A Biodóm beruházás vizsgálati jelentése

A 2019-ben megválasztott városvezetésnek tavaly októberben kellett szembesülnie az állatkerti Biodóm kapcsán felmerülő kérdésekre és bizonytalanságokra. Az eredeti beruházás értékét 12-15 milliárdra becsülték, de az idő múlásával az eredeti többszöröse lett az ár. A Fővárosi Közgyűlés még februárban döntött arról, hogy részletes elemzést kell készíteni a beruházással kapcsolatban, hogy kiderüljön, miért szálltak el ennyire a költségek, és mit kell tennie a városvezetésnek.

„Mert az nem lehet kérdés, hogy ha egy befejezetlen emlékművet állított volna a Fővárosi Önkormányzat az elszálló költségvetéseknek, a végiggondolatlan beruházásoknak, annak Budapest és a város lakói látták volna kárát. A Biodómot tehát be kell fejezni" – írja Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-bejegyzésében. Az Enviroduna által készített jelentés szerint 16,4 milliárd forint szükséges a projekt befejezéséhez. Ebből 5,4 milliárd áll a főváros rendelkezésére.

 

Október 15-én a Fővárosi Közfejlesztési Tanács következő ülésén fog a főváros tárgyalni a kormánnyal arról, hogy a meg nem épülő Hermina Garázsból megmaradt 5,6 milliárd forintot a Biodómra fordítsák, és hogy további 5 milliárd forinttal támogassák saját projektjük befejezését.

„Véget vetünk az átláthatatalan közpénzköltéseknek, nyilvánossá tesszük a Biodómról készült jelentést, itt bárki számára elérhető. 2024-re pedig befejezzük a Biodómot, hogy a budapestiek ne csak bosszankodjanak miatta, hanem a hozzánk látogató turistákkal együtt örömüket leljék benne" – teszi hozzá a főpolgármester.

A jelentést itt lehet megtekinteni.