Főváros napja: átadták a kitüntető díjakat

Tarlós István, Budapest főpolgármestere köszöntőt mond az ünnepi ülésen az Újvárosháza dísztermében
Átadták a főváros kitüntető díjait hétfőn, a főváros napján, a Budapest egyesítésének 141. évfordulója alkalmából tartott ünnepi közgyűlésen.

Tarlós István főpolgármester az ünnepi ülésen arról beszélt, hogy Budapestnek, a magyaroknak ma is a közösség összetartására, összefogására van szüksége. "A mi dolgunk", hogy ennek alapján "folytassuk a 2010-ben megkezdett közös munkát, együttműködésben a kormánnyal" - mondta. Kiemelte, hogy Budapestnek, a magyaroknak az összefogás mellett példaképekre is szükségük van. A főváros mindig is csak úgy fejlődhetett, hogy itt voltak azok a kiváló egyéniségek és hazafias elkötelezettségű emberek, akik saját munkájukat a közösség javára fordították. Eredményeik példaértékűek lettek, mások számára követendő mintát nyújtottak - hangsúlyozta a főpolgármester. Kijelentette: a kitüntetettek olyan polgárok, akik kitartó munkával közösséget teremtettek és erősítenek ma is. Szólt arról is, hogy a nemzet fővárosának nagyságát mindig is az adta, hogy sikerült közös nézőpontból irányítani a városi ügyeket. Budapest a történelem folyamán többször is bebizonyította, hogy a magyar államiság eszméjét méltóan képviseli, a nemzeti fejlődés előmozdítója - mondta Tarlós István. (A főpolgármester ünnepi beszédét teljes terjedelmében itt olvashatja.)

Budapest Főváros Közgyűlése Pro Urbe Budapest díjat adományozott:

1. Dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke részére az egészségügy, oktatás és kultúra területén nyújtott kiemelkedő és önzetlen támogatásáért, szolgálatáért
 
2. Dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke, szaktanácsadója részére a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat megalapítójaként, elnökeként a rászoruló gyermekek érdekében végzett fáradhatatlan és áldozatos munkájáért. (A díjat felesége, dr. Fodor Ibolya vette át.)
 
3. Dr. Magyar Zoltán olimpiai bajnok, a Magyar Torna Szövetség elnöke, MOB alelnök részére kiemelkedő és sikeres sportpályafutása, jelentős sportdiplomáciai és sportpolitikai tevékenysége elismeréseként
 
4. Dr. Solymosi Pál szájsebész főorvos részére a fővárosi lakosság egészsége érdekében végzett több mint négy évtizedes kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként
 
5. Szilágyi-Sándor András református lelkipásztor részére a Budapest-Kőbányai Református Egyházközségért végzett áldozatos tevékenységéért, közösségépítő szolgálatáért
 
6. Dr. Tóth Tamás dandártábornok részére Budapest közrendjének és közbiztonságának fenntartása érdekében végzett két évtizedes áldozatos munkájáért, kiemelkedő szakmai és vezetői tevékenysége elismeréséül.
 

Budapest Főváros Közgyűlése Budapestért díjat adományozott:

1. Albrecht Ute, a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. ügyvezetője részére Budapest stratégiai és tervszerű településfejlesztése és településrendezése érdekében végzett több évtizedes kimagasló szakmai munkájáért
 
2. Dr. Fallerné Hajdu Katalin Anna, az Abigail Galéria és Aukciós Ház ügyvezetője részére a kortárs festészet, különösen a magyar kortárs festők és műveik népszerűsítése területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül
 
3. Müller Istvánné intézményvezető részére (Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény) példamutató szakmai munkásságáért, az idős emberekért végzett önzetlen és áldozatos tevékenysége elismeréséül.
 
