Fővárosi Közgyűlés: módosították a taxirendeletet

​Több mint száz napirendi pontot tárgyalt meg 2013. június 12-i ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Döntöttek a taxirendelet módosításáról, enyhült a gépjárművek korhatárára vonatkozó szabályozás. A Tormay Cécile köz ügyében akadémiai állásfoglalást kér a közgyűlés. Pályázatot írnak ki a Vígszínház és az Operettszínház igazgatói posztjára. 2015-ig 230 millió Ft-ot költenek a József Attila Színház felújítására. Inflációkövetőek lesznek a közterület-használati díjak, Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság a közterület-felügyelet új elnevezése. Jelentősen, 44 %-kal csökken a kéményseprés díja. Jövő év elején indulhat a Vidám Park végelszámolása.

Módosította a Fővárosi Közgyűlés az áprilisban elfogadott, de csak szeptembertől hatályos taxirendeletet: egyebek mellett enyhült a gépjárművek korhatári megkötésére vonatkozó szabályozás. A közgyűlés által szerdán 21 igennel, ellenszavazat nélkül, 9 tartózkodás mellett megszavazott előterjesztése szerint azokra, akiknek az április 18-ai kihirdetés napján volt engedélyük, 2014. január 15-éig nem vonatkoznak az autó korhatárára vonatkozó szabályok, január 16. és 2015. június 30. között pedig legfeljebb 15 éves autóval is taxizhatnának. A rendeletben szereplő 10 éves korhatári megkötést rájuk csak 2015. július elsejétől kell alkalmazni. Azok viszont, akiknek a rendelet kihirdetésének napján nem volt érvényes taxiengedélyük, csak 10 évnél fiatalabb autóval kezdhetnek taxizni.

A járművek teljesítményére, környezetvédelmi besorolására, csomagtartóméretére vonatkozó rendelkezéseket szintén csak 2015. július elsejével kell alkalmazni azok esetében, akiknek április 18-án, a kihirdetés napján volt taxiengedélyük. Változik a szabadjelzők kinézete és a megvilágítása is, hogy egyértelmű legyen a taxi foglaltsága. Emellett a kombi és az egyterű járműveknél a csomagtér számításának eltérő módja miatt 390 literes minimális méretet határoznak meg az eredeti 430 liter helyett. Ezeken kívül technikai jellegű módosításokat is tartalmaz az elfogadott előterjesztés, ezek a matricákon lévő betű színére, egyes matricák méretére, valamint a tarifatáblázatra vonatkoznak.

Akadémiai állásfoglalást kér a közgyűlés a Tormay Cécile köz ügyében

Állásfoglalást kér a Fővárosi Közgyűlés a Tormay Cécile írónőről elnevezett köz ügyében a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA). A testület az előző ülésén döntött arról, hogy egy névtelen, II. kerületi közt nevez el az írónőről. A döntés ellen egyebek mellett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is tiltakozott másnap, jelezve: Tormay Cécile antiszemita nézeteit nyíltan vállalta, és számos gondolatát irányadónak tartották "a magyar politikai antiszemitizmus vezéralakjai". Tarlós István erre reagálva a közterületi elnevezés újratárgyalását kezdeményezte. Indítványában jelezte: olyan vélemények vannak, amelyek vitatják Tormay Cécile érdemességét munkássága, életműve, nézetei miatt. A szerdai, 18 igennel, 3 nem szavazat ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadott döntés értelmében a közterületi elnevezésről kikérik az MTA állásfoglalását, és annak ismeretében módosulhat a korábbi határozat.

