Egyenlő feltételek a fogyatékkal élőknek

A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete bemutatta Magyarország első Egyetemes Tervezés Információs és Kutató Központját tegnap délután. A Ferencvárosban található kutató központban Szentes Tamás egészségügyi és szociális főpolgármester-helyettes tett látogatást.

-Az újonnan létrejött kutató központ célja az, hogy megismertesse a döntéshozókat az egyetemes tervezés fontosságával Elsődleges feladatunk, hogy megteremtsük a megfelelő infrastruktúrát ahhoz, hogy a fogyatékkal élők is teljes emberként tudjanak részt venni a mindennapi életben - mondta Földes Erzsébet az egyesület elnöke. Hozzátette, hogy az egyetemes tervezés napjainkban egyre lényegesebbé válik, hiszen időben és költségekben is kevesebb beruházással jár, ha előre átlátjuk a felmerülő igényeket.
Szentes Tamás főpolgármester-helyettes reményét fejezte ki, hogy az egyesület támogatókra talál ebben a kezdeményezésben.

A Központ jelenleg a munkahelyek és oktatási helyszínekhez való hozzáféréséhez szükséges eszközöket, berendezések mutatja be, felhívva a figyelmet a jó gyakorlatokra és innovatív fejlesztésekre. Az Egyetemes Tervezés Információ és Kutatóközpont különböző fogyatékossággal élő munkatársakat alkalmaz, akik felhasználói teszt csoportot alkotnak.



A tervezők a speciális igényű személyekről szerzett elméleti tudásukat olyan gyakorlati ismeretekkel bővíthetik, amelyet kizárólag maguktól a speciális igényű felhasználóktól kaphatnak meg. Az utólagos akadálymentesítés helyett az akadályok megelőzésére kerül a hangsúly.

A széles körben alkalmazott termékek, szolgáltatások, rendszerek és a környezet tervezése és fejlesztése úgy történik, hogy azok a felhasználók lehető legszélesebb köre számára is igénybe vehetők legyenek nemre, korra és adottságokra tekintet nélkül.

Az Egyetemes Tervezés és Információs Kutatóközpontot a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete hozta létre. Az egyetemes tervezés szempontjainak megfelelő kialakítású irodában és konferenciateremben konzultációk, előadások, műhelyfoglalkozások és civil közösségi programok zajlanak.
A konferenciaterem és oktatóterem bárki számára bérelhető.
További információ: www.etikk.hu  

A látogatás

Hírek

RSS megtekintés