Bemutatták az első spanyol CAF-villamost Budapesten

Az első spanyol CAF-villamos a BKV VJSZ Kft. Fehér úti telepén 2015. március 21-én

​Ünnepélyes keretek között mutatták be szombaton Budapesten az első spanyol CAF-villamost a BKV VJSZ Kft. Fehér úti telepén. A 34 méter hosszú szerelvényt Spanyolországból kamionokon hozták Budapestre, forgalomba várhatóan ősszel állhat az eredményes hatósági vizsgákat követően.

- A fővárosi közlekedésben a jelenleginél nagyobb szerepet kell, hogy kapjon a kötöttpályás közlekedés. Nosztalgiajárművekkel nem lehet egy kétmilliós város közlekedését fenntartani", új szerelvényekre, minőségi szolgáltatásra van szükség, ehhez pedig uniós forrásokra van szükség – mondta az eseményen Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója. Kiemelte: a budapesti villamosok átlagéletkora 38 év, ami az új CAF-szerelvények (Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles) érkezésével négy-hat évvel csökken.

- Az alacsonypadlós villamosok az 1-es, a 3-as és a budai fonódó villamoshálózat vonalán közlekednek majd. Ha a 47 darabos megrendelés után lehívják a szerződésben lévő opcionális mennyiséget, akkor Budapest más területein is megjelenhetnek a CAF szerelvények. A hatósági tesztek mellett a BKK azt tervezi, hogy a belső végleges kialakításához kikérik a mozgásukban korlátozottak és a nagycsaládosok véleményét is - tette hozzá.

Ahogy  beszámoltunk róla, március 20-án átadták a forgalomnak az 1-es villamos Rákóczi hídon átvezető új szakaszát. Az eseményen Tarlós István főpolgármester az új szerelvényekkel kapcsolatban elmondta: a rövidebb, 34 méter hosszú villamosok a 3-as vonalra, illetve a budai fonódó villamoshálózaton, vagyis az Óbuda és Újbuda között közlekedő 19-es és 61-es vonalra kerülnek. A Combino villamosoknál is valamivel hosszabb, 56 méteres szerelvények az 1-es villamos vonalán járnak majd.

Kapcsolódó cikk

Megérkezett Budapestre az első vadonatúj CAF villamos, a Fehér úti járműtelepen emelték le a spanyol szerelvényt a kamionokról
​Megérkezett Spanyolországból Budapestre az első CAF villamos szerdára virradó éjszaka. A 34 méter hosszú szerelvényt szállító kamionok múlt csütörtökön indultak el Spanyolországból.

Hírek

RSS megtekintés