Bemutatták az új budapesti úszókomplexum terveit

Sajtótájékoztató keretében mutatták be kedden a 2021-es felnőtt és 2017-es junior világbajnokságra készülő új budapesti úszókomplexum látványterveit. A Dagály fürdő északi részén legkésőbb 2016-ra épülhet meg a hatemeletes úszópalota.
 
A főváros egy a Duna-parti látképet meghatározó, korszerű, ugyanakkor időtálló létesítménnyel gazdagodik – mondta Szentes Tamás, sportért is felelős főpolgármester-helyettes. Emlékeztetett rá: tavaly július 19-én dőlt el, hogy Budapest rendezheti a 2021-es vizes világbajnokságot, azaz az úszók, nyíltvízi úszók, műugrók, műúszók és vízilabdázók 2021-es világbajnokságát , valamint  ehhez kapcsolódva 2017-ben a junior úszó világbajnokságot.
 
Szentes Tamás jelezte, hogy nem a főváros vezetése felel a beruházásért, viszont kötelessége, hogy számos járulékos feladat teljesítésével segítse a beruházás sikerét.  – Budapest szeretne jó házigazda lenni, és garantálni, hogy a több tízezer idelátogató gond nélkül közelíthesse meg a versenyszínhelyeket – jelentette ki, elsősorban az infrastrukturális és a tömegközlekedéssel kapcsolatos teendőket említette a legfontosabb feladataik között.
 
A Dagály strand északi részén legkésőbb 2016 végére felépülő, hatemeletes úszópalota Budapest új látványossága lesz – jelentette ki Vígh László kormánybiztos, a Nemzeti Sportközpontok vezetője. Hozzátette: a 25 ezer négyzetméter alapterületű, elhúzható tetővel ellátott komplexumban a verseny- és bemelegítő medencék, továbbá ugrótorony és tanmedence is helyet kap, és alapállapotában ötezer néző befogadására lesz alkalmas. A 2021-es vb-re becsatlakozik egy mobillelátós rész, így lesz 18 ezres az össz-befogadóképesség, de a 13 ezres ideiglenes tribünt a felnőtt-világbajnokságot követően elbontják. Az előzetes becslések szerint nyolcmilliárd forint körül van az uszoda ára, de a költségeket még növelik majd a vizes világbajnokságokkal összefüggésben a fő helyszín mellett más színhelyeken is zajló létesítményfejlesztések. A tervezés most folyik tovább, október-november táján lesznek készen a kivitelezési tervek, utána következhet a kivitelező kiválasztása közbeszerzési pályázat útján, 2015 elején indulhat a munka, jövő februárban kerülhet sor az alapkőletételre.
 
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a 2017-es korosztályos vb rajtja előtt legalább fél évvel korábban átadandó komplexummal megoldódik az a gond, hogy jelenleg szinte „ölik egymást a vízfelületért” a vizesek, az úszók, a vízilabdázók, a műúszók, a műugrók, mert nincs hol edzeni.
 
http://budapestvideo.hu/video/uszokomplexum-a-duna-partjan

Hírek

RSS megtekintés