Augusztus utolsó napján rendezik az Állatkertek éjszakáját

Augusztus 31-én rendezik meg idén az Állatkertek éjszakája nevű országos rendezvénysorozatot, amelyre 12 magyarországi állatbemutató hely készül változatos és izgalmas esti programokkal.

A vakáció végén, de még az iskolaidő előtt szeretnének kedveskedni a magyarországi állatkertek a családoknak, akiket idén hetedik alkalommal várnak látványetetésekkel, különleges állatok simogatójával, nem mindennapi fényekkel és az állatkertek máskor nem látható titkaival - emelte ki Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója a rendezvényt bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón, Budapesten.

A programban idén is budakeszi, két budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veresegyházi állat-bemutatóhelyek vesznek részt. Persányi Miklós elmondta, hogy a fővárosi állatkert éjfélig tart nyitva, ebben az időben a kert különböző pontjain 23 helyszínen zajlanak programok. Lesz többek között esti fókashow, elefánttorna, találkozás a cukormókusokkal és a szakállas agámával, alkonyati látogatás a lepkekertben, de meg lehet nézni a "jégbe zárt vadállatokat", a lángidomárokat és a fényvarázslatot is. A Holnemvolt Vár idén első alkalommal kapcsolódik be a sorozatba, ott ajándék zsetonokkal is készülnek az érkezőknek.

A budapesti Tropicariumban meg lehet nézni többek közt a kőhalak, az aligátorok, a kígyók, a ráják és a murénák etetését, a Budakeszi Vadasparkban pedig szakvezetésekkel, állatbemutatókkal és vadállatok látványetetéseivel készülnek. A debreceni Nagyerdei Kultúrparkban bátorságpróbát szerveznek, ahol többek között meg lehet kóstolni különböző rovarokat, virágokat és a majomkenyeret is. A kisvasút egész éjjel közlekedik, ahogyan a Vidámpark játékai is üzemelni fognak.

MTI