Tájékoztató a Duna-parti Építési Szabályzat (DÉSZ) IV. ütem és DKÉSZ IV. kerület, Duna – kerülethatár – Váci út – Újpesti vasúti híd által határolt területre (a Népszigetet kivéve) vonatkozó partnerségi egyeztetéséről

​Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 8. § (2) bekezdésére, valamint a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 38. §-ára hivatkozással tájékoztatjuk az érintetteket, hogy Budapest Főváros Önkormányzata megindította a Duna-parti építési szabályzat (DÉSZ) IV. ütem és DÉSZ Budapest IV. kerület, Duna – Budapest IV. kerület közigazgatási határa – Váci út – Újpesti vasúti híd nyomvonala által – a Népsziget Budapest IV. kerületéhez tartozó terület kivételével – határolt területre vonatkozó terv véleményezési eljárását.

A Fővárosi Önkormányzat a készülő településrendezési eszköz nyilvánosságát a 185/2017. (II. 22.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott partnerségi egyeztetés szabályainak megfelelően folytatja le, amelyek a Budapest Portálon a Közérdekű adatok\Tájékoztatások, hirdetmények menüpont alatt, és a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján megtekinthetők.

A terv elektronikusan a http://budapest.hu/telepulesrendezesitervek/Lapok/default.aspx linken érhető el.

Az elkészült tervekkel kapcsolatban javaslatokat, észrevételeket tenni, véleményt nyilvánítani

  • a 2017. augusztus 22-án 16:00 órakor a Főpolgármesteri Hivatalban (1052 Budapest, Városház utca 9-11. Díszterem) tartandó lakossági fórumon szóban, vagy 

2017. augusztus 14. – 2017. szeptember 22. között

  • elektronikus levélben a varosrendezes@budapest.hu címre küldve;
  • postai úton a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályának címezve (1052 Budapest, Városház utca 9-11.);
  • a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (Budapest V. kerület, Bárczy István utca 1-3.) személyesen lehet.

Tájékoztatjuk, hogy a véleményezéshez szükséges teljes nevének megadása, ennek hiányában véleményét nem tudjuk figyelembe venni. Nevének megadásával az adatkezeléshez szükséges hozzájárulását megadottnak tekintjük. Nevét kizárólag a terv készítéséhez kapcsolódó véleményezésével összefüggésben kezeljük.

Városépítési Főosztály