URBforDAN – „Duna menti városi erdők”

​Budapest Főváros Önkormányzata és a FŐKERT Nonprofit Zrt. partnerként részt vesz az Interreg Duna Transznacionális Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával megvalósuló, DTP2-018-2.2 azonosító számú, URBforDAN című projektben. A projekt célja a városi erdők hosszú távú, fenntartható kezelése, vagyis az, hogy hogyan lehet összehangolni az erdők gazdasági, társadalmi, és kulturális szerepét, ugyanakkor biztosítani, hogy a természetes biológiai sokféleségük megőrzésre kerüljön, amellett, hogy hozzájáruljanak a városok fenntartható fejlődéséhez. A pályázat keretében egy mintaprojekt megvalósítása is megtörténik, melynek fókuszterülete Budapest II. kerületében, a Szépvölgyi út végén (Hármashatár-hegy) található.

A projekt vezető partnere Ljubljana városa, Budapest Főváros, valamint a FŐKERT Nonprofit Zrt. projektpartnerként vesznek részt. A Fővárosi Önkormányzat kommunikációs, projektmenedzseri feladatokat és a találkozók megszervezését látja el, míg a FŐKERT a mintaprojekt megvalósítását hajtja végre. A projekt időtartama 30 hónap, kezdő időpontja 2018. június 1-e.

Az URBforDAN projektről bővebb információ a következő oldalon érhető el: http://www.interreg-danube.eu/approved-projects/urbfordan