Elfogadta Budapest idei költségvetését a Fővárosi Közgyűlés

Mintegy egy tucat napirendi pontot tárgyalt meg február 24-i ülésén a Fővárosi Közgyűlés, köztük Budapest idei költségvetését. Délelőtt, csaknem négyórás vita után a közgyűlés jóváhagyta a büdzsé fő számait, ezt a Fidesz-frakció és Hanzély Ákos LMP-s képviselő támogatta, a Jobbik-frakció és két LMP-s tartózkodott, az MSZP-sek nemmel voksoltak. A délutáni, részletes vitát követően a közgyűlés 19 igen szavazattal (Fidesz), 6 tartózkodással (LMP és Jobbik), 9 ellenszavazattal (MSZP) jóváhagyta az idei költségvetést, amelynek kiadási és bevételi főösszege 503 milliárd forint, utóbbiból 55 milliárd forint a hiány. A közgyűlés döntött arról is, hogy négy fővárosi kórház vezetésére pályázatot ír ki, illetve arról, hogy Budapest év végével kilép a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségéből.

Egyhangúlag fogadta el a közgyűlés a napirendet. Tarlós István főpolgármester visszavonta azt az előterjesztését, hogy Újpesten, a Baross utcában ingatlant biztosítsanak hajléktalanszálló kialakítása céljából, mert további egyeztetéseket tart szükségesnek a városrésszel. Ezzel kapcsolatban a főpolgármester azt mondta, a hajléktalanellátás kérdését humánusan kell kezelni, nem pedig "egysíkú egyetemlegességgel". Hozzátette, nem hiszi, hogy mérlegelés nélkül kellene hagyni, ki honnan származott ide, milyen okból lett hajléktalan, aki pedig közülök munkaképes, ne tehesse meg, hogy nem hajlandó dolgozni, és csak szociális segélyekre tart igényt. Tarlós István szerint nem méltányos megközelítés, hogy egyes hajléktalanellátó szervezetek folyamatosan támadják a városvezetést, amely mindent megpróbál, hogy ezt a problémát kezelje.

Fél tíz körül kezdődött a főváros idei költségvetési tervezetének tárgyalása. Az 503 milliárd forint főösszegű büdzsé 55 milliárd forintos hiánnyal számol, a város adósságállománya meghaladja a 170 milliárd forintot.

Tarlós István szerint egy olyan alaphelyzetből kell kiindulni, amellyel mindenki tisztában van. Mint mondta, körültekintő és szigorú költségvetést kell összeállítani. "Nem azért nem teljesítjük bárki kívánságát, mert azt nem szeretnénk, de a főváros pénzügyi körülményeit nem hagyhatjuk figyelmen kívül, komoly önmérsékletre van szükség" - fogalmazott.

Az ellenzék bírálta a költségvetés tervezetét

Az ellenzéki frakciók bírálták a költségvetési tervezetet. Horváth Csaba, az MSZP frakcióvezetője azt kifogásolta, hogy a városvezetés megszorítások árán akar tartalékolni, a költségvetés ezért rossz a budapestieknek, abban nincs egyetlen egy olyan fontos terület sem, amely kiemelkedne a többi közül. Hanzély Ákos, az LMP vezérszónoka üdvözölte, hogy a január végén elfogadott költségvetési koncepcióhoz képest 10 milliárd forinttal több jut a működési kiadásokra, a frakció továbbra is nehezményezi az oktatást és a kultúrát érintő elvonásokat. Losonczy Pál, a Jobbik képviselője szerint jóval nagyobb lesz a költségvetés hiánya a tervezettnél, szerinte a kiadások minden ötödik forintjának nincs fedezete. Németh Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője a költségvetés tervezetét támogathatónak tartja, a kormánypárti politikus bírálta a szocialistákat, mondván, amit ők bírálnak, az valójában az általuk hagyott örökség.

