Elkezdődött az új Fradi-stadion építése

Nyolc hónapos előkészítő munkát követően 2013. március 28-án megkezdődött az új ferencvárosi stadion építése, amely várhatóan 2014 őszére készül el. Az új stadion alapkőletételén részt vett Tarlós István főpolgármester, az alapkövet Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Kocsis Máté, a klub alelnöke, Bácskai János, Ferencváros polgármestere és Kubatov Gábor klubelnök helyezte el a létesítmény Nagyvárad tér felőli részén. Az ünnepélyes pillanatot követően ugyanezen a részen két munkagéppel megkezdték a jelenlegi aréna bontását.

„Sok örömet láttak e falak, sok százezer drukker fordult meg itt az idők folyamán, 39 évig használta a Fradi ebben a formájában a stadiont. Az 1920-as évekre lett itt a futball olyan erős, amilyennek ismét szeretnénk. Ehhez nemcsak jó játékosok, kiváló utánpótlás és annak magas szintű képzése kell, hanem korszerű és jó minőségű, több funkciót is ellátó sportarénák, ahonnan kiválóan lehet közvetíteni a rangadó dicső pillanatait” – mondta Tarlós István.  A főpolgármester kiemelte, a főváros és cégei ebben az évben is jelentős mértékben támogatják a klubot, Budapest partnere kíván lenni mind a kormányzatnak, mind a klubvezetésnek. Egy a cél, 2014 őszén itt legyünk együtt, és szurkoljunk ismét a csapatnak, tette hozzá Tarlós István.

„Több mint ezerkétszáz sportpálya szűnt meg a rendszerváltást követően az országban, jelenleg összesen négy helyszínen lehet nemzetközi labdarúgó meccset játszani. Nem csak csapatot, stadiont is kell építeni, hogy sikeres klubok jöjjenek létre” – mondta Kubatov Gábor. Az FTC elnöke hozzátette, az új stadion turisztikai szempontból is látványos lesz, hiszen minden külföldről érkező, aki a reptérről tart a belvárosba, megcsodálhatja Közép-Európa legmodernebb és legszebb sportkomplexumát.

"A lehetetlen nem tény, hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás, hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik" - kezdte egy Muhamed Alitól származó idézettel ünnepi beszédét Fürjes Balázs, a stadionépítést vezénylő kormánybiztos arra utalva, hogy szerinte három éve senki nem gondolta volna, hogy eljön ez a pillanat.

Az UEFA szabályoknak megfelelően az új stadiont 90 fokkal elforgatják, így észak-déli tájolású lesz. Ezzel közel 30000 négyzetméternyi terület szabadul fel, amelyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. várhatóan értékesít. Ezzel nemcsak a legmodernebb, hanem a legolcsóbban megépített stadion is épülhet fel Budapesten. Az új stadion elkészültéig a csapat a Puskás Ferenc Stadionban játssza hazai mérkőzéseit.

Hírek

RSS megtekintés