Cégvezetők prémiumáról döntöttek

Hat fővárosi társaság vezetője múlt évi prémiumfeladatainak teljesítettségéről és a kapcsolódó kifizetésekről döntött a Fővárosi Közgyűlés. A prémiumok mértékét a főváros vagyonrendelete szabályozza. A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. vezérigazgatója a teljesített feladatok alapján éves alapbérének 35 százalékára jogosult, vagyis Nagyunyomi-Sényi Gábor Antalt 5 millió 460 ezer forint illeti meg. A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának, Vitézy Dávidnak éves bére 40 százalékának 80 százalékát fizethetik ki, ami 6 millió 144 ezer forintot jelent. Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója ugyanilyen arányban jogosult az összegre, esetében ez 5 millió 568 ezer forintnak felel meg. A Nagybani Piac vezérigazgatójának, Házi Zoltánnak 4 millió 992 ezer forintot fizethetnek ki, ez az összeg éves alapbérének 40 százaléka. A Budapest Főváros Városépítő Tervező (BFVT) Kft. ügyvezetője, Albrecht Ute éves alapbére 20 százalékának 80 százalékára jogosult, ami 1 millió 488 ezer forint, míg az Enviroduna Kft. ügyvezetője, Wertán Zsolt Zoltán számára az éves alapbére 30 százalékát fizethetik ki, így őt 4 millió 140 ezer forint illeti meg.

Pályázat a Vígszínház igazgatói posztjára

A Vígszínház ügyvezető igazgatói pályázatának kiírásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés. Tarlós István főpolgármester az igazgatói pályázat kapcsán kiemelte: nem leváltásról van szó, a jelenlegi vezetőnek lejár a mandátuma, így a törvény szerint kötelező kiírni a pályázatot.
 
Az előterjesztésben emlékeztetnek arra, hogy Eszenyi Enikő igazgató megbízása 2014. január 31-én jár le. Az előadóművészeti törvény értelmében a vezetői feladatok ellátására a munkáltatói jogkör gyakorlójának legalább hat hónappal a határozott idejű jogviszony megszűnése előtt pályázatot kell kiírnia. A Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, hogy munkáltatói jogkörében eljárva a Vígszínház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói munkakör ellátására pályázatot ír ki, és felkéri a főpolgármestert, hogy július 31-ig tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázat megjelentetése érdekében. A kiemelt minősítésű előadóművészeti szervezetként nyilvántartásba vett egytagozatos prózai színház ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésével járó feladatok között van a színház művészeti programjának és gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása, valamint szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása. Az ügyvezetői munkakör betöltésére 2014. február 1-jétől 2019. január 31-ig tartó munkajogviszony keretében kerül sor. A pályázati felhívást az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján teszik közzé, a pályázatokat a megjelentetését követő 30 napon belül várják. Az elbírálás határideje a pályázat benyújtását követő legfeljebb 60 nap. A közgyűlés felkéri a főpolgármestert, hogy 30 napon belül tegye meg a beérkezett pályázatokat véleményező szakmai bizottság felkérésére az intézkedéseket. A közgyűlés döntése szerint a szakmai bizottságba a munkáltatói jogkör gyakorlójaként Orbán Gyöngyi fővárosi képviselőt, valamint Németh Szilárd kulturális és turisztikai tanácsnokot kérik fel.
 
A Vígszínház fenntartói támogatásából 120 millió forintnyi összeg előrehozott kifizetéséről is döntött egyhangúlag a Fővárosi Közgyűlés. Az előterjesztésben emlékeztettek arra, hogy a Vígszínház 2013. évi fenntartói támogatása 930 millió forint. A Fővárosi Önkormányzat és a Vígszínház Nonprofit Kft. között megkötött fenntartói megállapodás alapján a támogatási összeg átutalására negyedévenként egyenlő részletben kerülhet sor. Ennek megfelelően január 5-én 232,5 millió forint, április 5-én további 232,5 millió forint összegű támogatást utaltak át a színháznak. 

Inflációkövetők lesznek a közterület-használati díjak

A továbbiakban inflációkövető lesz a közterület-használat díjszabása a fővárosban, és július 1-jétől 5,7 százalékkal emelkednek a díjak. A vonatkozó határozatot szerdán 23 igen, 1 nem szavazattal 8 tartózkodás mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. A megkötendő közterület-használati megállapodásokban előírják az ügyfeleknek, hogy a mindenkor hatályos díjakat kötelesek megfizetni. Ezzel a fővárosi önkormányzat megszünteti azt a gyakorlatot, hogy a több évre szóló szerződések időtartama alatt végig a szerződéskötéskor hatályos díjakat kelljen megfizetni. A szabályozás kizárólag a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő közterületekre vonatkozik. A díjak július 1-jétől a tavalyi éves infláció alapulvételével emelkednek.
 
