Iskolakapun Kívüli Program 2013-2014

Beköszöntő

Tarlós István főpolgármesterKépviselőtársaimat, kollégáimat a fiatalok megszólítására, egyúttal programok szervezésére is sarkallva a következő kérdéseket tettem fel: mit tehetünk ma annak érdekében, hogy egy Budapest méretű nagyváros élhető, ugyanakkor vonzó legyen a fiatalok, a diákok számára?
 
Hogyan segíthetjük a mai tizenéveseket, gyermekeinket, unokáinkat, hogy amikor kilépnek az iskola kapuján tartalmas, fejlődésüket segítő, de nekik szóló, számukra is izgalmas programokkal találják szembe magukat úgy, hogy ez ne jelentsen anyagi terhet a családok számára?

Azt remélem, hogy amikor kezébe veszi a Fővárosi Önkormányzat által támogatott „Iskolakapun kívüli program” kínálatát, úgy ítéli majd meg, hogy jó úton indultunk el, és Budapest ifjúsága szívesen vesz részt programjainkon.

Budapest, 2013. április 15.
 
Tarlós István
főpolgármester

Programok - iskolakapun kívül

 
 
​Budapest egyesítésének 145. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala az „Iskolakapun Kívüli Program" elnevezésű rendezvénysorozat keretében városismereti versenyt szervez fővárosi középiskolás diákok számára. A vetélkedő célja Budapest történetének megismerése.
A Fővárosi Önkormányzat meghívására – az „Iskolakapun Kívüli Tevékenységek” elnevezésű programsorozat részeként – a határon túlról 25 diák és 5 pedagógus töltött négy napot Budapesten a Határok Nélkül Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó résztvevőjeként a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
A Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztálya, valamint a Mozaik Gazdasági Szervezet az „Iskolakapun Kívüli Tevékenységek” programsorozat keretében fővárosi középiskolás diákok számára tehetségkutató versenyt hirdet négy kategóriában.
Június 16 - augusztus 31. között, öt helyszínen - Gergelyiugornyán, Pilisszántón, Soltvadkerten, Verőcén és Szabadszálláson -kedvezményes nyári táborozási lehetőség heti turnusokban szervezett, hétfői érkezéssel és legkésőbb szombat reggeli utáni távozással.
A Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztálya, valamint a Mozaik Gazdasági Szervezet az „Iskolakapun Kívüli Tevékenységek" keretében fővárosi középiskolás diákok számára tehetségkutató versenyt hirdet. Jelentkezni március 3-ig lehet.
Budapest egyesítésének 143. évfordulója alkalmából a Fővárosi Önkormányzat a fővárosi levéltár közreműködésével városismereti versenyt szervez fővárosi középiskolás diákoknak. A vetélkedő célja Budapest közlekedéstörténetének megismerése.
​Negyedik alkalommal rendezi meg a Főváros az „Iskolakapun kívüli programok" keretében a "Sportos vakáció a városban" eseménysorozatot: a nyári szünidő két és fél hónapja alatt ingyenes mozgásos, művészeti, játékos, vetélkedős és sportprogramokat kínálnak általános és középiskolás fiataloknak.
A Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztály valamint a Gimnáziumok Gazdasági Szervezete az „Iskolakapun Kívüli Tevékenységek” programsorozat keretében fővárosi középiskolás diákok számára tehetségkutató versenyt hirdet.
Február 15-ig tekinthető meg a Láss, ne csak nézz! Budapest, a fény városa - diákszemmel című fotókiállítás. A tárlaton azokat a képeket mutatják be, amelyeket az ugyanezen címmel a Fővárosi Önkormányzat és a FSZEK által meghirdetett fotópályázatra küldtek be a diákok.
A Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium „6almaSokk” nevű csapata nyert, dobogós lett a Gundel Károly Szakképző Iskola „JENÁTÜLŐ” és a Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium „HUNcut Buckák” elnevezésű csapata.
​Budapest egyesítésének 142. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Önkormányzata Budapest Főváros Levéltárának közreműködésével az „Iskolakapun Kívüli Program” elnevezésű rendezvénysorozat keretében városismereti versenyt szervez fővárosi középiskolás diákok számára.
Fiatal művészek veszik birtokba ismét a Városháza Parkot péntek délután, hogy tehetségüket, rátermettségüket bizonyítsák az utca színpadán.
A rendezvénysorozat célja, hogy a gyermekek megszeressék a sportot, a játék és a mozgás örömét, és hogy a résztvevők a szünidő alatt is aktívan töltsék el a nyári hónapokat.
A Diákra hangolva elnevezésű tehetségkutató verseny döntőjét tartották meg pénteken a Budapesti Művelődési Központban. A versenyre a fővárosi fenntartású középiskolák 14-19 éves diákjai nevezhettek.
​Április 10-én 14 órakor rendezik a Diákra hangolva elnevezésű, budapesti középiskolásoknak szóló tehetségkutató verseny döntőjét. A pályázati felhívásra összesen 47 produkció érkezett ének, zene, tánc, vers és próza kategóriában.
Budapest Főváros Önkormányzata és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár csapatversenyt hirdet a könyvtár 110. évfordulója alkalmából. A vetélkedő témája a magyar századforduló, az 1900 körüli évek szellemi és művészeti élete.
A Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztály Köznevelési és Ifjúsági Osztálya az „Iskolakapun kívüli program” keretében 14-19 éves fővárosi középiskolás diákok számára tehetségkutató versenyt hirdet négy kategóriában.
Eredményt hirdettek a „Láss, ne csak nézz! Budapest öröm-bánat térképe diákszemmel” elnevezésű pályázaton. Első díjat és húszezer forint pénzjutalmat kapott Nagy Viktória és Gulyás Levente.
A Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium csapata nyerte a Margitszigetről rendezett városismereti versenyt, amelynek döntőjét - az Iskolakapun kívüli programsorozat keretében - november 17-én rendeztek.
114 csapat 456 középiskolás diák vette birtokába csütörtökön délután a Margitszigetet, hogy teljesítse a Fővárosi Önkormányzat Iskolakapun kívüli programsorozat keretében rendezett városismereti versenyének első fordulóját.