Csütörtöktől hat napon át késő este és éjszaka lezárják a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt az augusztus 28-ától, csütörtöktől szeptember 2-áig, keddig minden nap késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjéként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.
 
Folytatódnak a Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódóan a Liszt Ferenc repülőtérre vezető gyorsforgalmi út feletti tartóelemek bontása, daruzása és elszállítása, ezért a
•         2014. augusztus 28-áról 29-ére, csütörtökről péntekre,
•         az augusztus 29-éről 30-ára, péntekről szombatra,
•         az augusztus 30-áról 31-ére, szombatról vasárnapra,
•         az augusztus 31-éről szeptember 1-jére, vasárnapról hétfőre,
•         a szeptember 1-jéről 2-ára, hétfőről keddre
•         és a szeptember 2-áról 3-ára, keddről szerdára
virradó késő este, illetve éjszaka 22:00 és 4:00 között teljes hosszában lezárják a Sibrik Miklós úti felüljárót. A Kőbánya felől érkezőknek a Gyömrői út–Kőér utca–Üllői út, a Kispest felől érkezőknek pedig a Vak Bottyán utca–Kőér utca–Gyömrői út kerülőútvonalat ajánljuk, a korlátozásról és a terelőutakról azonban a környéken kihelyezett jelzőtáblák is tájékoztatást adnak.
 
A Sibrik Miklós úti felüljárón 2014. áprilisban kezdődött újjáépítési munkák előkészítési fázisa a befejezéséhez közeledik. A felüljárón a 2×2 forgalmi sáv 2×1 sávra szűkült, valamint módosult a forgalmi rend a Vak Bottyán utca csomópontban is. Az úttest keleti oldalán eltávolítottuk a régi útburkolatot, megépítettük a felüljáró alatti ideiglenes tartószerkezetet a gyorsforgalmi út, valamint a metró és a vasúti vágányok felett. A felüljáró teljes hosszában betonelemekkel zárták le a Kőbánya felé vezető útpályát a szakasz felújításának idejére, a közúti forgalom védelme érdekében. Május 31-én megkezdődött a híd elhasználódott tartóelemeinek elbontása is.
 
A Sibrik Miklós úti felüljáró felújítása során kicseréljük az átkelő rendkívül rossz állapotú szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre. A felújítást a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjéként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

Forgalmi változások a közösségi közlekedésben augusztus 28-ától szeptember 2-áig minden nap késő este és éjszaka

68-as autóbusz

A 68-as autóbusz 2014. augusztus 28-ától, csütörtöktől szeptember 2-áig, keddig minden nap 22:00-tól az utolsó járatindulásig
•         Akadémiaújtelep, 525. tér felé a Vak Bottyán utca–Kőbánya-Kispest, forduló–Vak Bottyán utca–Kőér utca–Gyömrői út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Kőbánya-Kispest M és a Felüljáró (Gyömrői út) megállót. A terelt útvonalon a 68-as buszra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:
o   Kőbánya-Kispest M: a buszvégállomáson,
o   Kőér utcai uszoda: a 99-es busz megállóhelye,
o   Kőér utca: a 117-es és a 151-es busz megállóhelye,
o   Gyógyszergyár: a 117-es, a 151-es és a 217E busz megállóhelye,
o   Diósgyőri utca: a 117-es, a 151-es, a 217-es és a 217E megállóhelye,
o   Vasgyár utca: a 151-es és a 217-es busz megállóhelye,
o   Sibrik Miklós út: a 151-es, a 217-es és a 217E busz megállóhelye.
•         Kispest, Vas Gereben utca felé a Gyömrői út–Kőér utca–Vak Bottyán utca módosított útvonalon közlekedik. Kimarad a Felüljáró megállóhely. A módosított útvonalon a 68-as buszra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:
o   Sibrik Miklós út: a 151-es, a 217-es és a 217E busz megállóhelye,
o   Vasgyár utca: a 151-es és a 217-es busz megállóhelye,
o   Diósgyőri utca: a 117-es, a 151-es, a 217-es és a 217E megállóhelye,
o   Gyógyszergyár: a 117-es, a 151-es és a 217E busz megállóhelye,
o   Kőér utca: a 117-es és a 151-es busz megállóhelye,
o   Kőér utcai uszoda: a Vak Bottyán utcában.
 
A 68-as autóbusz kimaradó Felüljáró megállóhelye a járatok ideiglenes, Sibrik Miklós úti megállóhelyétől 250 méteres gyaloglással érhető el.

