Reagálás a III. kerületi önkormányzat római-parti védművel kapcsolatos kommunikációjára

​A 2017. szeptember 27-i Fővárosi Közgyűlésen a római-parti védművel kapcsolatban a III. kerületi polgármester szóról szóra ugyanazokat a határozatokat szavazta meg, mint a főpolgármester és a FIDESZ-KDNP-s többség.

Maradt a parti nyomvonal a Nánási út-Királyok útjával ellentétben, és abban maradtunk, hogy tanulmányterv készül a parton egy telekhatárokon belüli, magánterületeken történő építés realitásának vizsgálatáról. A kerület hirtelen javasolt, erre vonatkozó – a főpolgármester és a többi fideszes polgármester által támogatott – kérését simán megszavazta a közgyűlés.

Így aztán akcióművészet-ízű az a kommunikációs felhajtás, amit a III. kerületi önkormányzat 48 órával később produkált az ügyben (sebtében meghozott, dörgedelmes testületi határozat, hogy ők most, így meg úgy nem adnak tulajdonosi hozzájárulást (ki kért most?), látványos közlemények, rádiószereplések stb.)

Úgy tűnik, a Fővárosi Közgyűlést követően a kerületi polgármester úr egy álló napig sötéten borongott a teáscsészéje fölött, majd stratégiai döntést hozott: „Bús Balázs vagyok – mondhatta, mint aki a saját szobrát leplezi le –, és önálló kommunikációs kampányt indítok.” (Kissé megkésve).

Ne firtassuk részleteiben a kerület korábban megtapasztalt, sunnyogó magatartását az ügyben, mert ezek ismeretében a „mi vagyunk a jó gyerekek” címmel jellemezhető kommunikációs performance végképp disszonánsnak látszana. De ráadásul nem is történt semmiféle döntő változás. Legalábbis a főpolgármester és mások (például a kerületi polgármester) kezdettől fennálló dilemmáját tekintve. A vita ugyanis öt éve arról folyik, hogy Nánási út-Királyok útja vagy parti változat? A szakvélemények is egytől egyig erről szólnak (a legutóbbi, Lányi András-féle is).

A dilemma pedig abban áll, hogy ha felépül egy drága védmű, szabad-e bármilyen címen 70 hektárnyi terület beépített értékeit szándékosan kizárni a védelemből. (A beépítések ráadásul nem 1990 után kezdődtek.)

Ebben a tekintetben pedig a helyzet nem változott. A közgyűlés (a III. kerületi polgármester is) nagy többséggel leszavazta a Lányi-javaslatot, és ismét a parti változat mellett döntött, a messzi Nánási út ellenében.

Viszont a magántelkeken történő gátépítés esetén a 70 hektár nehezen indokolható kizárása ugyanúgy nem történik meg, mintha mindössze 6-8 méterrel lejjebb épülne a védmű, ezért – jóllehet a lehetséges kártalanítások elvileg több milliárd forinttal is megdrágíthatják a beruházást – ez a változat is megépülhet.

Tehát a III. kerület „én más vagyok, mint a többi igennel szavazó” kommunikációs taktikája kardcsörtető melldöngetésnek értékelhető.

Azért pedig különösen, mert ha a tiltakozók ezek után is a Nánási út-Királyok útja nyomvonalhoz ragaszkodnak, akkor az egésznek semmi értelme nincs. Nem igaz ugyanis, hogy a védmű terve most a partélre szól, hamis a közvélemény-kutatási kérdés is.

Főpolgármesteri Hivatal

Kommunikációs Igazgatóság

https://www.facebook.com/FPHSajto/

Hírek

RSS megtekintés