Hirdetmény az óvodai felvételekről

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.

Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik (a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet – (továbbiakban: Rendelet) - 12. §.

A Fővárosi Önkormányzat által fenntartott óvodák:
 
Cseppkő Óvoda (1025 Budapest, Cseppkő u. 74.) Integráló óvoda.
Felvételi körzete: Budapest.
 
Fővárosi Önkormányzat Óvodája (1068 Budapest, Városligeti fasor 30.)
Munkahelyi óvoda. Beszédfogyatékos gyermekeket integráló óvoda.
Felvételi körzete: Budapest.

Nevelési év: az óvodában szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-éig tartó időszak (Nkt. 4.§. 19. pont).

A Nkt. 49. § (1) bekezdése alapján főszabály szerint az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. Az Nkt. 8. § (1) bekezdése lehetővé teszi, hogy az óvoda felvegye azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

Az Nkt. 8. § (2) bekezdése értelmében, a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A gyermek óvodai nevelésben való részvételének biztosítása a szülő kötelessége (Nkt. 72. § (1) bekezdés b) pont).

Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik (Nkt. 49. § (1) bekezdés). A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti. A jelentkező gyermekek felvétele, fogadása az óvodai nevelési évben - amennyiben azt a férőhelyek száma lehetővé teszi - folyamatosan történik.

A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meggyőződésére, nemzeti hovatartozására tekintettel szabadon választhat óvodát (Nkt. 72. §. (2) bekezdés).

A beiratkozás időpontja: 2017. május 2-5.

A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogszabály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni az önkormányzat által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban, kivéve ha a gyermek családi napköziben vagy a bölcsődében ellátásban részesül, illetve a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól felmentett. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt (Rendelet 20.§ (2) bekezdés).

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el (a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pont).

Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetékes - vagy választott - önkormányzati, továbbá nem önkormányzati óvodában lehet. A jelenleg bölcsődében elhelyezett gyermekekre vonatkozó igényt is be kell jelenteni.
 
A beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót, a lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát (Rendelet 20. § (3) bekezdés), nem magyar állampolgár kiskorú óvodai beíratásánál a szülőnek igazolnia kell azt is, hogy fennállnak az óvodai ellátásra jogosultság feltételei (Nkt. 92. § (1) –(2) bekezdés).

A sajátos nevelési igényű gyermeknek joga, hogy különleges bánásmód keretében állapotának megfelelő pedagógiai, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai ellátásban részesüljön attól kezdődően, hogy igényjogosultságát megállapították. A különleges bánásmódnak megfelelő ellátást a szakértői bizottság szakértői véleményében foglaltak szerint kell biztosítani  (Nkt. 47. § (1) bekezdés).

A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik, illetőleg ahol szülője dolgozik. Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha az óvodába jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, több óvoda esetén az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre (Nkt. 49. § (2) bekezdés).

Az óvoda vezetője az óvodai felvételi, átvételi kérelemnek helyt adó döntését írásban, a kérelem elutasítására vonatkozó döntését határozati formában legkésőbb 2017. június 2. napjáig közli a szülővel (Rendelet 20. § (4) bekezdés). A szülő, amennyiben azt az óvodai beiratkozás napján - az elektronikus elérhetőségének megadásával - kérte, elektronikus úton értesítést kap arról, hogy a gyermeke óvodai felvételt nyert vagy felvétele elutasításra került.

Az óvoda döntése ellen a szülő a közléstől, ennek hiányában a tudomására jutásától számított tizenöt napon belül eljárást megindító kérelmet nyújthat be. Az ügyben a fenntartó jár el és hoz másodfokú döntést. A fenntartó a kérelmet elutasíthatja, a döntést megváltoztathatja, vagy megsemmisítheti és az intézményt új döntés meghozatalára utasíthatja. A szülő a fenntartó döntésének a bírósági felülvizsgálatát kérheti, a közléstől számított harminc napon belül, jogszabálysértésre hivatkozással (Nkt. 37. - 38. §).

A felvett gyermekek fogadása a nevelési év első napjától folyamatosan történik.

Az első óvodai foglalkozási nap / A nevelési év első napja:
2017. szeptember 1. (péntek)

Ezen a napon kerül átvételre az eddig bölcsődében elhelyezett, óvodába felvett gyermek is.

 
Budapest, 2017. március 29.

Sárádi Kálmánné dr.

főjegyző 

 (A levél eredeti változata itt olvasható.)