4. Rúzsa Magdolna énekesnő, dalszerző részére különleges és hiteles előadásmódjáért, a magyar dal egyik nagyköveteként folytatott sikeres és kimagasló tevékenysége elismeréseként
 
5. Dr. Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga tiszteletbeli elnöke részére a rák elleni küzdelemben folytatott jelentős tevékenységéért, magas színvonalú, áldozatos munkájáért
 
6. Bokor János nótaénekes részére a magyar népdalok és nóták magas művészi színvonalú előadásáért, hazai és nemzetközi sikerei elismeréséül
 
7. Farkas Bálint operettművész részére kiemelkedő és sikeres előadóművészi tevékenységéért, a magyar zenei kultúra népszerűsítéséért
 
8. Frenák Pál táncművész, koreográfus részére a kortárs balett és táncművészet egyik nagyhatású, kísérletező alkotójaként elért kiemelkedő hazai és nemzetközi sikereiért (a kitüntetést Juhász Dóra, a Frenák Pál társulat művészeti menedzsere vette át.)
 
9. Győrffy László igazgató-helyettes részére (Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ)a fővárosi polgárok, különösen a kőbányaiak érdekében végzett példamutató és kimagasló közművelődési és kulturális tevékenysége elismeréseként
 
10. Dr. Kállay Emil piarista szerzetes, hittanár részére Budapest lelki közösségi életének ápolásáért, az ifjúság vallásos neveléséért és a keresztény szellemiség példamutató terjesztésért
 
11. Dr. Kamuti Jenő vívó, orvos, sportvezető részére a vívás sportágban elért kiemelkedő eredményei és magas színvonalú sportszakmai tevékenységének elismeréséül
 
12. Kányádi Sándor költő részére kiemelkedő irodalmi munkásságáért, maradandó értékeket közvetítő, több évtizedes műfajgazdag életművéért
 
13. Dr. Kovács Attila Ferenc helyettes országos tiszti főorvos részére a hazai népegészségügy és minőségbiztosítás területén végzett kiemelkedő tevékenységéért
 
14. Kovács Sándor nyugalmazott vezérőrnagy részére az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseként Csepelért és a magyar nemzetért folytatott kiemelkedő szerepvállalásáért
 
15. Rimanóczy Jenő építész részére Budapest építészeti arculatát formáló kiemelkedő építőművészi tevékenységéért, a felnövekvő építészgenerációk képzésében betöltött szerepéért
 
16. Prof. Dr. Simon Tamás egyetemi tanár, professor emeritus részére az orvostudomány és oktatás területén kifejtett jelentős tevékenységéért, valamint a társadalmi szolidaritás jegyében végzett szolgálatáért
 
17. Sóron László, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nyugalmazott főigazgató-helyettese részére a kulturális területen végzett több évtizedes szakmai tevékenységének és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban folytatott másfél évtizedes kiemelkedő vezetői munkájának elismeréseként
 
18. Takaró Mihály irodalomtörténész, író, tanár részére meghatározó jelentőségű irodalomtörténeti tevékenységéért, kiemelkedő iskolaépítő és egyházi szolgálata elismeréseként
 
19. Tátrai Tibor gitáros, zeneszerző részére a magyar könnyűzenei életben négy évtizede betöltött meghatározó szerepéért, virtuóz és kivételes gitárjátékáért, Magyarországon és a határon túl elért sikerei elismeréséül
 
20. Magyar Állami Népi Együttes tagjai részére a magyar kultúra és hagyomány megőrzéséért, a hazai értékek nemzetközi népszerűsítéséért és a több évtizedes kiváló művészeti tevékenységéért (a kitüntetést Mihályi Gábor művészeti vezető vette át.)
 
21. Magyar Zsidó Kulturális Egyesület részére a hazai zsidó kultúra, közművelődés, oktatás és közösségi élet hagyományainak megőrzése és újjáteremtése érdekében végzett két évtizedes munkájáért, Budapest kulturális sokszínűségének gazdagításáért. (a kitüntetést Kirschner Péter, az egyesület elnöke vette át)
 
22. Római Sport Egyesület részére az egészséges életmód és az úszósport népszerűsítése érdekében kifejtett magas színvonalú tevékenysége, az utánpótlás nevelésben elért eredményei elismeréseként (a kitüntetést Gyepes Lajos, az egyesület elnöke vette át)
 

Budapest Főváros Közgyűlése  Zalabai Gábor díj – A Budapestiek Esélyegyenlőségéért díjat adományozott

a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat részére Budapesten, országosan és a határon túl több százezer beteg gyermeknek nyújtott segítsége és áldozatos szolgálata elismeréseként (a kitüntetést dr. Fodor Ibolya vette át)
 
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nevében dr. Fodor Ibolya vette át a kintüntetést.

