Elismeréseket adott át Karácsony Gergely a főváros napja alkalmából

Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond a Főváros Napján, az Újvárosházán rendezett díjátadó ünnepségen

​​​​Elismeréseket adott át Karácsony Gergely főpolgármester a főváros napja, Budapest egyesítésének 146. évfordulója alkalmából pénteken.

Karácsony Gergely az ünnepségen azt mondta, emlékezni és emlékeztetni kell mindenkit arra, hogy Budapest az a kivételes európai főváros, amelyet nem uralkodói hatalom hozott létre, hanem éppen annak ellenére jött létre és szerezte meg fővárosi jogát. Mi 146 év múltán is csak ahhoz ragaszkodunk, amit megalkuvásból biztosított a törvény a városnak - fogalmazott.
Azt hangsúlyozta: amit 146 évvel ezelőtt küzdöttek ki magunknak a városlakók, azt most is képesek megvédeni, "mert senki, de senki nem leckéztetheti meg, végképp nem büntetheti meg" a budapestieket azért, mert felelősen kifejezték demokratikus akaratukat.
Felidézte, Budapest néhai díszpolgára, Garas Dezső a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész azt mondta, olyan városban szeretne élni, ahol mindenhova az van kiírva: fűre lépni szabad!
Ebben benne van Budapest jövője szempontjából a két legfontosabb dolog; az, hogy ez a város legyen zöld és szabad - jelentette ki. Szerinte ahhoz, hogy Budapest zöld legyen elkötelezettség, okos döntések, megfontolt beruházások szükségesek, és kell hozzá még emberség és szolidaritás. Így tehetjük Budapestet a következő öt évben Kelet-Közép-Európa legzöldebb, legélhetőbb városává - mondta.

Azt hangsúlyozta: a szabadság közös ügy kell, hogy legyen. "Ha a szabadság ügyét, a közösség valódi ügyévé, összetartó erejévé tudjuk gyúrni, akkor Magyarország fővárosát olyan hellyé tehetjük, amelynek nem kell választania haza és haladás, nemzet és Európa, rend és szabadság között" - fogalmazott.
Kiemelte: Budapest, a nemzet fővárosa jövő nem múlhat semmilyen pártszimpátián, sem üzleti megfontoláson és végképp nem önös hatalmi érdekeken. Ebből következik, hogy a város és az ország vezetésének szem előtt kell tartania, hogy Budapest nem az egyik, vagy a másik oldalé, valamint azt, hogy Budapestnek az embereket egyesíteni képes szabad, a köztársaságnak otthont adó várossá kell válnia.
Budapestnek olyan helynek, közösségnek kell lennie, amely minden magyar számára közös otthon - jelentette ki Karácsony Gergely.
Kitért arra is, hogy az elismeréseket még az előző főpolgármester, Tarlós István javaslatára szavazta meg a korábbi közgyűlés. Mint mondta, teljes szívéből gratulál a díjazottaknak, mert hite szerint "semmiféle politikai távolság nem írhatja felül a tiszteletet és a megbecsülést, amelyet a teljesítmény és az erőfeszítés megérdemel". Karácsony Gergely főpolgármester teljes ünnepi beszéde itt olvasható.


Pro Urbe Budapest Díjban részesült - a Budapest életében jelentős szerepet betöltő, a városnak dicsőséget szerző teljesítménye elismeréséért - Fazekas László olimpiai aranyérmes, 92-szeres válogatott, kilencszeres magyar bajnok labdarúgó, Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, a legidősebb magyar olimpikon, Keresztes Ildikó, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, kétszeres eMeRTon-díjas előadóművész, Révész Sándor, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, eMeRTon-díjas előadóművész, Schmittné Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő és Vadász György DLA Kossuth-, Ybl Miklós-, Prima Primissima és Steindl Imre-díjas építész, a Nemzet Művésze.

A Budapestért Díjnak 22 kitüntetettje volt: Auguszt Olga cukrászmester, Babákné Kálmán Mariann, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kölcsönzési és Raktári Osztályának nyugalmazott vezetője, Balázs Péter színművész, színházigazgató, Bálint Imre építész, Baloghné Végvári Ágnes nyugalmazott környezetvédelmi referens, Cserhalmi György színművész, Csurgay Árpád István villamosmérnök, Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója, Gémes Lajosné Szőnyi Erzsébet zeneszerző, zenepedagógus, karnagy, Jambrik Rudolf tűzoltó ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dél-pesti Kirendeltségének nyugalmazott vezetője, Keleti Éva fotóművész, Kemecsei Zoltán János, a Főpolgármesteri Hivatal Adó Főosztályának vezetője, Martonosi György dobművész, Máté Bence természetfotós, Ónodi Szabó Lajos okleveles építészmérnök, Pongrácz Katalin, a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztály Városrendezési Osztályának nyugalmazott vezetője, Regőczy Krisztina és Sallay András olimpiai ezüstérmes és világbajnok műkorcsolyázó, Szentmiklósi Péter, a Fővárosi Önkormányzat volt főtanácsadója, Szikora Róbert előadóművész, az R-GO együttes vezetője, Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke, a Nemzeti Sport-csoport főszerkesztője, és Tordai Teri színművésznő.
A budapestiek esélyegyenlőségéért járó elismerést, a Zalabai Gábor-díjat Kádár Sándorné, a XIII. Kerületi Önkormányzat Prevenciós Központ intézményvezetője, a Bliss Alapítvány és Kőbányai komplex óvoda, általános iskola kapta. A Fővárosért Emlékzászló Díjat kapott a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság. A Dr. Barna Sándor-emlékérem - A főváros közbiztonságáért díjban részesült Bakó Imre, Balotai Attila, Wieszt Ferenc rendőr alezredesek, Diós Dávid, a FÖRI osztályvezetője és Pető György, a FÖRI korábbi vezetője.
Papp László Budapest-sportdíjat kapott Barka Emese Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes birkózónő, Kapitány István, a Pestszentimrei Birkózó Sportegyesület alapítója, Kovács Béla, a Magyar Kajak-Kenu Versenybíró Testület elnöke, Sas Sándor, a Ferencvárosi Torna Club tizenkilencszeres magyar bajnoka, háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmes paraerőemelő, a 2016-os világkupa első helyezettje és Szemán Róbert kenus, sárkányhajós, a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. ügyvezetője.

MTI

 

Hírek

RSS megtekintés