Együttműködik Varsó, Pozsony, Prága és Budapest

A Visegrádi Négyek országainak fővárosai szorosan együttműködnek, hogy a 2014 és 2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban a nagyvárosok és a fővárosok is részesülhessenek uniós fejlesztési forrásokból – ezt célozza az a szándéknyilatkozat, amelyet csütörtökön a budapesti Városházán fogadott el Hanna Gronkiewicz-Waltz varsói, Milan Ftáčnik pozsonyi és Tarlós István budapesti főpolgármester.
 
(Prága polgármestere, Bohuslav Svoboda belpolitikai események miatt az utolsó pillanatban lemondani kényszerült részvételét a budapesti találkozón, de levélben jelezte, a cseh főváros is elkötelezett a szorosabb együttműködés mellett.)  A felek abban is megállapodtak, hogy az együttműködést kiterjesztik szakértői szintre is. A szakértői egyeztetéseket érintően külön kiemelik a közösségi közlekedés, az energiafelhasználás – főként a széndioxid-kibocsátás csökkentése – területének fontosságát – tette hozzá Tarlós István. A fővárosok megállapodtak abban is, hogy együttműködnek a közép-európai törekvések EU-ban történő megjelenítésében, valamint az Európán kívüli városokkal való közép-európai partnerségek ösztönzésében.

Tarlós István nyilatkozata

 
 
Az államközi kapcsolatoktól függetlenül szükséges a V4-ek fővárosainak együttműködése – hangoztatta Hanna Gronkiewicz-Waltz, Varsó főpolgármestere. Hangsúlyozta, Lengyelország számára fontos a keleti partnerség: azokkal az EU-n kívüli városokkal is, amelyek stratégiailag fontosak. Emlékezetett rá, hogy a kelet-közép-európai fővárosok a viszonylag magas GDP-termelési arányuk miatt elesnek egyes fejlesztési forrásoktól. Hanna Gronkiewicz-Waltz szorgalmazta, hogy 2014 után az úgynevezett integrált területi kezdeményezés keretében a források 5 százalékát a nagyvárosok, fővárosok használhassák fel.
 

Hanna Gronkiewicz-Waltz nyilatkozata (lengyel nyelven)


A V4-ek fővárosainak sok közös problémája van. Az ügyben is tapasztalatot cseréltünk, hogy miként lehet sikeresen felkészülni 2014 után a remélt fejlesztési források felhasználására – mondta Milan Ftáčnik, Pozsony főpolgármestere. Hozzátette, a Visegrádi Négyek együttműködését arra is fel fogják használni, hogy szakértői szinten is egyeztessenek a közösségi közlekedés és az energiafelhasználás kérdésében, ezek ugyanis nagyberuházásokat igényelnek, amelyek megvalósításához az európai pénzügyi alapokra is szükség lesz.

Milan Ftáčnik nyilatkozata (szlovák nyelven)

Hírek

RSS megtekintés