A vonatkozó melléklet tartalmazza egyebek mellett, hogy fokozottan kiemelt övezetben - a Margitszigeten vagy a Városligetben - havi 9500 forint a négyzetméterára a 6 négyzetméternél kisebb pavilonoknak, míg kiemelt övezetekben - a hidaknál, a Gellérthegyen vagy a Tabánban - ugyanez 8000 forint. Ilyen övezetbe nem tartozó helyszínen 3800 forint a díj. Az előkertek, teraszok után havi 7600 forintot kell fizetni négyzetméterenként a kiemelt területeken, míg az ugyanitt elhelyezett, 2 négyzetméteres hirdetőoszlopok díja havi 12 500 forint.

Átnevezik a fővárosi közterület-felügyeletet

Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságra nevezik át Budapest Főváros Közterület-felügyeletét, és bővítik a szervezet feladatkörét. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén 21 igen szavazattal, 3 nem és 9 tartózkodással elfogadott előterjesztés szerint a jövőben a szervezet önkormányzati rendészeti szervként működne tovább a közterület-felügyeleti feladatok folyamatos ellátása érdekében. A jelenlegi elképzelések szerint a rendészeti szerv magába foglalná a közterület-felügyelők mellett a természetvédelmi őröket, valamint biztosítaná az egyéb jogszabályban meghatározott ellenőrzési feladatok ellátását is. Az előterjesztés rögzíti, hogy a korábban a kerületekkel kötött megállapodásokat közös megegyezéssel meg kell szüntetni és új megállapodásokat kell kötni.

Jelentősen csökken a kéményseprés díja

Jelentősen, 44 százalékkal csökken a kéményseprés díja a fővárosban július 1-jétől. A Fővárosi Közgyűlés szerdán 26 igen, 1 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett fogadta el György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes javaslatát. A főváros február 1-jétől hatályos rendeletét jogszabályváltozás miatt módosították. Míg korábban a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvény az egységnyi munkaráfordítás összegét legfeljebb nettó 4000 forintban rögzítette, addig a július 1-jén hatályba lépő törvénymódosítás szerint a maximális összeg 2000 forint lesz. A fővárosban az idei évre megállapított 3564 forintos, kémények ellenőrzésére, tisztítására, műszaki felülvizsgálatára vonatkozó díjtétele ennek megfelelően 2000 forintra csökken.

Pályázat az Operettszínház vezetésére

Pályázatot írnak ki a Budapesti Operettszínház főigazgatói posztjára, mivel a jelenlegi vezető, Kerényi Miklós Gábor megbízása 2014. január 31-én lejár. A képviselők felkérték a főpolgármestert, tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázat megjelentetése érdekében. Az elfogadott előterjesztésben szerepel, hogy a pályázónak a nemzeti minősítés megtartása érdekében évenként legalább 450 előadás megtartásáról kell gondoskodnia, 300 ezer fizető nézőszám elérése mellett. A klasszikus nemzeti operett repertoár rendszeres bemutatásával párhuzamosan a kortárs magyar zenemű irodalom fejlesztését is elő kell mozdítania. A képviselők 21 igen szavazattal, ellenvoks nélkül, 11 tartózkodás mellett döntöttek a pályázat kiírásáról.
 
A pályázati feltételek között van az is, hogy évadonként legalább egy új magyar zenés mű, és saját vagy koprodukcióban készülő opera bemutatóját kell megtartani az Operettszínházban. Elvárják, hogy a produkciót legalább 15 előadáson műsoron tartsa a színház. Szezononként legalább két, különböző fiatal korosztálynak szóló produkció létrehozása is a feltételek között szerepel. Az új főigazgató vezetésével a Budapesti Operettszínháznak évadonként legalább egy sajátos karakterű országos vagy nemzetközi jelentőségű előadóművészeti fesztivált kell szerveznie.

