Tarlós István reagálása Szanyi Tibor válaszára

Szanyi Tibor az én szememben is kedélyes, olykor túlságosan is jó hangulatú ember, akivel annak idején oldott stílusú humorizálásokat engedtünk meg magunknak a Parlament folyósóján. Így én is tudom róla, hogy valójában egyáltalán nem olyan faragatlan, mint amilyennek mondják. Szeretném megnyugtatni három vonatkozásban is:

  1. Magam is szélesebb spektrumú mozgásteret képzelek el a főváros polgármesterének, lehet, hogy nem ártana.
  2. Azon kevesek közé tartozom, akik tudják, hogy Szanyi Tibor jól beszél angolul. Nyelvi korrepetálásra azonban nem is volt szükségem, hiszen arra és annyira reagáltam, ami és amennyi a magyar nyelven írt tudósításban megjelent. Ez nem a levél teljes tartalma volt, és a szöveg sem pontosan egyezik, de erről egyikünk sem tehet.
  3. (Ez a legfontosabb.) Szanyi Tibor sokkal magasabb IQ-val rendelkezik annál, semhogy akár legjobb hangulatában is ne tudná értelmezni az OLAF-jelentésben foglalt megállapítások súlyát, dátumát és időpontok szerinti gyakoriságát. Szerintem azzal kellene foglalkozni, nem „vélemények" szembeállításával. A további, sajtón keresztül történő vitát nem folytatom.

 
Tisztelettel:

Tarlós István
főpolgármester