Budapest Főváros Levéltára kapta az Év levéltára díjat

Budapest Főváros Levéltárának ítélték oda első alkalommal az Év levéltára díjat, az elismerést szerdán adták át Budapesten.

A Magyar Levéltárosok Egyesülete által alapított díj nyertesét három tagú bíráló bizottság választotta ki. Budapest Főváros Levéltára a 350 ezer forinttal járó díjat bemutatkozási programtervével nyerte el, amely az indoklás szerint kiválóan alkalmas az intézményben folyó szakmai munka széles körű megismertetésére. A programban hangsúlyt kap a levéltár várostörténeti műhelyként végzett tevékenysége, valamint az adatbázis-építésben elért eredmények bemutatása is.

Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár az ünnepségen kiemelte: a magyar örökség kincseit őrző levéltáraknak a nagyközönség számára is nyitott, élő intézményekké kell válniuk. Mint mondta, a levéltárak a Nyitott levéltárak programsorozattal már bebizonyították, hogy képesek felkelteni a nagyközönség érdeklődését, képesek szórakoztatva tanítani, erősíteni a történelmi tudatot és a közösséghez való tartozást.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a magyar levéltárak az elmúlt évtizedek legfontosabb átalakulásán mennek keresztül. Ennek eredményeképpen új levéltári szervezet jön létre, amelybe a megyei levéltárak is integrálódnak. Ezen felül a szervezeti átalakítás annak a lehetőségét is megteremti, hogy a magyar levéltáros szakma meg tudjon újulni, átfogó reformot tudjon végrehajtani - tette hozzá.

Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke elmondta: fontos, hogy a társadalom az eredményeket szemlélve és értékelve támogassa azt a kultúrateremtő és -őrző tevékenységet, amelyet a magyar levéltárosok folytatnak határon innen és túl. Ez a díj egyfajta visszaigazolás azok számára, akik érdemessé váltak rá - hangsúlyozta.

Az Év levéltára díj kiemelt szakmai tevékenységet folytató intézmény elismerését szolgálja, évente adják át a magyar tudomány napja rendezvényeihez kapcsolódva.

Hírek

RSS megtekintés