230 millió forint a József Attila Színház felújítására

A József Attila Színház felújításának támogatásáról döntött egyhangúlag a Fővárosi Közgyűlés; a teátrum részleges felújítására 230,4 millió forintot fordítanak 2013 és 2015 között. A József Attila Színház Nonprofit Kft. az elmúlt években többször jelezte a Főpolgármesteri Hivatalnak: a színház épülete, amely a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képezi, rossz műszaki állapotban van. A Főpolgármesteri Hivatal által elkészíttetett műszaki állapotfelmérés alapján a felújítás idei elkezdése érdekében 59 millió 150 ezer forint összegű fedezet átcsoportosításáról döntöttek. A fennmaradó 171 millió 250 ezer forintot, a jövő évi, illetve a 2015. évi költségvetés terhére biztosítják a színház számára: 2014-ben 124 millió 850 ezer forintot, 2015-ben pedig 46 millió 400 ezer forintot biztosítanak a felújításra. A munkálatok 2013 júliusában indulnának és 2015 decemberében fejeződnének be.

2014 elején indulhat a Vidám Park végelszámolása

A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében jövő év elején megkezdődik a Budapesti Vidám Park Zrt. végelszámolása. A Fővárosi Állat- és Növénykerthez kerülő épületek, építmények és ingóságok átadásának módjáról és idejéről külön javaslat készül, amely várhatóan szeptemberben kerül a közgyűlés elé. A Vidám Park tevékenységének megszüntetéséhez kapcsolódó feladatokról szóló előterjesztést 21 igen, 7 nem szavazattal és 2 tartózkodás mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés.

2014. január 1-jével kezdődik meg a társaság jogutód nélküli megszüntetésével összefüggő végelszámolása. A társaság a 2013. évi szezon zárásával összefüggésben felmerülő kiadásokra (bankkölcsön, bér és végkielégítések, szállítói tartozások, adókötelezettségek rendezése) 350 millió forint alárendelt tulajdonosi kölcsönt kap 2013. december 31-i visszafizetési határidővel. A társaság emellett köteles a tulajdonában lévő mutatványos berendezések értékesítéséből származó bevétellel is a Fővárosi Önkormányzat által nyújtott tulajdonosi kölcsönöket törleszteni.
 
A Fővárosi Közgyűlés még 2012. november 28-i ülésén döntött arról, hogy 2013. szeptember 30-ával megszűnik a Vidám Park a Városligetben, és több lépésben adja át területét a Fővárosi Állat- és Növénykertnek. A Vidám Park a 2013-as szezonkezdéshez 150 millió forint tulajdonosi kölcsönt kapott, az állatkert pedig 100 millió forint támogatásban részesült a területbővítéshez kapcsolódó beruházási és uniós pályázati feladatok előkészítésére. A Vidám Park 2013. szeptember 30-ával történő, úgynevezett programozott bezárásának költsége 499 millió forint, amely tartalmazza a 349 millió forintos bezárási költséget és a megszavazott 150 millió forintos tulajdonosi kölcsönt.

Százhúszmillió forint két fővárosi klubnak

Százmillió forintot kap a Ferencvárosi Torna Club az utánpótlás-nevelésre, az UTE pedig 20 millió forintos támogatásban részesül vízisporttelepének árvíz utáni helyreállítására - döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Az FTC a százmillió forintos egyszeri, vissza nem térítendő támogatást az utánpótlás-nevelésre fordíthatja, a labdarúgó-szakosztály kivételével. A Ferencváros kézilabda- és jégkorongcsapata, atlétikai és birkózószakosztálya felveszi a Budapest nevet. Az előterjesztés szövege emlékeztet arra, hogy a nagy múltú FTC jelenleg 1100 gyermek- és fiatalkorú sportolót nevel, a munkában 170 edző és sportszakember vesz részt.

Befogadták Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP) és Nagy István (Fidesz-KDNP) képviselőknek, Újpest polgármesterének és alpolgármesterének módosító javaslatát is, e szerint az UTE 20 millió forintot kap óbudai vízisporttelepének helyreállítására. A létesítményt a dunai ár elöntötte és jelentősen megrongálta, így olimpiai helyezett sportolók felkészülése is nehézségekbe ütközik - érveltek az újpesti politikusok.

