Fővárosi Közgyűlés: jövő szeptemberben zár be a Vidámpark

Több mint hetven előterjesztésről tárgyalhat mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A napirendet egyhangúlag szavazták meg a városatyák. Döntöttek arról, hogy jövő ősszel megszűnik a Vidámpark, területét több lépésben átadja az állatkertnek. 120 milliós támogatást kapnak a fővárosi szociális intézmények működőképességük fenntartásához. Elfogadták a római-parti ideiglenes árvízvédelmi mű megépítéséről szóló támogatási szerződést.
 
Tarlós István főpolgármester előterjesztőként visszavonta a közterületek elnevezéséről, azok megváltoztatásáról, illetve a házszámok megállapításáról szóló rendeletalkotási javaslatot; további egyeztetéseket tart indokoltnak.

Kötelezettséget vállalt a Fővárosi Közgyűlés a város vezetőinek jövő évi illetményeire és költségtérítésére: csak a főpolgármester fizetése emelkedik januártól. A döntést a testület 18 igen szavazattal, az LMP két tartózkodása mellett hozta meg, az MSZP nem nyomott gombot. Az előterjesztés vitájában Tarlós István főpolgármester elmondta, hogy a humánpolitikai főosztály kimutatása alapján jelenleg ő a fizetési lista 52., míg György István az 53. helyén áll, az intézményvezetőkkel együtt véve pedig a 101. és 102. helyen vannak. Hozzátette: ezen túlmenően nem kíván részt venni a vitában. A főpolgármester a szavazásban sem vett részt.

Visszavonták a jövő évi kegyeleti közszolgáltatási díjakról szóló javaslatot, arról várhatóan decemberben fog dönteni a Fővárosi Közgyűlés. A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. által készített díjmódosítási javaslat átlagosan nettó 4,2 százalékos áremelkedést tartalmaz 2013. január 1-jétől. Legnagyobb mértékben, 7,3 százalékkal a hagyományos földbe temetés drágult volna; legkevésbé, 1,7 százalékkal pedig a szórásos temetés.

Jövő ősszel zár be végleg a Vidámpark, területét az állatkert kapja meg

Jövő év szeptember 30-ával szűnik meg a Vidámpark a Városligetben, és több lépésben adja át területét a Fővárosi Állat- és Növénykertnek - döntött a Fővárosi Közgyűlés 20 igen, 3 nem szavazattal, 9 tartózkodás mellett. A Vidámpark a 2013-as szezonkezdéshez 150 millió forint tulajdonosi kölcsönt kap, az állatkert pedig 100 millió forint támogatásban részesül a területbővítéshez kapcsolódó beruházási és uniós pályázati feladatok előkészítésére.

A vitában Tarlós István főpolgármester azt mondta, az állatkert egy patinás, tradicionális intézmény, az önkormányzat feladata fenntartani, a Vidámparkot viszont nem. A cél az állatkert fejlesztése, 2010-ben csődközelben volt a Vidámpark az eladósodottsága miatt, az állatkert látogatottsága pedig állandóan nő, míg a Vidámparké 20 év átlagában meredeken csökken. A park 2013-ig kap haladékot, addig konszenzusos egyeztetés-sorozatot folytatnak az új helyszínről és üzemeltetőről. A tradicionális játékok, mint a hullámvasút, a jelenlegi helyükön maradnak - tette hozzá.

120 milliós támogatás szociális intézményeknek

Csaknem 120 millió forint támogatást kapnak a fővárosi fenntartású szociális intézmények működőképességük fenntartásához – döntött a Fővárosi Közgyűlés. Hat idősek otthona fizetőképességének biztosítása érdekében szeptember közepén 100 millió forintot különített el a testület, ami elengedhetetlen volt, de az ágazati intézmények pénzügyi helyzete további fenntartói beavatkozást igényel - fogalmaztak az előterjesztők. Az érintett intézmények köre két otthonnal bővült, a teljes ágazati tartozásállomány október végén 332 millió forint volt. A most megszavazott támogatást a szakosított ellátás két leginkább alulfinanszírozott része, az idős- és a hajléktalanellátás igényelte, ez a város vezetői szerint azzal van összefüggésben, hogy jelentősen bővültek a kapacitások e két területen. Az intézmények az új telephelyek és a bővülő feladatok többletköltségeire kapják a támogatást. A 20 igen, 11 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadott határozat értelmében a szociális intézmények 106 millió forintot dologi kiadásokra, több mint 13 millió forintot pedig személyi juttatásokra és járulékokra fordíthatnak.

Római-part: partvédőmű félmilliárd forintból

Döntött a Fővárosi Közgyűlés a római-parti ideiglenes árvízvédelmű megépítéséről, a partvédőmű építésére vonatkozó támogatási szerződés megkötéséről. Az előterjesztés előzményként rögzíti, hogy az Országgyűlés az idei központi költségvetésben ötszázmillió forintot forint vissza nem térítendő támogatást különített el a fővárosnak az árvízvédelmi mű megépítésére. Ebből a pénzből megvalósítható a Mátyás király út és a Pünkösdfürdő utca közötti szakaszon a part menti területek 30 méter szélességben történő feltöltése, valamint az úgynevezett lábazati kőrakat. A feltöltés csak a szükséges, a parti áramlás ívébe simuló korrekciót jelent, és a természetes partvonalba jól fenntartható, szerves átmenettel csatlakozik. A mobilgát mentén 4 méter széles utat építenek ki, amely a nagy tömegű gépjárműveket is elbírja az árvízi védekezés során, ugyanakkor megfelel a Római-part jellegének. A feltöltés előnye többek között, hogy csökkennek a hullámtér időszakos helyreállítási költségei, megmarad a parti ingatlanok és a Duna kapcsolata, valamint jelentős mértékű rekreációs felület alakítható ki.

