Budapest diákok közös megemlékezése a Recski Szövetséggel

A Fővárosi Önkormányzat – együttműködve a Recski Szövetséggel – 2013. szeptember 7-én megemlékezést tartott a főváros diákjai számára az egykor Recsken kényszermunkatáborban élők és a tábor felszabadulásának évfordulója alkalmából.
 
A megemlékezés keretében az önkormányzat lehetőséget biztosított arra, hogy a fővárosi diákok ezen a napon meglátogathassák a Recski Emlékparkot és élményszintű tapasztalatot és ismeretet szerezhessenek a múltról. A fővárosi tanulóiból és kísérő pedagógusaiból álló delegáció hat busszal indult útnak. A megemlékezést követően lehetőség nyílt egri és kékestetői kirándulásra is. A kirándulás során hidegcsomagos ebédet biztosítottunk.
 
 
„Szeretnénk megköszönni a recski emlékhely látogatásának megszervezését, egyáltalán az ötletet! Önök úgy invitálták a középiskolák diákjait, hogy segítséget nyújtottak az emlékhely megismeréséhez, mind anyagilag mind emberileg. Magam részéről nagyom fontosnak tartom, hogy a fiatalok figyelme a magyar történelem sorsfordító eseményeire is irányuljon, de ehhez nekünk felnőtteknek kell áldozatot hozni, persze úgy, hogy diákjaink ezt ne érezzék annak. Kényelmes buszok, étkeztetés,...stb. Az ünneplés méltó volt és megrázó, hisz szemtanúk is voltak köztünk. Valamennyien többek lettünk élménnyel és ismerettel a recski táborlátogatás után!” (Kossuth Lajos Gimnázium)