A Szépvölgyi út felső szakasza is elérhető októbertől közösségi közlekedéssel

Láng Zsolt II. kerületi polgármester kezdeményezésére, a lakossági igények alapján 2014. október 1-jétől, szerdától a Szépvölgyi dűlőig meghosszabbítjuk a 65-ös autóbusz útvonalát. A Szépvölgyi út felső szakaszán nem jártak közösségi közlekedési járataink, a közelmúltban lezajlott társadalmi egyeztetés eredményeként azonban mostantól a 65-ös busz szolgálja ki ezt a területet, amely a hétköznapi csúcsidőszakokban fix menetrend szerint, egyéb időpontokban pedig előre jelzett igény esetén Telebusz-rendszerben közlekedik. Az igényalapú közlekedési rendszer bevezetésével célunk egyrészt a szolgáltatás bővítése, a tömegközlekedéssel eddig nem rendelkező területek ellátása, másrészt pedig a szolgáltatástípus meghonosítása, illetve az ahhoz kapcsolódó tapasztalatszerzés.

2014. október 1-jétől, szerdától részben fix menetrendű, részben igényalapú Telebusz-rendszerben a Szépvölgyi dűlőig meghosszabbítjuk a 65-os busz útvonalát, ezáltal a közösségi közlekedési szolgáltatást a Szépvölgyi út felső szakaszára is kiterjesztjük. A Telebusz-rendszer lényege, hogy a 65-ös busz csak akkor teszi meg a Fenyőgyöngye és a Szépvölgyi dűlő közötti útvonalat, ha az utasoknak erre valós az igényük, tehát azt vagy a járművezetőtől kérik, vagy előzetesen bejelentik utazási szándékukat a 06 1 3-BKK-BKK (06 1 3-255-255-ös) telefonszámon. Amennyiben nincs erre igény, a járat csak jelenlegi végállomásai – a Kolosy tér és Fenyőgyöngye – között halad. A jelenlegi járatsűrűség biztosítása érdekében ugyanakkor a jövőben ugyanezen a szakaszon 65A jelzéssel is közlekedik autóbusz fix menetrenddel.
 
A meghosszabbított útvonalú 65-ös busz munkanapokon 6:00 és 20:00, hétvégén pedig 8:00 és 20:00 között közlekedik, csúcsidőszakban 30, egyéb napszakban 60 percenként. Munkanapokon 6:00 és 9:00 között a reggeli, valamint 14:00 és 18:00 között a délutáni csúcsidőszakban a járat fix menetrenddel a meghosszabbított, Kolosy tér és Szépvölgyi dűlő közötti utat teszi meg. Egyéb időszakokban, azaz munkanapokon 9:00–14:00, majd 18:00–20:00 között, valamint szombaton és munkaszüneti napokon egész nap a 65-ös busz Telebusz-rendszerben jár, azaz csak igény esetén teszi meg a Fenyőgyöngye és a Szépvölgyi dűlő közötti útvonalat. A 65A busz a 65-össel összehangolva közlekedik, hétköznap csúcsidőben 30, egyéb időszakokban pedig 60 percenként, így biztosítva a 65-össel közösen a megszokott színvonalú szolgáltatást a belső szakaszon.
 
A 65-ös busz útvonalának vonalvezetését a Szépvölgyi úton hosszabbítottuk meg, ahol a Szépvölgyi dűlő felé a Fenyőgyöngye után a Szépvölgyi köz és a Selyemakác utca kereszteződésénél áll meg, mielőtt eléri új végállomását. A járat a Szépvölgyi dűlőtől visszafelé szintén a Szépvölgyi úton közlekedik, a Selyemakác utca és a Szépvölgyi köz megálló érintésével, majd a Fenyőgyöngyétől újra megszokott útvonalán halad tovább a Kolosy tér felé.

Mit jelent a Telebusz szolgáltatás?

Célunk az igényalapú közlekedési rendszer bevezetésével egyrészt a szolgáltatás bővítése, a tömegközlekedéssel eddig nem rendelkező területek kiszolgálása, másrészt pedig a szolgáltatástípus meghonosítása és az ehhez kapcsolódó tapasztalatszerzés. A rendszer lényege, hogy ezt a típusú szolgáltatást nyújtó buszok csak akkor járnak, ha az utasoktól erre valós igény jelentkezik. Az utazási szándékot a többi ilyen rendszerű járathoz – a 157-eshez és a 260-ashoz – hasonlóan a 65-ös busznál is a 06 1 3-BKK-BKK (06 1 3-255-255-ös) telefonszámon lehet jelezni, de a járművezetőnél is kérhető. Utazási igényt a +36 1 3-255 255-ös telefonszámon, a tervezett utazási időpont előtt legkorábban egy héttel, de legkésőbb 30 perccel lehet bejelenteni. Telefonos igénybejelentéskor, kérjük, adja meg az utazási nap dátumát, az indulás időpontját és az indulási megállót. Javasoljuk, adja meg a telefonszámát is, hogy a járattal kapcsolatos esetleges forgalmi változásokról értesíteni tudjuk. A módszer előnye, hogy a buszok kizárólag az utasok igényei szerinti útszakaszon haladnak, nem kell üresen közlekedniük, és sem zaj-, sem környezetszennyezéssel nem terhelik a zöld- és a lakóterületeket. A járatot a BKK normál díjszabásával lehet igénybe venni: tehát a szokásos vonaljegyek, bérletek használhatók, az arra jogosultak ingyenesen utazhatnak. A menetjegy a buszvezetőnél is megvásárolható 450 forintos áron.
 
 
Budapesti Közlekedési Központ

Hírek

RSS megtekintés