Másfél millió külföldi látogatója volt a budapesti fürdőknek 2013-ban

Tavaly mintegy 31 millió látogatót fogadott Magyarország mintegy 200 turisztikailag is jelentős fürdője, amelyekben a fejlesztéseket a következő uniós költségvetési ciklusban is folytatják - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten.

Horváth Viktória elmondta: a hazai turizmus egyik legfontosabb terméke az egészségturizmus, amiből 150 milliárd forintnyi költés kerül a gazdaságba jórészt a hazai gyógyfürdők, gyógyvízalapú szolgáltatások révén. Hozzátette: mióta mindhárom SZÉP-kártya zsebből lehet fürdőbelépőre költeni, 2013 után az idén is 20 százalékkal nőtt a fürdővendégek száma és a SZÉP-kártyás költések értéke.

Mára a budapesti gyógyfürdők a turizmus meghatározó és tőkeerős szereplőjévé váltak - hangsúlyozta Szőke László, Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója. A Budapestre tavaly érkező 3,9 millió külföldi látogató közül közel másfél millió turista meglátogatta valamelyik budapesti fürdőt - tette hozzá.

A vezérigazgató ismertette: a BGYH Zrt. bevétele a 2010-es 5,5 milliárd forintról 2013-ra 7,7 milliárd forintra nőtt. Kiemelte: fontos eredmény, hogy minden évben önerőből 2 milliárd forintja van a cégnek fejlesztésre, karbantartásra. 

A látogatószámokat ismertetve a vezérigazgató közölte: a 2010-es 2,9 millió után 2013-ban már 3,3 millió látogatót regisztráltak. A növekedéshez nagyban hozzájárult a SZÉP-kártya használata, amelyből az idei évre 400 millió forint bevételt várnak. Szőke László kiemelte: 2010-ben a látogatók mintegy 20 százaléka volt külföldi, idén ez az arány az 50 százalékhoz közelít.

A fejlesztésekről szólva a vezérigazgató ismertette: két hónapon belül mind a hét budapesti termálfürdőnek lesz télen is működő nyitott medencéje. További cél, hogy a melegvizes strandokat átalakítsanak fürdővé, hogy egész évben üzemelhessenek. Hosszabb távú koncepció, hogy gyógyszállók épüljenek a fürdők mellé, amelyből jelenleg egy sincsen Budapesten. 

Szőke László kitért arra is, hogy idén szeptember közepén várható az egymilliárd forintos beruházással felújított Rudas fürdő átadása. A fürdő tetején panorámás jakuzzi épül, továbbá új élményfürdő résszel bővül a Duna-parti fürdő - tette hozzá a  vezérigazgató.