Budapest Főváros Közgyűlése Fővárosért Emlékzászló díjat adományozott:

A Terrorelhárítási Központ részére a főváros lakosságának biztonságához és védelméhez szilárd garanciát jelentő, magas szakmai színvonalon nyújtott szolgálata elismeréseként. A kitüntetést Hajdu János rendőr vezérőrnagy, főigazgató vette át.
 
Fővárosért Emlékzászló díjat a Terrorelhárítási Központ részéről Hajdu János rendőr vezérőrnagy, főigazgató vette át.

Budapest Főváros Közgyűlése Dr. Barna Sándor Emlékérem – A Főváros Közbiztonságáért díjat adományozott

1. Kardos Pál, a Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége elnöke részére a főváros közbiztonságáért hosszú időn át végzett kiemelkedő és eredményes tevékenysége elismeréseként
 
2. Kossa György Géza tűzoltó dandártábornok, iparbiztonsági főfelügyelő részére kiemelkedő közbiztonsági és iparbiztonsági tevékenységéért, hatékony szervező és koordináló munkája elismeréseként
 
3. Dr. Kuczik János Zoltán rendőr ezredes, Budapest Rendőrfőkapitányának rendészeti helyettese részére Budapest közbiztonságának fenntartásában és javításában végzett kiemelkedő vezetői tevékenysége elismeréséül
 
4. Nagy Miklós Imre rendőr ezredes, a Készenléti Rendőrség Rendészeti Igazgatóságának igazgatója részére kimagasló színvonalú és példaértékű szakmai munkája és elhivatottsága elismeréseként.
 
5. Szegő László dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Főosztályának főosztályvezetője részére a honvédelem és a rendvédelem területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként. A kitüntetést Szűcs Anikó Edit honvédelmi referens vette át.
 

Budapest Főváros Közgyűlése Papp László Budapest-Sportdíjat adományozott

1. Kiss Éva úszás szakosztály igazgató részére kimagasló sportpályafutása, példaértékű klubhűsége és eredményes nevelő munkája elismeréséül
 
2. Kótai Mihály világbajnok ökölvívó részére sikeres ökölvívói pályafutása során elért eredményei és utánpótlás nevelő tevékenysége elismeréseként
 
3. Dr. Steinmetz Barnabás olimpiai bajnok vízilabdázó részére sportpályafutása során elért kiemelkedő hazai és nemzetközi sikerei elismeréseként
 
4. Szuper Levente jégkorong szakosztály igazgató részére a hazai és nemzetközi jégkorong-sportban elért kiemelkedő eredményeiért, valamint a budapesti utánpótlás nevelés érdekében végzett munkájáért
 
5. Tomhauser István atlétika utánpótlás-edző részére magas színvonalú edzői munkájáért, az atlétika utánpótlás nevelés területén elért sikerei elismerésekén.
 

Budapest Főváros Főpolgármestere Főváros Szolgálatáért díjat adományozott

1. Bodor Jánosné, a Pénzügyi Főosztály osztályvezetője részére több mint három évtizedes közigazgatási tevékenységéért, a pénzügyi és gazdasági feladatok magas színvonalú ellátásáért, sikeres vezetői és szakmai munkájáért
 
2. Geszten Judit, az Igazgatási és Hatósági Főosztály szakmai tanácsadója részére eredményesen és magas szinten végzett szakmai munkája, valamint megbízható munkateljesítménye elismeréseként
 
3. Ottóné dr. Tóth Margit, a Főjegyzői Iroda jogi koordinációs referatúravezetője részére eredményes, nagy hozzáértéssel és precizitással végzett jogászi tevékenységéért, kiemelkedő színvonalú közigazgatási és vezetői munkájáért
 
4. Janča Tibor, a Beruházási Főosztály osztályvezetője részére a főváros közlekedésének fejlesztése érdekében végzett több mint három évtizedes eredményes szakmai és vezetői tevékenységéért.
 
5. Szántó György, az Üzemeltetési Főosztály nyomdai csoportvezetője részére kiemelkedő és pontos feladatellátása, megbízható szakmai és vezetői teljesítménye elismeréseként.
 

Hírek

RSS megtekintés