Fél áron vásárolhatók meg ezentúl a zöldhulladékgyűjtő zsákok az FKF Zrt-től

A szelektív hulladékgyűjtés területén is megvalósul a rezsicsökkentés: a zöldhulladék összegyűjtésére szolgáló zsákokat az eddigi nettó 183 forintos ár helyett nettó 90 forintos áron vásárolhatják meg az érdeklődők – jelentette be hétfőn Tarlós István főpolgármester és Németh Szilárd országgyűlési képviselő.

A főpolgármester emlékeztetett rá, hogy 2006-ban indította el a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. a házhoz menő zöldhulladék-begyűjtési rendszert, eleinte 6 céljárművel 16 kerületet lefedve. 2012-re a zöldhulladékos járatok már 19 kerületben, 109 körzetből gyűjtötték össze a megfelelő módon kihelyezett zöldhulladékot. Az árcsökkentési akció több mint 220 ezer fővárosi háztartást érint, az FKF-nél jelenleg 100 ezer zöldhulladékgyűjtő zsák van raktáron, és további 200 ezret fognak beszerezni.

A hulladékgyűjtő zsákok árának csökkentését Németh Szilárd a BKV bérletárak csökkentéséhez hasonlította. 1990 és 2010 között infláció felett emelték a közösségi közlekedési tarifákat, arra hivatkozva, hogy ellenkező esetben csökkenne a BKV árbevétele. A főváros az év elejétől 10%-os jegy- és bérletár-csökkentésről döntött, ami nemhogy csökkentette volna a közlekedési vállalat árbevételét, hanem egymilliárd forinttal még növelte is.

A zöldhulladékgyűjtő zsákok árának csökkentésétől azt várják, hogy rendezettebb legyen a főváros környezete, hiszen e hulladék komposztálása olcsóbb, mintha a teljes kommunális hulladékot dolgoznák fel.