Európa jövője a nagyvárosok sikerén múlik – Csomós Miklós nyitotta meg az Innocities-konferenciát

Az egyre erősödő globális versenyben azok a nagyvárosok képesek vezető pozíciót kiharcolni maguknak, amelyek hosszútávra tudnak tervezni, új nézőpontból tekintenek meglévő erőforrásaikra, és azokat dinamikusan, kreatívan, innovatívan és hatékonyan kezelik – mondta Csomós Miklós kulturális főpolgármester-helyettes, a csütörtökön Budapesten, a Graphisoft Parkban tartott Innocities Nemzetközi Konferencia megnyitóján.
 
A csütörtöki konferenciával indult az úgynevezett innocities program, a közép-európai fővárosok és a Duna-térségi városok hosszú távú együttműködési programja, amelynek célja a kreatív ipar számára kedvező körülmények kialakítása, tágabb értelemben az élhető város megteremtése. A szakemberek többek között arra keresik a választ a konferencián, hogy mi a szerepe a kreatív iparnak a közép-európai országokban, mitől válik egy vállalkozás innovatívvá, hogyan segítheti az állam és a város a kreatív gazdaságot, illetve azon keresztül az innovációt.
 
Csomós Miklós arról beszélt, hogy 2014 és 2020 között, az EU most kezdődött hétéves költségvetési időszakában a kreatív ipar, a kutatás-fejlesztés és az innováció kiemelt figyelmet kap, ezért fontos, hogy „e lehetőséggel közösen tudjunk élni Európa közepén”. Emlékeztetett rá, hogy a visegrádi négyek regionális kooperációja az utóbbi években jelentős sikereket tudhat magáénak. A kezdeti érdekellentéteket és a történelmi sérelmekből eredő gyanakvást két évtized elteltével felváltotta az európai színtéren való csoportos szerepvállalás. – Mára megtanultuk vitáinkat kulturáltan kezelni, és bár a négy ország sok szempontból versenytársai egymásnak,  képes a régió érdekeit előtérbe helyezve a közös fellépésre.
 
- Büszkén mondhatom, ebben a pozitív folyamatban nem csekély szerepe volt Magyarországnak és a fővárosnak – hangsúlyozta Csomós. Úgy fogalmazott, hogy Budapesten - a magyar politika, kultúra, kereskedelem, ipar és közlekedés központjában – 2010 őszén a fővárosi polgárok a változásra voksoltak, lezártak egy kaotikus, pazarló korszakot, és bizalmat szavaztak egy ettől merőben eltérő szemlélettel rendelkező városvezetésnek. Három és fél éves kitartó, felkészült munkánk eredményeképpen látványosan megújul a város. Sorra szépülnek köztereink, fürdőink és kulturális intézményeink, új metróvonal és villamospályák szolgálják a jövőben a városi közlekedést – mondta a főpolgármester-helyettes.
 
Szót ejtett a 2013-2030 közötti időszakra, a fővárosra vonatkozó, hosszú távú innovatív koncepcióról, amely tartalmazza Budapest jövőképét és a városfejlesztési stratégiát is. A városok nemzetközi mezőnyében egyre jobban teljesít Budapest, azonban a dinamikus fejlődéshez mára elengedhetetlen a széles látókörű gondolkodás, tervezés és összefogás – emelte ki.

Hírek

RSS megtekintés