Atkári: ez a büdzsé még nem az új városvezetésé

Atkári János pénzügyi főtanácsadó a közgyűlés ülésén azt mondta, az 56 milliárd forintos hiányt az új városvezetés az elődöktől kapta örökségként, ami "a súlyos politikai felelőtlenség eminens bizonyítéka". Az elődök túltervezték a helyi iparűzési adóbevételeket, az illetékbevételeket és az ingatlaneladásból származó bevételeket. Hozzátette, a január végén elfogadott költségvetési koncepció még 162 milliárdos hiánnyal számolt, ez azóta 25 milliárd forinttal emelkedett (ez az összesen 187 milliárdos összeg az egész ciklusra vetített hiányt jelenti). A BKV banki adósságállományával együtt pedig már csaknem 300 milliárd forint a közvetlen fővárosi adósságállomány. Atkári hangsúlyozta, hogy ez a költségvetés nem teljesen a jelenlegi városvezetés költségvetése. A pénzügyi főtanácsadó szerint van remény arra, hogy még ebben a ciklusban megteremtik a város pénzügyi egyensúlyát.

Több jut városüzemeltetési feladatokra

György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes azt emelte ki, hogy a költségvetési koncepcióban foglaltakhoz képest 1 milliárd feletti a városüzemeltetési feladatokra elkülönített tartalék. Ebből lesz forrás arra, hogy száz fős állandó takarító személyzetet állítsanak munkába, az ő számukat a ciklus végére 600-ra növelnék. A főváros városüzemeltetési biztosokat is alkalmazni fog, akik a jó gazda gondosságával vigyázzák a rájuk bízott közterületet, az általuk jelzett  hibák, észrevételek egy diszpécserközpontba fognak befutni, a remények szerint a jelzett problémákat 2 héten belül orvosolják.
 
A főpolgármester-helyettes szerint a BKV támogatására hamarosan megérkezik az államtól várt 19 milliárd forint, a főváros által kidolgozott további javaslatok elfogadása esetén összesen 20-25 milliárdot kaphat a közlekedési vállalat.

Tarlós az MSZP-nek: "abból főztünk, amit itt hagytak, üres a kassza"

A költségvetési főszámokról folytatott vita végén a főpolgármester zárszavában hosszassan bírálta a szocialistákat. Tarlós István szerint a vitában csak az LMP és a Jobbik viselkedett konstruktívan, az MSZP "kétségbeesett magyarázkodása, erőltetett nevetgélése árulkodó". "Abból főztünk, amit Önök itt hagytak, üres a kassza, csak kétes szerződések és perek vannak. Önök csak saját magukat kritizálhatják, nem minket" - fogalmazott a főpolgármester.
 
Csaknem négyórás vita után a Fővárosi Közgyűlés elfogadta Budapest idei költségvetésének fő számait, ezt a Fidesz és Hanzély Ákos LMP-s képviselő támogatta (19 igen szavazat), a Jobbik és két LMP-s tartózkodott (5 tartózkodás), az MSZP nemmel voksolt (9 ellenszavazat). A főszámok részletes vitája délután folytatódott, délután fél 6 körül a közgyűlés megszavazta a költségvetés tervezetét, 18 (fideszes) igen szavazattal, 6 tartózkodással (LMP és Jobbik), 9 nem szavazat (MSZP) ellenében. Budapest 2011-es költségvetésének kiadási és bevételi főösszege mintegy 503 milliárd forint, utóbbiból 55 milliárd forint a hiány. Tarlós István előterjesztőként több ellenzéki javaslatot is befogadott; így az LMP indítványára a január végén elfogadott költségvetési koncepcióhoz képest 41 millió forinttal kapnak többet a kisebbségi önkormányzatok, 70 millió forintot kap a fővárosi artmozi-hálózat, városrendezési és építészeti célokra pedig további csaknem 65 millió forint jut a költségvetésben.