85-ös autóbusz

A 85-ös autóbusz 2014. augusztus 28-ától, csütörtöktől szeptember 2-áig, keddig minden nap 22:00-tól az utolsó járatindulásig
•         az Örs vezér tere M+H felé a Kőbánya-Kispest M–Déli bejáró út–Vak Bottyán utca–Kőér utca–Gyömrői út–Sibrik Miklós út módosított útvonalon közlekedik. Kimarad a Felüljáró (Gyömrői út) megállóhely. A módosított útvonalon a 85-üös buszra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:
o   Kőér utcai uszoda: a 99-es busz megállóhelye,
o   Kőér utca: a 117-es és a 151-es busz megállóhelye,
o   Gyógyszergyár: a 117-es, a 151-es és a 217E megállóhelye,
o   Diósgyőri utca: a 117-es, a 151-es, a 217-es és a 217E busz megállóhelye,
o   Vasgyár utca: a 151-es és a 217-es busz megállóhelye,
o   Sibrik Miklós út: a 151-es, a 217-es és a 217E busz megállóhelye.
•         Kőbánya-Kispest M felé a Sibrik Miklós út–Gyömrői út–Kőér utca–Vak Bottyán utca–Déli bejáró út–Kőbánya-Kispest módosított útvonalon közlekedik. Kimarad a Felüljáró megállóhely. A módosított útvonalon a buszra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:
o   Sibrik Miklós út: a 151-es, a 217-es és a 217E busz megállóhelye,
o   Vasgyár utca: a 151-es és a 217-es busz megállóhelye,
o   Diósgyőri utca: a 117-es, a 151-es, a 217-es és a 217E busz megállóhelye,
o   Gyógyszergyár: a 117-es, a 151-es és a 217E megállóhelye,
o   Kőér utca: a 117-es és a 151-es busz megállóhelye,
o   Kőér utcai uszoda: a Vak Bottyán utcában.
 
A 85-ös autóbusz kimaradó Felüljáró megállóhelye a járatok ideiglenes, Sibrik Miklós úti megállóhelyétől 250 méteres gyaloglással érhető el.

98-as autóbusz

A 98-as busz 2014. augusztus 28-ától, csütörtöktől szeptember 2-áig, keddig minden nap 22:00-tól az utolsó járatindulásig
•         Rákoscsaba felé a Kőbánya-Kispest M–Déli bejáró út–Vak Bottyán utca–Kőér utca–Gyömrői út–Csévéző utca módosított útvonalon közlekedik. Kimarad a Felüljáró (Gyömrői út) megállóhely. A módosított útvonalon a 98-as buszra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:
o   Kőér utcai uszoda: a 99-es busz megállóhelye,
o   Kőér utca: a 117-es és a 151-es busz megállóhelye,
o   Gyógyszergyár: a 117-es, a 151-es és a 217E busz megállóhelye,
o   Diósgyőri utca: a 117-es, a 151-es, a 217-es és a 217E busz megállóhelye,
o   Vasgyár utca: a 151-es és a 217-es busz megállóhelye,
o   Sibrik Miklós út: a 151-es, a 217-es és a 217E busz megállóhelye.
•         Kőbánya-Kispest M felé a Gyömrői út–Kőér utca–Vak Bottyán utca–Déli bejáró út–Kőbánya-Kispest módosított útvonalon közlekedik. Kimarad a Felüljáró megállóhely. A módosított útvonalon a 98-as buszra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:
o   Sibrik Miklós út: a 151-es, a 217-es és a 217E busz megállóhelye,
o   Vasgyár utca: a 151-es és a 217-es busz megállóhelye,
o   Diósgyőri utca: a 117-es, a 151-es, a 217-es és a 217E busz megállóhelye,
o   Gyógyszergyár: a 117-es, a 151-es és a 217E megállóhelye,
o   Kőér utca: a 117-es és a 151-es busz megállóhelye,
o   Kőér utcai uszoda: a Vak Bottyán utcában.
 
A 95-ös autóbusz kimaradó, Felüljáró megállóhelye az ideiglenes, Sibrik Miklós út megállóhelyétől 250 méteres gyaloglással érhető el.

151-es autóbusz

A 151-es busz 2014. augusztus 28-ától, csütörtöktől szeptember 2-áig, keddig minden nap 22:00-tól az utolsó járatindulásig
•         Kőbánya alsó vasútállomás felé a Simonyi Zsigmond utca–Vak Bottyán utca–Kőér utca–Gyömrői út–Kada utca–Gergely utca–Kőér utca–Vaspálya utca módosított útvonalon közlekedik. Kimarad a Kőbánya-Kispest M, a Felüljáró (Gyömrői út), a Sibrik Miklós út, a Vasgyár utca, a Diósgyőri utca, a Gyógyszergyár és a Kőér utca megálló. A módosított útvonalon a buszra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:
o   Kőbánya-Kispest M: a buszvégállomáson,
o   Kőér utcai uszoda: a 99-es busz megállóhelye,
o   Kőér utca: a 117-es és a 151-es busz megállóhelye,
o   Gyógyszergyár: a 117-es, a 151-es és a 217E busz megállóhelye,
o   Kada utca: a 217-es busz megállóhelye,
o   Gergely utca: a 217-es busz megállóhelye,
o   Szlávy utca: a 217-es busz megállóhelye,
o   Kőér utca: a 217-es busz megállóhelye.
•         Csepel, Határ utca felé a Vaspálya utca–Kőér utca–Vak Bottyán utca–Szabó Ervin utca módosított útvonalon közlekedik. Kimarad a Kőér utca, a Gyógyszergyár, a Diósgyőri utca, a Vasgyár utca, a Sibrik Miklós út és a Felüljáró megálló. A módosított útvonalon a buszra a Kőér utcai uszoda ideiglenes megállóban, a Vak Bottyán utcában lehet felszállni.
A 151-es autóbusz kimaradó megállóihoz a 68-as, a 85-ös és a 98-as autóbuszokkal lehet eljutni, amelyekre a terelés idején a 99-es busz Kőér utcai uszoda megállóhelyén lehet felszállni.

