Ártatlan emberek millióinak Gulág-munkatáborokba kényszerítése a 20. század egyik legsúlyosabb tragédiája - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes szerdán Budapesten, a Városháza parkban kiállított köztéri installációnál, amely a Gulág-emlékév alkalmából készült.
Az egész Szovjetuniót behálózó kényszermunka- és rabszolgatáborok kiépítése 1918-ban kezdődött azzal a szándékkal, hogy elkülönítsék, megbüntessék és munkaerejét ingyen felhasználják mindazoknak, akik a kommunista rendszer vélt vagy valós ellenségei voltak - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra, hozzátéve, hogy a táborok többsége úgynevezett jobbító munkatelep volt, ahol a rabokat erdőirtáson, építkezéseken, bányákban dolgoztatták, és a legtöbb rabra éhhalál vagy kivégzés várt, ha megtagadta a munkát.
Kutatások adatai szerint 1953-ig mintegy 40-50 millió ember raboskodott ilyen táborokban. Magyarország területéről a második világháború alatt és után a becslések szerint 800 ezer embert hurcolhattak a Szovjetunióba. A deportálások során és a munkatáborokban megközelítőleg 300 ezer magyar vesztette életét.
A testileg és lelkileg is megtört túlélőket hazatérésük után a magyarországi titkosszolgálatok hallgatásra kényszerítették. "A kommunizmus évtizedeiben elhallgatták a Gulágon történt rémtetteket, a magyar nemzet kollektív emlékezetéből kitörölték a málenkij robot és a szibériai fogságra ítéltek emlékét" - fogalmazott a főpolgármester-helyettes.
Hangsúlyozta: egy nemzet történelmében az elhallgatás, az elhallgatatás nem megengedhető. Az installáció felhívja a figyelmet arra, hogy emlékezni kell arra, ami a magyarsággal 1944-ben és az azt követő években történt. Azt mondta, a Városháza parkban lévő "meggyőző erejű alkotás" méltó emléket állít a Gulág lágereiben elhunyt honfitársaiknak. A jól ismert jelképeket felvonultató alkotás ráirányítja a figyelmet a 20. század nagy nemzettragédiájára - tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Alexandra.
Közlése szerint a pestisracok.hu szerkesztőségének munkatársai a 2017. február 25-ig tartó Gulág-emlékév keretében egy-egy hétre különböző városokba helyezték ki az installációt. Eddig Szombathelyen és Pécsen volt látható, Budapest után Debrecen következik, utolsó állomásként.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra szólt arról is, hogy történészek becslése szerint Budapest ostroma során, majd azt követően 40-50 ezer katonát ejtettek foglyul, az elhurcolt budapesti civilek száma 50 és 100 ezer közé tehető.
Múltunk hiteles ismerete nélkül nem építhető jövő, a nemzet emlékét meg kell őrizni, annak minden szomorú és felemelő részletével együtt - zárta beszédét.
Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese elmondta, hogy a szovjetek a hadifoglyok számát pótlandó budapesti civileket hurcoltak el, illetve a leggyakrabban tűzoltókat, postásokat, rendőröket vittek el, hiszen egyenruhás alakulatként "lehetett őket eladni". A budapesti elhurcoltak jelentős része ugyan nem a Gulág-, hanem a Gupvi-táborrendszerbe került, de a kettő között nagy különbség nem volt - tette hozzá. Máthé Áron szólt arról is, hogy valamennyi közép-európai nép közös gyászos öröksége a szovjet típusú diktatúrák "élménye" és az ebből fakadó antikommunizmus.
Stefka István, a pestisracok.hu lapigazgatója arról beszélt, hogy egy mondás szerint egy háború akkor ér véget, amikor szabadon lehet emlékezni a halottakra. Ez a szabad emlékezés csak 1990-ben jött el Magyarországon, a "lelkek háborúja" csak akkor ért véget - mondta.
A Gulág 800.000! köztéri kopjafás installációt a pestisracok.hu kiadójának felkérésére a 301-es parcella kopjafáit is elkészítő Inconnu Művészcsoport tagjai készítették. A mű a Gulág-munkatáborok magyar áldozataira hívja fel a figyelmet.
MTI