Budapest kilép a TÖOSZ-ból

Budapest Főváros Önkormányzata felmondja a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségében viselt tagságát az év végével - döntött a közgyűlés a Fidesz és a Jobbik támogató szavazatával, az MSZP és az LMP nem voksai ellenében. A főpolgármester ezzel kapcsolatban azt mondta, hasznosnak tartja, ha az önkormányzatok érdekképviseleteket hoznak létre, és megfontolandónak véli, hogy a főváros a kerületekkel együtt hasonlót alapítson. "A TÖOSZT gyakorlatilag Budapest tartotta el, miközben az érdekérvényesítés hatékonysága finoman szólva is szerény volt " - jelezte, miért nem látja értelmét a tagság fenntartásának

Pályázat négy fővárosi kórház vezetésére

Négy kórház, a Jahn Ferenc Dél-pesti, a Szent Imre és az Uzsoki utcai, valamint a Központi Stomatológiai Intézet vezetésére pályázatot ír ki a főváros - döntött a közgyűlés 21 igen szavazattal, 12 tartózkodással. A napirendi pont vitája elején Tarlós István főpolgármester azt mondta, nem igaz, hogy a történtek mögött Pesti Imrével (az egészségügyi ágazat korábbi főpolgármester-helyettesével, a főváros kormányhivatalának jelenlegi vezetőjével) való konfliktusa áll.
 
Szentes Tamás főpolgármester-helyettes azt mondta a vitában, hogy egyeztetést követően "specifikálták" a pályázatokat. Kifejtette: az intézmények ismerete, illetve stratégiai elképzelések miatt módosították a feltételeket, amelyeket nem személyekre, hanem kórházakra szabtak.
 
Az előterjesztés indoklása szerint azért kell a pályázatot kiírni, mert az Országgyűlés megváltoztatta a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényt, így egyes intézmények vezetőinek, magasabb beosztású vezetőinek kinevezési szabályai is megváltoztak.

Új aljegyzőket neveztek ki

Zárt ülésen két aljegyzőt, dr. Kelemen Barnabást és dr. Uzsák Katalin Ágnest nevezett ki a Fővárosi Közgyűlés.

