COPD családi sport- és egészségnapot rendeznek szombaton a Margitszigeten

Május 17-én, szombaton COPD családi sport- és egészségnapot rendez a Margitszigeten a Fővárosi Önkormányzat, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet, valamint a Magyar Tüdőgyógyász Társaság. A rendezvény célja, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a COPD-re, azaz az idült légzőszervi megbetegedésekre, mint az idült hörghurut vagy a tüdőtágulás – jelentette be Szentes Tamás, egészségügyi főpolgármester-helyettes.
Emlékeztetett rá, hogy a 2010-ben hivatalba lépett városvezetés 2012-re elkészítette Budapest Egészségtervét – amelynek révén reális képet lehetett kapni a budapestiek egészségi állapotáról –, majd 2013-ra elkészült a fővárosi népegészségügyi koncepció. Utóbbi alapján együttműködési megállapodásokat kötöttek egészségügyi szervezetekkel és akcióterveket dolgoztak ki. Ezek révén egyes fókuszterületeken jelentősen javítható a fővárosiak egészségügyi állapota – hangsúlyozta.
Míg 1901-ben a hazai halálesetek nagy részéért a fertőző betegségek, különösen a tuberkulózis volt felelős, addig mára már a krónikus betegségek a jellemzőbbek, ezek közé tartozik a COPD, amely rejtőzködő betegség, „ezért fontos, hogy tudjunk róla, gondoljunk rá”. A szombati rendezvénynek ez a célja – tette hozzá Szentes Tamás.
Dr. Kovács Gábor, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főigazgatója a sajtótájékoztatón emlékezetett rá, hogy a Fővárosi Önkormányzattal 2013-ben kötöttek együttműködési megállapodást. Kitért rá, hogy a COPD angol orvosi kifejezés, nemzetközi megjelölése az idült légzőszervi betegségeknek. Fontosnak nevezte, hogy azokat a lakosság is felismerje, hiszen a fejlett országokban ez a harmadik, nagy betegségcsoportokból származó haláloki tényező a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek mögött, vagyis valódi népbetegség.
Magyarországon 600 ezer, a fővárosban pedig 100 ezer ember szenved ebben a betegségben, de csak „mintegy 250 ezret ismerünk, mert az enyhébb stádiumú betegek nem is tudnak róla, hogy ettől szenvednek, és nem keresik fel orvosukat”, A szombati egészségnapon szűrővizsgálatokon vehetnek részt az érdeklődők, támogatást kaphatnak a dohányzásról való leszokásban, táplálkozási tanácsokat, szakértők előadásait hallgathatják meg a témában. Délután művészek is fellépnek, többek között Szandi, Vastag Csaba és Kállay-Saunders András, és sportprogramokat is szerveznek a Margitszigeti Sportcentrumban.