Felavatták Rajz János emléktábláját egykori lakóhelyén

Felavatták Rajz János Kossuth-díjas színművész emléktábláját szerda délután az V. kerületi Galamb utca 3. számú társasháznál, egykori lakóhelyén. Az emléktábla avatás a MASZK Országos Színészegyesület kezdeményezésére és a Fővárosi Önkormányzat támogatásával, kiemelkedő magyar színészek emlékének megörökítését célzó táblaállítási program keretében valósult meg.
A koszorúzással egybekötött megemlékezésen Csomós Miklós főpolgármester-helyettes mondott beszédet.
 
Csomós Miklós főpolgármester-helyettes felidézte Rajz János színművész filmbeli alakításait, a Beszélő köntös, a Keménykalap és krumpliorr, a Palacsintás király, a Kincskereső kisködmön és az Égigérő fű című filmeket. Rajz János ezekben a filmekben kis karakterszerepeket játszott, de mindig emlékezetes volt az alakítása, ő volt Poldi bácsi, a melegszívű öregember, rekedtes orgánummal és száraz humorral.
 
Az oktatásért és kultúráért felelős főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a színművész hosszú színészi pályát futott be és sok színházi darabban játszott, amelyekben maradandót alkotott.
 
Detre Annamária színművésznő arra emlékeztetett, hogy Rajz János az ország kedvence volt a Szabó család rádiójátékában lévő Szabó bácsi szerepéről emlékezett Rajz Jánosról, aki egy ország kedvence volt ebben a szerepében.
Hozzátette: Rajz János művészetét egyszerűség és alázat jellemezte. Az az empátia és alázatosság, ami eredendően benne volt hangjában, az egész lényében, azt mindenki megérezte – fogalmazott Detre Annamária.
 
 
Az erdélyi vándorszínész család gyermeke nem készült színésznek, ám a hódmezővásárhelyi gimnázium tornabemutatóját követően mégis ajánlatot kapott a debreceni színigazgatótól. Artista szeretetet volna lenni, aztán mégis megkeresi az ajánlattevőt, így került minden hivatalos képzettség nélkül a debreceni színházhoz. 1924-ben, Debrecenben lép fel először, egy - Csajkovszkij muzsikájából összeállított - bécsi operettben, "A diadalmas asszonyban". Aztán marad a pályán. Következik három évtized vidéken, táncos komikusként, ami fárasztó, és kemény munkát jelentett, de a közönség kedvence lett igen hamar. Sohasem voltam igazi táncoskomikus - nyilatkozta több ízben is -, az operettekben is mindig jellemszínész voltam." Ezért tudott ebből a közegből kitörni, felkerülni a fővárosba. Ez a bravúr akkoriban csak Páger Antalnak és Rajz Jánosnak sikerült.
 
1951-52-ben játszik a fővárosi Vígszínházban. Utána jön a nagy fordulat. Major Tamás felfedezi, és szerződteti a Nemzeti Színház számára. Közel három évtized kemény és szakadatlan felkészülése után a színművészet csúcsaira kerül, 1952-ben. A nemzet első színpadán játszik, ahonnan 24 év múlva, 1976-ban megy nyugdíjba.
 
Bár filmeken csak 1953-tól szerepel, élete során mégis 86 játékfilmben, rövidfilmben és később tévéfilmben vállal szerepet. Legnagyobb filmsikere az ő főszereplésével játszódó "Dollárpapa". A Rádió is foglalkoztatja. Az évtizedeken át folyamatosan játszódó "A Szabó család" című műsorában, Szabó Ernő halála után 1966 elejétől fogva 1981-ig az ő hangján szólal meg Szabó bácsi, 15 éven keresztül, több mint 750 adásban. Kitüntetései: Kiváló Művész (1973), Érdemes Művész (1965), Kossuth-díj (1958) és Jászai Mari-díj (1957).