Közgyűlési hírek

A veszélyhelyzet óta először ülésezett a Fővárosi Közgyűlés, ahol Karácsony Gergely főpolgármester expozéjában köszöntötte a képviselőket, foglalta össze az elmúlt hónapok eseményeit és jelölte ki a Budapest újraindításához szükséges lépéseket.
Főpolgármester-helyettesé választották Gy. Németh Erzsébetet, Tüttő Katát, Dorosz Dávidot, Kiss Ambrust és Kerpel-Fronius Gábort.
A fővárosi közgyűlés alakuló ülése is új esélyt teremt. Esélyt arra, hogy a következő fél évtizedben Budapest legyen zöld. Hogy Budapest legyen szabad. Budapest legyen otthonos. Budapest legyen olyan okos város, amelynek van szíve
Tarlós István közleményben tudatja, hogy a listavezetésből származó fővárosi képviselői mandátumát nem kívánja átvenni.
Megválasztotta a Fővárosi Választási Bizottság tagjait és póttagjait szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Egyebek mellett döntöttek arról is, hogy a tervek szerint novemberben kezdődhetnek meg a Lánchíd, a Széchenyi István tér alatti villamos-közúti aluljáró, valamint a budai váralagút felújítási munkálatai.
Mintegy tíz százalékkal csökkent a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2018-ban az előző év adataihoz képest. Erről számolt be a Fővárosi Közgyűlésnek Terdik Tamás, Budapest rendőrkapitánya. A Közgyűlés egyebek mellett döntött arról, hogy a Bálnát eladják az államnak, illetve díszpolgári címeket ítélt oda.
Elfogadták Budapest idei költségvetését, döntöttek arról, hogy Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot hoznak létre a főpolgármester vezetésével. Jichák Rabin park lesz Zuglóban, Széll Kálmán-szobrot állítanak a róla elnevezett téren.
Döntöttek arról, hogy Nemesdy Ervin lesz a Budapesti Közlekedési Központ új vezérigazgatója, aki az év végéig kidolgozza a szervezet reorganizációjára vonatkozó javaslatot. A közgyűlés határozott a fővárost és a kerületi önkormányzatokat együttesen megillető források idei megosztásáról is.
Döntöttek arról, hogy újrastrukturálják az elektronikus jegyrendszer projektet, amelynek határidejét 2020 végéig hosszabbították meg. Tarlós István főpolgármester jelezte: gazdasági helyettesével együtt feljelentést tett az ügyben. A Főváros jövőre 647,7 millió Ft többletfedezetet biztosít egy egyszeri intenzív patkánymentesítésre.
A gyorshajtások miatt állandó közlekedésbiztonsági kamerákat szerelnek fel a Szentendrei úton és a Váci úton. A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának létrehozása miatt módosították a fővárosi szmsz-t. 2019-től bővül a helyi iparűzési adó alól mentesülő vállalkozások köre.
Egyhangúlag támogatták, hogy Terdik Tamás legyen az új budapesti rendőrfőkapitány. Testvérvárosi megállapodást kötött Betlehemmel Budapest. Hétmilliárd forint kormányzati pluszforrás jut a Lánchíd és a Váralagút felújítására, amelynek nettó kivitelezési ideje 18 hónap lehet.
A közgyűlés a csillaghegyi öblözet árvízvédelmi fejlesztésének részeként a pünkösdfürdői védmű megvalósítására további 1 milliárd forintot biztosít többletfedezetként – erről 20 igen, három nem szavazattal, négy tartózkodás mellett döntöttek.
A testület támogatta, hogy a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmével kapcsolatban a Dunával párhuzamos védmű a kerítések nyomvonalában húzódjon, ezt a változatot terveztetik tovább. Eredménytelennek nyilvánították a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós eljárást.
Döntöttek a Széna tér és a Vörösmarty tér felújításáról. Újbudán és Zuglóban a kerületek kérésére újabb fizetőparkolási övezeteket alakítanak ki. Budapest együttműködési megállapodást kötött Sanghajjal és Taskenttel.
Döntöttek az M3-as metróvonal öt állomásának speciális akadálymentesítéséről. Júliustól drágul a taxizás, az alapdíj 700 Ft-ra nő, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal emelkedik. A Lánchíd felújítása szeptemberben kezdődhet. Döntöttek Budapest nyolc új díszpolgáráról.
Elfogadták Budapest idei költségvetését, amely a bevételeket 245,4 milliárd, a kiadásokat 376,8 milliárd forintban határozta meg. Egyhangúlag fogadták el a képviselők a BRFK tavalyi évről szóló beszámolóját, döntöttek arról, hogy a Főváros felszámolási eljárás keretében szerezné meg a Rác fürdő és hotel tulajdonjogát.
Módosítottak a közbeszerzési rendszer működésén, elfogadták az idei forrásmegosztást. A főpolgármester tárgyalhat a kormánnyal a Bálna eladásáról. Bővült a fizetőparkolás a III. kerületben, valamint jóváhagyták az idei átlagos 12%-os bérfejlesztést a BKV-nál. Zárt ülésen öt új Csengery-díjasról is határoztak.
Négymilliárd forintból fejlesztik a csillaghegyi öblözet árvízvédelmének keretében az Aranyhegyi-patak menti és a pünkösdfürdői védvonalat. A lengyel-magyar barátságot kifejező emlékpark épül Budafokon, elnevezést kap 11 eddig névtelen közterület, valamint zajrendeletet fogadtak el a Margitszigetre.
Döntöttek arról, hogy Budapest együttműködési megállapodást köt Buenos Airesszel, valamint módosították a szmogriadórendeletet, tovább korlátozva a riadó idején használható gépjárművek körét a fővárosban.