Fővárosi Közgyűlés: bírság jár a tiltott, közösségellenes magatartásokért

​A Fővárosi Közgyűlés az ülés napirendjét 21 igen szavazattal, 12 tartózkodás mellett fogadta el.

Testvérvárosi megállapodást köt Budapest és Peking, az erről szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag hagyta jóvá. A magyar és a kínai főváros 2005 júniusában úgynevezett barátsági és együttműködési megállapodást kötött, amelyet most testvérvárosi szintre emelnek. A megállapodástervezet célként jelölte meg a kölcsönös információ- és tapasztalatcserét, valamint az együttműködést a következő területeken: városüzemeltetés (közösségi közlekedés és infrastruktúra, vízipar és szennyvízgazdálkodás, környezetvédelem és hulladékgazdálkodás), oktatás, kultúra, turizmus, média és kommunikáció, információs technológia, gazdaság, kereskedelem, vállalkozásfejlesztés.

Budapest emellett három évre egyetértési megállapodást köt Sanghaj önkormányzatával; ennek célja a kereskedelem, az infrastruktúrafejlesztés, a turizmus, a kultúra és az oktatás területén kialakítandó együttműködés. Ugyancsak egyhangúlag hagyták jóvá azt a határozatot, miszerint Budapest barátsági és együttműködési megállapodást köt Azerbajdzsán fővárosával, Bakuval (Baki). A dokumentum értelmében elsősorban a városüzemeltetéssel és infrastruktúrával összefüggő területeken fejlesztenék tovább az együttműködést a felek.
 
Döntött a tiltott, közösségellenes magatartások bírságolásáról a Fővárosi Közgyűlés; az önkormányzati rendeletben foglaltak megszegőire ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírságot, illetve százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírságot szabhatnak ki.
 
Az új szabálysértési törvény idén április 15-én lépett hatályba, a felsőbb szintű jogszabály miatt az önkormányzatok kötelesek hatályon kívül helyezni a saját rendeleteikben meghatározott szabálysértési rendelkezéseket, legkésőbb május 31-ig. A jogszabály ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy a helyi képviselő-testületek tiltott, közösségellenes magatartásokat határozzanak meg rendeleteikben, az ezek megszegőit pedig bírságolhatják.

A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi, április 25-i ülésén döntött a szabálysértési rendelkezések hatályon kívül helyezéséről; Sárádi Kálmánné főjegyző mostani javaslatában azonban indokoltnak tartotta mindazon, korábban szabálysértő magatartásokat tiltott, közösségellenes magatartásként szabályozni, amelyek nincsenek meghatározva a felsőbb szintű jogszabályban.

A rendelet szerint bírságolhatók azok, akik egyebek mellett beszennyezik vagy jogtalanul helyeznek ki utcanévtáblát, ismertetőtáblát; nem gondoskodnak az ingatlanjaik előtti terület gondozásáról, síkosság- és gyommentesítéséről; nem szállítják el időben az építési törmeléket; nem kijelölt helyen helyeznek el hirdetményt, plakátot. Helyszíni bírságot - amelynek összege ötvenezer forintig terjed - a közterület-felügyelő szabhat ki; míg a százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal kapcsolatos hatáskör a jegyzőre is átruházható. A főjegyző tájékoztatása szerint továbbra is vizsgálják, mit lehetne még a rendelet körébe vonni, ezért a közgyűlés következő ülésén, június 20-án is napirenden lesz a szabályozás.

A határozatot 18 igen, 3 nem szavazattal és 12 tartózkodás mellett fogadták el. A közgyűlésen nem kapott támogatást a Jobbik azon módosító javaslata, amely a melegfelvonulást is a tiltott, közösségellenes magatartások közzé sorolta volna.
 

