A FŐGÁZ átvehette a 3. Superbrands és az 5. Business Superbrands díját

​Ünnepélyes keretek között december 5-én került sor a Superbrands és Business Superbrands díjak átadására, ahol a FŐGÁZ azon néhány cég egyike volt, amely mindkét megtisztelő címet elnyerte.

A díj olyan pozitív visszajelzés a márkákról, amely szakmai alapon emeli ki a legjobbakat. A díjat odaítélő bizottság az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják márkák sikerességét és hitelességét. A Superbrands minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektetett a fogyasztók véleményére, így a bizottság értékelése 2013-ban kiegészült a GfK Piackutató Intézet által a fogyasztók körében végzett márkaismertség és kedveltség kutatással, mely tovább emeli a díjat elnyerő vállalatok elismertségét.

A FŐGÁZ az elmúlt években az üzleti több lábon állás, az ügyféligények mind teljesebb körű kiszolgálása érdekében két új üzletágat is elindított. A megbízható szolgáltatóként ismert vállalat az elavult gázkazánok lecserélésével a biztonságos üzemeltetés és környezetkímélés mellett az elérhető költségoptimalizálásra igyekszik felhívni a lakosság és a vállalatok figyelmét új épületenergetikai tevékenységével.  Hamarosan pedig átadja Budapest második földgáz kútját, melynek létesítésével a környezetkímélőbb közlekedést biztosítja az autósok számára.

A FŐGÁZ-ról:

A több mint 156 éves múltra visszatekintő FŐGÁZ Zrt. közel 800.000 fogyasztó energiaigényét elégíti ki nap mint nap. A FŐGÁZ cégcsoport többéves, országos kiterjedésű gázkereskedelmi tevékenységével és egyetemes szolgáltatói tapasztalatával biztosítja ügyfelei számára a színvonalas és folyamatos gázellátást. Szolgáltatásai lakossági ügyfelek számára országosan 10 megyében érhetőek el. A FŐGÁZ sikeres, a piaci liberalizáció kezdete óta folyamatosan stabilan, eredményesen működő vállalatcsoport, valamint az egyetlen földgázszolgáltató, amely elnyerte a Superbrands, a Business Superbrands és a MagyarBrands díjakat is.