Harmadszorra hirdetik meg a Staféta színházi pályázatot

Budapest Főváros Önkormányzata hosszú távon kötelezte el magát a fiatal tehetségek mentorálása mellett, ezt bizonyítja, hogy szeptember 4-én harmadszorra hirdetik meg a Staféta pályázatot. Idén ráadásul sikerült növelni a támogatás összegét is, így még több produkció valósulhat meg 2018-ban. A pályázatra október 6-ig lehet jelentkezni. 

„A pályázat azzal a céllal jött létre, hogy a kisebb produkciók, illetve a pályakezdő fiatalok bemutatkozási lehetőséghez jussanak a kőszínházak domináns szerepe mellett, ezzel is színesítve Budapest kulturális életet – úgy érezzük, sikerült" – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes. Emlékeztetett rá, hogy tavaly kilenc produkció valósult meg, többek között Pass Andrea a Stafétának köszönhetően mutathatta be az első, felnőtteknek írt, Napraforgó című darabját, a Dollár Papa Gyermekei pedig létrehozhatta első nagyszínpadi produkcióját a Trafóban. A pályázat a kísérletezésre is lehetőséget adott: a k2 Színház a Kárpáti Péter-féle improvizációs technikát próbálhatta ki a Dongó című előadásuk kapcsán, Kálmán Eszter látványtervező pedig Bercsényi Péter bábművésszel és Dányi Viktória táncossal feszegethette a műfaji határokat. A kísérletezés jegyében született Soós Attila Woolf-adaptációja és a STEREO Akt Etikett című produkciója is. A főpolgármester-helyettes kiemelte: külön örömükre szolgált, hogy három táncelőadást, Rózsavölgyi Zsuzsa, Dányi Viktória és Fülöp László produkcióját is bemutatták.

A projekt második évada még mindig tart, 2017 első felében két produkció, Olasz Renátó és Horváth János Antal Kitagadottak című Schiller-átiratát, valamint Pass Andrea Bebújós című darabját mutatták be. A sort októberben Császi Ádám Templom, Vass Imre Standing Ground és Fekete Ádám A Jeditanács összeül című rendezése folytatja, majd Juhász András és Szenteczki Zita, valamint Mészáros Máté alkotása zárja az idei évet.

A korábbi évekhez hasonlóan az idei pályázat is az önálló alkotói munkásságának első öt évében járó fiatal alkotókat és alkotói csoportokat kívánja támogatni – közölte Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Füge Produkció elnöke. Hozzátette: fontosnak tartják a színházi előadástervek mellett a tánc, újcirkusz és összművészeti projektek felkarolását is. Az elbírálásnál a pályaművek színvonala, művészeti értéke mellett a szempontok között szerepel majd a projektterv progresszivitása és társadalmi kérdésekre való érzékenysége. A már megvalósult staféta előadások mindegyike is egy-egy jól körülhatárolható társadalmi kérdésből, problémából indultak ki. „Hisszük, hogy a nézőkhöz egy jól irányzott kérdésfelvetésen vezet a legrövidebb út, hogy minden párbeszéd kérdéssel kezdődik" – fogalmazott.

A Staféta pályázatra október 6-án, 16.00-ig lehet pályázni, további információ a http://www.fugeprodukcio.hu/fuge/stafeta-palyazat honlapon olvasható.