítésével összehangolt munkáknak köszönhetően – megújul. A Széll Kálmán tér felújítására mintegy nettó 5,3 milliárd forintos kormányzati, uniós és fővárosi forrás áll a Fővárosi Önkormányzat rendelkezésre. A 2016 tavaszáig tartó rekonstrukciós munkák több építési ütemben, esetenként kényelmetlenségekkel járó forgalomkorlátozások mellett zajlanak, amelyek miatt a teret érintő vagy keresztező busz- és villamosjáratok közlekedése is több alkalommal változik majd.

A Széll Kálmán tér, Budapest egyik legforgalmasabb terének állapota az utóbbi években jelentősen leromlott. A korábban több éven át ígért, de Tarlós István főpolgármester programjában már kiemelt projektként szereplő fejlesztés érdemi tervezése 2011-ben a Fővárosi Önkormányzat kiemelt beruházásaként az alapoktól kezdődött meg, mert ezt megelőzően nem történtek meg a szükséges előkészületek. Az elmúlt évek tervezési, engedélyezési, illetve forrásbiztosítási munkáival párhuzamosan a beruházáshoz szükséges építési engedélyeket is meg kellett szerezni. A kormány jelentős mértékben finanszírozza a tér átépítését, az ehhez szükséges támogatási szerződések a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal és a Belügyminisztériummal megköttettek. A teret érintő villamoshálózat a Budai fonódó villamoshálózat projekt európai uniós forrásainak felhasználásával, a tér egyéb kiviteli munkáinak finanszírozása pedig fővárosi, illetve állami forrásokból történik.

A tér teljes felújítására mintegy nettó 5,3 milliárd forint áll rendelkezésre, kivitelezője a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., valamint a WIS Holding Zrt. alkotta Széll Kálmán tér 2014 Konzorcium. A kivitelezési szerződést 2014. november 24-én írták alá. Minden terv, építési engedély, valamint a Kormány, a Főváros és az EU által biztosított forrás rendelkezésre áll, mindezek pedig lehetőséget teremtenek a kivitelezési munkák 2015. januári megkezdésére, a Széll Kálmán tér mértéktartó, de funkcionális és városképi szempontból teljes értékű megújítására.

Elhanyagolt csomópont helyett modern közösségi tér

A Széll Kálmán tér felújításával új arculatú, magas szolgáltatási színvonalú, a mainál sokkal jobban használható tér jön létre, mely erősíti a közösségi, a gyalogos- és a kerékpáros közlekedés szerepét a térségben. A tér felújításának részeként

  • • akadálymentes kapcsolatok jönnek létre valamennyi irányban, ehhez kapcsolódva mozgólépcső és lift épül a Várfok utcai autóbuszmegállók felé
  • • az autóbusz-végállomások és a villamosmegállók az utasok szempontjait előtérbe állítva alakulnak át
  • • csökken az autóbusz-parkolók területének nagysága
  • • átépül a tér észak-nyugati (Szilágyi Erzsébet fasori) sarkában található közúti csomópont
  • • a Széll Kálmán tér a kerékpárosok számára minden irányban kényelmesen és biztonságosan átjárható lesz
  • • egységesedik a tér építészeti arculata, jelentősen nő a zöldfelületek aránya megszűnnek a rendezetlen bódék
  • • lehetőség lesz a fogaskerekű új, Széll Kálmán téri végállomásának későbbi kialakítására
  • • újjáépül az M2-es metró bejárati épülete, amelynek jelenlegi, legyező alapja azonban megmarad
  • • fedett perontetők épülnek a villamosmegállókban
  • • a BKK új ügyfélközpontot alakít ki a téren, ahol a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető. 
Háromdimenziós látványterv a megújult térről
Összehangolt fejlesztési és felújítási munkák

A tervek szerint a Széll Kálmán tér felújítása 2016 tavaszán fejeződhet be, ekkorra a Széll Kálmán tér Bel-Buda egyik szimbolikus köztereként egy rendezett, színvonalas és a városrészhez méltó városi központ lehet. A tér rekonstrukciójához szorosan kapcsolódik a budai fonódó villamoshálózat kiépítése. A munkák összehangolásával jövő tavaszra a Frankel Leó utca és a Margit körút között megépített villamosvágány-átkötésnek köszönhetően átjárható villamospálya létesül az immár megújult Széll Kálmán tér és Óbuda között, azaz lehetőség nyílik új, hosszú villamosvonalak létrehozására. Annak érdekében, hogy a forgalomkorlátozások a szükséges legkisebb mértékben és ideig akadályozzák a környék közlekedését, a 4-es és a 6-os villamos egyes pályaszakaszainak halaszthatatlan felújítását is Széll Kálmán tér felújításának idejére időzítettük, továbbá ugyanebben az időszakban kerül sor a Margit híd egyes garanciális javítási munkáira is. Az aktuális forgalmi információkról itt lehet bővebben olvasni: http://www.bkk.hu/szellkalmanter/.

Videó a Széll Kálmán téri munkálatok megkezdéséről
Túl a félidőn - timelapse videó a Széll Kálmán tér felújításáról 
Így újul meg a Széll Kálmán tér

A Széll Kálmán tér felújítása már túlvan a félidőn. A sok bontás után elkezdődött az építési fázis, hogy Buda egyik legforgalmasabb csomópontja tavaszra elnyerje a végső formáját. Mi minden történt eddig? Nézzétek meg a Postapalota tetejéről készített timelapse videónkat! A www.bkk.hu/szellkalmanter/idovonal/ oldalon pedig minden részletet megtudhattok az eddig elvégzett munkákról.

Posted by BKK - Budapesti Közlekedési Központ on 2015. szeptember 21.

 

Főpolgármesteri Hivatal
Kommunikációs Igazgatóság
 
​​ 

Kapcsolódó cikk

Véget ért a Lánchíd budai hídfője alatti villamosalagút felújítása, így március 14-étől teljes hosszában járhatóvá vált a fonódó villamoshálózat
Az elmúlt héten a szakemberek minden, a budai fonódón közlekedő villamostípussal tesztelték a kiszélesített alagutat, a benne húzódó új villamospályát, a vasúti biztosítóberendezéseket és a felsővezetékeket. Az új villamosalagút átadásával teljessé válik a budai fonódó villamoshálózat.

Hírek

RSS megtekintés