Aktívan a gyermekvédelem terén

​​​

Kiírásra került a Fővárosi Önkormányzat „BUDAPESTI SZÉKHELYŰ SPORTSZERVEZETEK SPORTCÉLÚ GYERMEKVÉDELMI PROGRAMJAINAK TÁMOGATÁSÁRA” tárgyú pályázata.

A pályázat célja, egy olyan komplex program megvalósítása, melynek gyakorlati eredményei akár hosszú távon beépíthetők a sportszervezetek gyermekvédelmi intézkedései közé. 
A pilot projekt során a – pályázaton nyertes – sportszervezet, egy szabadon választható partner segítségével valósíthatja meg, egy csapat vagy több egyéni sportoló fejlesztését, megalkotott programján keresztült. Jelen esetben a szabadon választható partner egy olyan szervezetet jelent, amely az Alapszabályában vagy az Alapító okiratában foglaltak szerint gyermekekkel kapcsolatos oktatási, nevelési, ellátási, szociológiai vagy kutatási tevékenységet végez.



A projektre szánt egy éves időkeretben (2023. január 1. – 2023. december 31.) megvalósíthatók például: 
- coaching programok,
- tréningek,
- workshopok,
- terápiás foglalkozások,
- szociológiai kutatások,
- gyermekvédelemmel kapcsolatos oktatások,
- nemzetközi gyermekvédelmi jó gyakorlatok meghonosítása,
- krízisközpont kialakítása,
- gyermekvédelmi jelzőrendszer megalkotása,
- etikai kódex megalkotása, felfrissítése. 

A fenti – iránymutatásként szolgáló – lista csak néhány elem a számtalan lehetőség közül, melyeket befogad a Fővárosi Önkormányzat a pályázat keretében, mint a sporttevékenységet folytató gyermekek védelmét szolgáló program. Az egy év során a Fővárosi Önkormányzat Sport Osztályának munkatársai figyelemmel kísérik a célcsoport tagjainak esetleges változásait, a jó gyakorlatok megvalósításának módját, feltérképezik a megfogalmazódó igényeket, valamint a program végén összegzik a – beszámolókból és folyamatos nyomon követésből származó – tapasztalatokat, levonják a gyermekvédelem további fejlesztéséhez szükséges konklúziókat.

Tekintettel a pályázati cél pilot projekt jellegére, jelen lehetőség esetében egy pályázó nyerhet programja megvalósítására 4.050.000 Ft – ot. 

A Fővárosi Önkormányzat Sport Osztálya személyes leadás esetén 2022. november 24-ig várja a pályázatokat, valamint postai úton a 2022. november 21-ig feladott pályázatokat fogadja be. 

A dokumentációt 2 példányban (1 eredeti, 1 másolat), zárt borítékban, a pályázat nevének feltüntetésével – „GY jelű Pályázat 2022” -, az erre a célra rendszeresített nyomtatvány felhasználásával, géppel írottan, vagy nyomtatott betűs kézírással lehet benyújtani. A Sport Osztály munkatársa számára szükséges elektronikusan is megküldeni a pályázatot a fejer.annamaria@budapest.hu e-mail címre (az eredeti aláírt dokumentumok szkennelt verzióját, valamint a szerkeszthető word és excel dokumentumokat is).

A pályázati felhívás, a kapcsolódó nyomtatványokkal megtalálható a Fővárosi Önkormányzat honlapjának E-információszabadság felületén, mely ide kattin​​tva elérhető.