Drogprevenciós előadások a főváros több iskolájában a tanév végéig

„Drogokról másképpen” – ez a neve annak a drogprevenciós programnak, amely során a Trádió Közhasznú Alapítvány előadói tájékoztató előadásokat tartanak a felső évfolyamos általános iskolai diákok és a gimnáziumi tanulók számára a kábítószerek veszélyeiről. A program nyitóelőadását a XV. kerületi László Gyula Gimnáziumban tartották, a diákokat Csomós Miklós főpolgármester-helyettes köszöntötte.

„Nagyon fontos feladat, hogy megakadályozzuk a kábítószerek behozatalát, előállítását. Ám ezen kívül nagy a felelősségünk abban is, hogy rávilágítsunk arra, milyen nagy pusztítást végeznek ezek a szerek. Fontos ismertetni a diákokkal, hogy ezek elutasítása egyéni döntés, amelyért mindenki saját maga felel” – mondta Csomós Miklós. Az oktatásért felelős főpolgármester-helyettes hozzátette, 15 éves tanári pályafutása során több olyan egykori diákjáról hallott, aki életét vesztette a drogok miatt.

Az előadássorozatot a Fővárosi Önkormányzat Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottsága és a Trádió Alapítvány munkatársai tartják, intézményenként négyet, ebből hármat a diákok, egyet a tanárok számára. A program, amelyet a főváros egymillió forinttal támogat, dr. Balogh Sándor igazságügyi orvos-szakértő munkásságán alapul, aki 1987-től vesz részt a kibontakozó kábítószer-ellenes küzdelemben.