Budapest elutasítja a gyűlöletbeszédet 

A Fővárosi Közgyűlés kinyilvánítja, hogy Budapest nem tűri, elutasítja a gyűlöletbeszéd minden formáját, és megvédi polgárait a faji, vallási, etnikai és világnézeti különbségekből táplálkozó gyűlölettől - szocialista javaslatra ezt a határozatot fogadták el a városatyák 28 igen, 3 nem szavazattal. (A háromfős Jobbik-frakció tagjai voksoltak nemmel.) Az ügy előzménye, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője nagy felháborodást kiváltó, antiszemita kijelentést tett a parlamentben két napja.

Ötszázmillió forint a főközlekedési utak karbantartására

Ötszázmillió forintot költhet Budapest az egy- és kétszámjegyű főközlekedési utak karbantartására, miután a Fővárosi Közgyűlés felhatalmazta a főpolgármestert a támogatási szerződés aláírására. A 20 igen vokssal, ellenszavazat nélkül és 9 tartózkodással elfogadott előterjesztés szövege szerint az összeget három projektre fordítják: a 31-es főút részeként a Jászberényi utat az Élessaroknál felújítják, az 5-ös főút részeként pedig a Grassalkovich út Haraszti út és Ócsai út közötti szakaszán pedig a felüljárók közötti útszakaszt újítják fel 336 millió forintból. Az Ócsai úton a MÁV vágányhálózata fölötti közúti hídon 32 millió forintból 17 méter hosszan kicserélik a híd dilatációját, valamint a betonfelületek bevonatát és a járdát is javítják. A harmadik beruházás során a Róbert Károly körút - Hungária körút - Könyves Kálmán körút útvonalon az elkopott útburkolati jeleket festik újra, erre 13 millió forintot fordítanak. A támogatási összeg Magyarország 2012-es költségvetésében szerepel, annak felhasználásáról Budapest a Belügyminisztériummal és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal köt támogatási szerződést.

Pluszpénz a Széll Kálmán tér felújítására, P+R parkoló épül Békásmegyeren

Egymilliárd forintból valósulhatnak meg a közlekedésfejlesztési beruházások Budapesten; a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén felhatalmazta a főpolgármestert a támogatási szerződés aláírására. A 19 igen, illetve ellenszavazat nélkül 12 tartózkodással elfogadott előterjesztés szerint a már korábban jóváhagyott hárommilliárd forint mellett további 450 milliót költhet a főváros a Széll Kálmán tér felújítására. Ebből egyebek mellett a Várfok utca rézsűjébe liftet és mozgólépcsőt is építenének, a Széna téren pedig a Volánbusz végállomás szerepét csökkentik, javítják a kerékpáros kapcsolatot, akadálymentesítik a gyalogos felületeket és forgalomcsillapításra is számítani lehet.

A keretből megkezdik a 2-es villamos vonal felújításának előkészítését is, az ezzel kapcsolatos munka jövő év elején kezdődik és 250 millió forintból gazdálkodhatnak. Az előkészítés során a felújítandó, átépítendő elemek megvalósíthatósági tanulmányait, engedélyezési terveit készítik el. A tervek szerint megnövelik a végállomások peronjainak hosszát és átépítik vágányhálózatukat is, akadálymentesítik a megállókat, a Balassi Bálint utcában felújítják a pályát, átépítik a lánchídi aluljárót.

Szintén januártól kezdődhet meg 210 millió forintos költséggel a békásmegyeri HÉV-állomás melletti P+R (park+ride) parkoló fejlesztése. A projektben a 11-es út keleti oldalán 7.500 négyzetméteren alakítanának ki 250 autónak helyet adó parkolót, az Ország úti parkolót pedig 40 hellyel bővítenék. A jelenlegi tervek szerint a munkálatokkal 2014 tavaszára végeznek.

Az utastájékoztatás fejlesztésére a főváros 90 millió forintot költ majd az előterjesztés szerint. Ennek része az egységes utastájékoztatás kialakítása, valamint az aluljárók tájékoztatóinak fejlesztése is. Utóbbi terv szerint 500 táblát cserélnének le, jelenleg a rendszer felülvizsgálata, illetve az Ecseri úton egy kísérleti projekt zajlik. A járműveken is fejlesztenék az utastájékoztatási eszközöket, járműtípusonként egységes helyre tennék és új arculatot is bevezetnének.

Google Street View Budapesten is

A Fővárosi Közgyűlés egyetért a Google Street View szolgáltatással és javasolja, hogy Budapest is vegyen részt abban. A testület szerdán egyhangúlag hagyta jóvá Németh Szilárd (Fidesz-KDNP) kulturális és turisztikai tanácsnok javaslatát. A Google néhány évvel ezelőtt útnak indított szolgáltatása révén a felhasználók a világ legkülönbözőbb helyeit tekinthetik meg 360 fokos panorámaképek segítségével. A társaság hazai cége 2009 óta folytat tárgyalásokat a magyar hatóságokkal, miközben a környező országokban már működik a szolgáltatás – tette hozzá a tanácsnok. Németh Szilárd álláspontja szerint az alkalmazás tájékozódási és turisztikai szempontból is fontos eligazodási pont, ezért fontos, hogy Budapest is megtalálható legyen a felületen. A határozat szerint a testület a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság útmutatásának betartása mellett javasolja a szolgáltatás bevezetését.

Hírek

RSS megtekintés