202E autóbusz

A 202E busz 2014. augusztus 28-ától, csütörtöktől szeptember 2-áig, keddig minden nap 22:00-tól az utolsó járatindulásig
•         Rákoskeresztúr felé a Kőbánya-Kispest M–Keleti bejáró út–Ferihegyi repülőtérre vezető út–Gyömrői út–Felsőcsatári út–Kozma utca módosított útvonalon közlekedik. Kimarad a Bányató utca megálló.
•         Kőbánya-Kispest M felé a Kozma utca–Felsőcsatári út–Gyömrői út–Ferihegyi repülőtérre vezető út–Kispesti lehajtó–Lehel utca–szervizút–Kőbánya-Kispest módosított útvonalon közlekedik. Kimarad a Bányató utca megálló. A módosított útvonalon a buszra a 98E, a 193E, a 200E, a 282E és a 284E járat Kőbánya-Kispest P+R megállójában lehet felszállni.
 
A 202E autóbusz kimaradó Bányató utca megállóhelyére, vagy annak közelébe Kőbánya-Kispest M felől a 68-as autóbusz Újhegyi út, Sportliget megállójáig utazással és 500 méteres gyaloglással, vagy a 85-ös autóbusz Mélytó utcai megállójáig utazással lehet eljutni, míg Rákoskeresztúr felől az Új köztemető megállóhelynél a 68-as autóbuszra javasolt átszállni.

909-es és 968-as autóbusz

A 909-es és a 968-as éjszakai busz a 2014. augusztus 28-áról 29-ére, csütörtökről péntekre virradó éjszakától a szeptember 2-áról 3-ára, keddről szerdára virradó éjszakáig minden éjjel teljes üzemidejében
•         a Deák Ferenc tér M, illetve a Cinkotai autóbuszgarázs felé a Simonyi Zsigmond utca–Vak Bottyán utca–Kőér utca–Gyömrői út–Sibrik Miklós út módosított útvonalon közlekedik. Kimarad a Kőbánya-Kispest M és a Felüljáró (Gyömrői út) megálló. A módosított útvonalon a buszra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:
o   Kőbánya-Kispest M: a buszvégállomáson,
o   Kőér utcai uszoda: a 99-es busz megállóhelye,
o   Kőér utca: a 117-es és a 151-es busz megállóhelye,
o   Gyógyszergyár: a 117-es, a 151-es és a 217E busz megállóhelye,
o   Diósgyőri utca: a 117-es, a 151-es, a 217-es és a 217E megállóhelye,
o   Vasgyár utca: a 151-es és a 217-es busz megállóhelye,
o   Sibrik Miklós út: a 151-es, a 217-es és a 217E busz megállóhelye.
•         Kispest, Kossuth tér felé a Gyömrői út–Kőér utca–Üllői út–Kispest, Kossuth tér módosított útvonalon közlekedik. Kimarad a Felüljáró és a Kőbánya-Kispest M megálló. A módosított útvonalon a buszra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:
o   Sibrik Miklós út: a 151-es, a 217-es és a 217E busz megállóhelye,
o   Vasgyár utca: a 151-es és a 217-es busz megállóhelye,
o   Diósgyőri utca: a 117-es, a 151-es, a 217-es és a 217E busz megállóhelye,
o   Gyógyszergyár: a 117-es, a 151-es és a 217E megállóhelye,
o   Kőér utca: a 117-es és a 151-es busz megállóhelye,
o   Kőér utcai uszoda: a Vak Bottyán utcában,
o   Határ út M: a 200E,a 914-es és a 950-es busz megállóhelye,
o   Corvin körút: a 914-es és a 950-es busz megállóhelye,
o   Lehel utca: a 914-es és a 950-es busz megállóhelye.
 
A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a felüljáró újjáépítésének idején a lehetőségekhez mérten zavartalan legyen a forgalom. Az utasainkat ért esetleges kellemetlenségek miatt ezúton is kérjük és köszönjük megértésüket és türelmüket.
 
Budapesti Közlekedési Központ

Hírek

RSS megtekintés