Adventi ebéd a hajléktalanoknak; munkalehetőséggel is segítenék társadalomba való visszatérésüket

Adventi ebédre hívtak meg hajléktalanokat vasárnap a Menza Étteremben, Vida László tulajdonos kezdeményezésével mozgalmat akar elindítani, amelynek célja, hogy segítsen az otthontalanoknak visszatérni a társadalomba.

A Kerülj vissza elnevezésű mozgalom meghirdetése alkalmából dr. Szentes Tamás, hajléktalanellátás koordinációjáért és a nemzetiségi ügyekért felelős önkormányzati főtanácsadó elmondta: a hajléktalan emberekről való gondolkodást új kontextusba kell helyezni, „nem elégedhetünk meg azzal, hogy az utcán élőknek a lét minimális feltételeit biztosítjuk, vissza kell nyernünk ezeket őket a társadalom számára”. Hozzátette: ennek első lépését az életvitelszerűen közterületen tartózkodókkal szembeni fellépés lehetőségét megteremtő törvény jelentette, „ugyanis ez a változás ösztönzi a hajléktalanokat az ellátórendszerekkel való kapcsolatfelvételre, ami első lépése lehet az ő krízishelyzetük megszűntetésének”. Rámutatott, hogy a hajléktalanok problémái nemcsak a szociális ellátórendszer eszközeivel, hanem jelentős részben egészségügyi szolgáltatásokkal is kezelendők, „olyan komplex szomatikus-mentális támogatást kell számukra biztosítani, amilyet a szükségleteik megkívánnak.”

A Kerülj vissza mozgalom célja, hogy a hajléktalansággal élőket visszavezesse a társadalomba, és integrációjukat támogassa. Az ötletgazda Vidák László, a Menza étterem tulajdonosa hajléktalansággal élő embereket lát vendégül, megmutatja, hogy milyen munkát végeznek ott, és felajánlja a meghívott hajléktalanoknak, hogy dolgozzanak nála, amennyiben lehetőséget látnak rá. A kezdeményezés a társadalom gondoskodását akarja kifejezni a hajléktalanok iránt, a számukra biztosított munkalehetőséggel pedig társadalmi beilleszkedésüket akarja támogatni. A mozgalom keretében olyan munkahelyek jelentkezését várják, amelyek hasonlóan támogató közeget tudnak biztosítani nehéz sorsú embereknek.