Budapest Bora 2015: elkezdődött a borkiválasztás

Elkezdődött a Budapest Bora 2015 borkiválasztási eljárása szerda délelőtt a Városliget Cafe&Bar Étteremben. A négy csapatból álló zsűri 95 borból választja ki a nyertes Budapest Bort, mind fehér mind vörös kategóriában.
 
Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a borkiválasztási eljárás megnyitásán hangsúlyozta: a bor olyan nemzeti érték, amely mellé a fővárosnak oda kell állnia, mindez jól illeszkedik a korábban meghirdetett A nemzet fővárosa programba.
 
Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy Budapest nem régóta ugyan, de borvidékhez is tartozik, a XII. kerületben lévő Kadarkáink kertje ültetvény néhány hete csatlakozott az Etyek-budai borvidékhez.
 
 
Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke elmondta, hogy a borversenyre 95 tétel érkezett, mintegy fele-fele arányban fehér- és vörösborok. Miután az egyes bíráló csapatok kiválasztották az egy fehérbort és egy vörösbort, a kóstoló végén újrakóstolják mind a négy bíráló csapattal együtt és ez után lesz a közös elbírálás.
 
A második alkalommal meghirdetett borverseny eredményét novemberben, a főváros napjához kapcsolódva hirdetik ki. A Budapest Bora elismerő címet évente egyszer ítéli oda a zsűri fehér- és vörösbor kategóriában. A nyertes borok termelői az elismerő oklevél mellett jogosultakká válnak a „Budapest Bora” embléma használatára a nyertes borok palackjain és a hozzájuk kapcsolódó marketing és kommunikációs tevékenység során.
 

Hírek

RSS megtekintés