Advent második vasárnapjától idén is jár a Fényvillamos

2012. december 9-től, advent második vasárnapjától újra feltűnik a pesti korzón és a budai oldalon a csillogó díszruhába öltöztetett karácsonyi villamos: az idén a 2A jelzésű vonal mellett a 19-es és a 47-es villamos vonalán is találkozhatnak vele utasaink. A Fényvillamos immár negyedik éve közlekedik majd a karácsonyi időszak alatt, szebbé téve városunkat és fényesebbé az ünnepeket. A Fényvillamost utasaink normál BKK-díjszabás mellett vehetik igénybe.
 
Immár hagyomány, hogy a karácsonyi időszakban útjára indítjuk a budapesti fényvillamost. Kezdetben még csak az időközben a világ egyik legszebb villamosvonalai közé választott 2-es vonalon járt a Fényvillamos, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel már nem csak a Duna-korzón, hanem a budai oldal villamosvonalain is feltűnt a csillogó jármű. A téli ékszerként is emlegetett UV nosztalgiavillamoson 3500 méternyi fényfüzéren 39 200 hidegfehér és kék színű LED világít, utasterét pedig ünnepi díszítés teszi hangulatossá, így kívül-belül igazi karácsonyi hangulatot teremt, amerre elrobog.
 
A járat normál díjszabással vehető igénybe. Hétfőtől péntekig a 2A, szombaton és vasárnap a 47-es, a két ünnep közötti időszakban pedig a 19-es villamos vonalán szállítja utasait, december 24-én, szenteste, és Szilveszter napján, december 31-én a járat közlekedése szünetel.
 
A hagyományokhoz kapcsolódóan a Fényvillamos az idén is különleges péntek éjszakai csavargásra hívja vállalkozó kedvű utasait: december 14-én Budán, Hűvösvölgy, Farkasrét és Kamaraerdő, míg december 21-én Pesten Pesterzsébet, Kispest és Pestszentlőrinc villamosvonalain barangol az éjszakában. A városnéző járat mindkét esetben a 2A jelzésű villamosok Boráros téri  végállomásáról indul este 21 órakor. A túra részvételi díja 800 forint/fő, amelyet a helyszínen kell fizetni.
 
December 15-én és 28-án a fotósok kívánságát teljesítjük: a Széll Kálmán térről mindkét napon 22 órakor indul a sok-sok megállással tarkított, öt-hat órás fotóstúra a Fényvillamossal, amelynek részvételi díja 2000 forint/fő. December 15-én Buda, míg 28-án éjjel Pest villamosvonalain kaphatják lencsevégre a csillogó járművet mindazok, akik vállalkoznak a hosszú, hideg, ám annál izgalmasabb kalandokat és látványt ígérő útra. Mivel a villamoson nincs fűtés, kérjük, öltözzenek melegen!

A Fényvillamos menetrendje*

2A vonal

Közlekedik: december 10., 11., 12., 13., 14., 17., 18., 19., 20., 21., január 2., 3., 4.
Indulási idők:
Boráros tér (a 2A villamos végállomásáról): 16:30, 17:15, 18:00, 18:45, 19:30, 20:15
Jászai Mari tér: 16:50, 17:35, 18:20, 19:05, 19:50, 20:35

19-es vonal

Közlekedik: december 25., 26., 27., 28., 29., 30., január 1.
Indulási idők:
Batthyány tér: 16:30, 17:30, 18:30, 19:30, 20:30
Kelenföldi pályaudvar: 16:55, 17:55, 18:55, 19:55

47-es vonal

Közlekedik: december 9., 15., 16., 22., 23., január 5.,6.,
Indulási idők:
Deák Ferenc tér: 16:30, 18:00, 19:30, 20:50 (csak a Móricz Zsigmond körtérig közlekedik)
Budafok, Városház tér: 17:15, 18:45, 20:15
 
 *A programváltozás jogát fenntartjuk!
 
Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.

Hírek

RSS megtekintés