Iskolakapun kívüli program - Táborozás

A Fővárosi Önkormányzat a fővárosi tulajdonú köznevelési intézmények diákjai számára táborozási lehetőséget és táborozási támogatást biztosít három táborhelyen.  Cél: lehetőség biztosítása közösség építésre, feltöltődésre és az együtt táborozás élményének megszerzésére azon tanulók esetében is, akiknek családja nem engedheti meg magának a nyári nyaralásokat.

A táboroztatási időszak: 2013. június 17- 2013. augusztus 31.
 
Jelentkezni az intézményeknek megküldött felhívás alapján lehet. Azt kérjük, hogy a táborhelyekre kidolgozott programmal jelentkezzenek a csoportok.
 
Táborhelyek:
 
Szabadszállás
célcsoport: középfokú nevelésben/oktatásban tanuló alkotó csoportok
létszám: 14 diák+2 pedagógus
program: saját művészeti/sport program
 
 
Gergelyiugornya
célcsoport: középfokú nevelésben/oktatásban tanuló  csoportok
létszám: 40 diák + 4 pedagógus
program: pihenő, szabadidős tábor
 
Pilisszántó
célcsoport:  középfokú és általános iskolás korosztály
létszám: 45 diák + 4 pedagógus
program: szabadidős  - és diák-önkormányzati tábor
 
Szabadszálláson, a Szabó Ervin Könyvtárral közösen, két turnusban olvasótábort hirdetünk kulturális programokkal, könyvtáros tanárok bevonásával.

Erdei iskola

A Fővárosi Önkormányzat a fővárosi tulajdonú köznevelési intézmények diákjai számára őszi, téli és nyári időszakokra táborozási lehetőséget és táborozási támogatást biztosít három, a nyári időszakban már négy táborhelyen.
 
Cél: lehetőség biztosítása közösség építésre, feltöltődésre és az együtt táborozás élményének megszerzésére azon tanulók esetében is, akiknek családja nem engedheti meg magának a nyári nyaralásokat.
 
A táboroztatási időszak:
 
Őszi-téli tábor (Pilisszántó): 2013. október 1 - 2014. június 15. előzetes egyeztetés szerint, célcsoport:  középfokú és általános iskolás korosztály, létszám: 45 diák+4 pedagógus, program: szabadidős  - és diák-önkormányzati tábor
 
Nyári tábor: 2014. június 16 - augusztus 31. (Pilisszántó, Szabadszállás, Soltvadkert, Gergelyiugornya)
 
Jelentkezni az intézményeknek megküldött felhívás alapján lehet. Azt kérjük, hogy a táborhelyekre kidolgozott programmal jelentkezzenek a csoportok.
 

 

 

KAPCSOLAT

taborozas@budapest.hu

Kapcsolódó cikkek

​Budapest egyesítésének 141. évfordulója alkalmából a Fővárosi Önkormányzata a fővárosi levéltár közreműködésével városismereti versenyt szervez budapesti középiskolásoknak. Nevezni október 2-ig lehet.
Mintegy félszáz gyerek vett részt szerdán azon a különleges és ingyenes bokszfoglalkozáson, amelyre olyan híres bajnokok is ellátogattak, mint Kótai Mihály, Bedák Zsolt, Dömsödi Renáta, Mihalik György és Sera Zoltán.
Budapest Főváros Önkormányzata és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 2014. június 30. és július 12. között két turnusban Művelődési Élménytábort szervezett Szabadszálláson az „Iskolakapun kívüli program” elnevezésű projekt keretében.
Az egészséges életmód jegyében ingyenes mozgásos és sportprogramokat kínálnak Budapest különböző helyszínein a vakáció két és fél hónapjában a szünidőt a városban töltő általános és középiskolásoknak.
​Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Köznevelési és Ifjúsági Osztálya az Iskolakapun Kívüli Program keretében ismét bemutatkozási lehetőséget biztosít az utca színpadán minden fiatal művésznek.
Hétfőn több mint háromszáz gyermeket láttak vendégül a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Budapesti Gyermekvédelmi Nap keretében.
A tehetségkutatóra egyénileg vagy csapatban négy versenykategóriában (tánc, ének-zene, vers- és prózamondás és egyéb) 97 középiskolás jelentkezett, közülük 73-an feleltek meg a jelentkezés feltételeinek.
Harmadik alkalommal rendezik meg 2014. március 31-én 10 órától a Budapesti Gyermekvédelmi Napot a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A rendezvény kiemelt programja a „Márciusban nefelejcs” elnevezésű kulturális és szabadidős programsorozatnak.
Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztálya az „Iskolakapun Kívüli Program” keretében felhívást tesz közzé Budapest öröm-bánat térképének elkészítésére.
A Főpolgármesteri Hivatal Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztálya az „Iskolakapun Kívüli Program” elnevezésű rendezvénysorozat keretében tehetségkutató versenyt hirdet 14-19 éves fővárosi középiskolásoknak.
A Madách gimnázium csapata nyerte a Fővárosi Önkormányzat és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár által közösen rendezett Verdi-vetélkedőt.