Megalakult a Fővárosi Közgyűlés bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottsága, miután a képviselők egyhangúlag jóváhagyták a vonatkozó javaslatot. A testület létrehozásáról április végi ülésén, jobbikos javaslatra döntött a közgyűlés. Az indoklás szerint a főváros lakosságszáma és közigazgatási területe miatt a közbiztonság fenntartása számottevő feladatot jelent, részben az elkövetések száma, részben a bűncselekmények sokrétűsége miatt. A határozat szerint az új bizottság elnöki posztját Zsolnai József (Fidesz-KDNP) kapja, alelnöke Orbán Gyöngyi (Fidesz-KDNP) és Czeglédi János (Jobbik). A testület tagja Molnár Gyula (MSZP), valamint Rozgonyi Zoltán, Szabó Miklós és Varsányi Péter. Utóbbiak nem tagjai a közgyűlésnek, ők a szavazás után esküt tettek. A bizottság tárgyalja majd egyebek mellett a budapesti rendőrfőkapitány kinevezésével összefüggő előterjesztést, éves beszámolót készíttet a közbiztonság megszilárdítása érdekében végzett tevékenységről, beszámoltatja a főváros közterület-felügyeletének vezetőjét, véleményezi a közterületek rendjével kapcsolatos közgyűlési rendelettervezeteket, valamint javaslatot tesz a fővárosi rendvédelmi szervek, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége részére nyújtandó támogatásokra.

Jóváhagyta a Fővárosi Vízművek részvényeseivel kötött, a befektetői jogviszonyok megszüntetéséről szóló végleges megállapodást szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A zárt ülésen tárgyalt határozatot a Fidesz-KDNP, a Jobbik és az LMP támogatta, az MSZP képviselői a szavazáskor tartózkodtak. A megállapodás részleteiről Tarlós István főpolgármester tartott sajtótájékoztatót, amelyről itt olvashat részletesen.

Új közszolgáltatási szerződést köt a főváros a Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft.-vel, amely az idei Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál színvonalasabb megrendezéséhez 31 millió forintos egyszeri támogatást is kap. Erről szerdai ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés. A képviselők által 32 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadott előterjesztés szerint azért van szükség egy új közszolgáltatási szerződés megkötésére, mert a jelenlegi június végén lejár. Az új szerződést azonban csak a december 31-ig tartó időszakra kötik meg. A Fővárosi Közgyűlés ugyanis április 25-iki ülésén elvi egyetértését adta ahhoz, hogy a Studio Metropolitana Nonprofit Kft. és a Budapesti Turisztikai Desztináció Menedzsment Kft. beolvadjon a Fesztiválközpontba. Ennek megvalósulását követően pedig indokolt lesz a szerződés módosítása a feladatkör bővülése miatt.
 
Az előterjesztés kitér arra, hogy a Fesztiválközpont számára az idei költségvetésben a főváros 186,4 millió forintos támogatást biztosított, amely a BKV működőképességének fenntartása érdekében végrehajtott zárolás következtében 178,9 millióra csökkent. Ebből 144 millió forint a jövő évi Budapesti Tavaszi Fesztivál támogatására szól, így 34,9 millió marad az őszi Café Budapest Fesztiválra, a nyári összművészeti fesztiválra, a külföldön rendezett budapesti napokra, a testvérvárosok fővárosi bemutatkozására, a működési kiadásokra, valamint az olyan egyéb fővárosi szervezésű kulturális események lebonyolítására, amelyeknél az önkormányzat a Fesztiválközpont munkájára igényt tart.

A Csomós Miklós főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslat emlékeztet arra, hogy a Fesztiválközpont a 2011-es Café Budapest Fesztivál megrendezésére tavaly 35 millió forintos egyszeri támogatást kapott. A közgyűlés döntése szerint idén 31 millió plusz támogatást kap az őszi fesztivál színvonalasabb megrendezésére a Fesztiválközpont. Mint az előterjesztésből kiderül, ez az összeg valójában a Fesztiválközponttól származó maradványösszeg. A Fesztiválközpont ugyanis még 2010-ben kapott Budapest 2011-es külföldi megjelenésére 31 millió forintot. Bár kérték, hogy az összeget az idei Café Budapest megrendezésére használhassák fel, kérelmük már a támogatási szerződés elszámolási határidejének lejártát követően érkezett meg, így a 31 millió forintot vissza kellett fizetniük május elején a fővárosnak. A közgyűlés döntése érdekében most ezt az összeget kapja meg egyszeri támogatásként az általános tartalékból a Fesztiválközpont.
 

Hírek

RSS megtekintés