Elfogadták a BKK 2013-2014-es üzleti tervét

Elfogadták a képviselők 18 igen, 7 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 2013-2014-es üzleti tervét, amelyben erre az évre 73,4 milliárd forintos forrásigénnyel számoltak.  Az előterjesztő jelezte, hogy a jegyárbevételeken és a szociálpolitikai menetdíj-támogatáson felüli 73,4 milliárdból Budapest költségvetésében jelenleg 57,8 milliárd forint biztosított. A fennmaradó 15,6 milliárd forint kiegészítésről a Budapest 21 program keretében zajlanak az egyeztetések Budapest és a kormány között.  A forrásigényt a megrendelt teljesítményhez minimálisan szükséges forrásokhoz igazították. A BKK kiemelt célja 2013-ban a BKV hatékonyságának javítása, és a cég átalakításának folytatása. Az előterjesztésben hangsúlyozták, hogy az eszközmegújításra fordított források mértéke 2013-ban is jelentősen, közel 10 milliárd forinttal elmaradnak az amortizáció mértékétől, viszont a BKK mintegy 100 milliárd forint összértékű uniós finanszírozású közösségi közlekedési projekteket indított el.  A legnagyobb kockázatot 2013-ban a 15,6 milliárd forintos hiány jelenti, a BKK likviditásának biztosítása érdekében 2 milliárd forintos megújuló hitelkeretet vesz igénybe, mivel a kifizetések nem esnek egybe a bevételek beszedésével. A következő évre a BKK közlekedésszervezői igényét 79,9 milliárd forintban becsülték meg.

Kilencmilliárdos veszteséget tervez a BKV 2013-ra

Csaknem kilencmilliárd forint veszteséggel tervezi a BKV a 2013-as évet. Ez 5,7 milliárd forinttal több, mint a 2012-es 3,2 milliárdos veszteség. A Fővárosi Közgyűlés  21 igennel, ellenszavazat nélkül, 10 tartózkodással megszavazott előterjesztés szerint jelentősen, 107-ről 124 milliárdra növekszik az értékesítés nettó árbevétele a tervek szerint, az üzemi tevékenység eredménye így is 4 milliárd forintos veszteség lehet. A mérleget rontja a pénzügyi műveletek 4,7 milliárdos vesztesége is. A BKV létszáma a tervek szerint az idén nem változik jelentősen 2012-höz képest, 294 fővel 11 141 főre csökken a teljes munkaidős létszám. Személyi jellegű ráfordításra 56,6 milliárd forintot terveznek, amely már tartalmazza a 3 százalékos béremelést. Fejlesztésre, beruházásra 8,6 milliárd forintot szánnak. Az előterjesztés megjegyzi, hogy a Budapesti Közlekedési Központ több, uniós finanszírozású villamosfejlesztési projektet is indított. Az infrastruktúra és a járművek a BKV tulajdonába kerülnek. Az előterjesztés szerint a BKV 2013-as tervezett gazdálkodása már az üzemi eredmény szintjén is jelentősen veszteségessé válik, ha nem kap az eddiginél több forrást, gazdasági pozíciója jelentősen romlani fog, és a helyzetet súlyosbítják a pénzügyi terhek.

Zöld jelzés a Gellért téri Cseh Tamás-szobornak

A XI. kerületi Gellért téren állítják fel a 2009-ben elhunyt Cseh Tamás életnagyságú szobrát. A zeneszerző, előadóművész idén lenne 70 éves, tiszteletére az újbudai önkormányzat kezdeményezte az alkotás elkészítését, és ezt a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag jóváhagyta. Majoros István műve Cseh Tamást állva, gitárral a kezében ábrázolja. A mészkő talapzatba - indián énjére utalva - tolldíszt és íjat vésnek. A szobor mellett egy mészkő elemen Bereményi Géza neki írt, Nincsen más című dalszövegéből egy részlet lesz olvasható: "Nincsen más ebben a dalban / Nincsen más, csak egy utca / Ahol valaha laktam, / és még egy délelőtt." - szerepel a dokumentumban. Cseh Tamás szobrát az újbudai Gellért téren, a Budafoki út vonalában, az épülő metró állomásának kijáratával szemben fogják elhelyezni. Az MTI korábban arról értesült, hogy a szobrot szeptember 6-án, a magyar dal napjához kapcsolódva tervezik felavatni. A Bereményi-szöveg arra is utal, hogy Cseh Tamás a közelben lakott. A műalkotás felállítási és karbantartási költségeit az újbudai önkormányzat fedezi.
 

Hírek

RSS megtekintés