Budapestinfó: előrelépés a metrófelújításban, feljelentés a fakocka okozta hiba miatt

​Előrelépést sikerült elérni az M3-as metró felújításában; a 37 közül már 12 felújított metrószerelvény van Magyarországon, ezek közül hat már megkapta az engedélyt és közlekedik, a hetedik napokon belül forgalomba állhat – mondta a Budapestinfón Tarlós István. A metró északi szakaszának felújítására és az alagúti munkákra vonatkozó vállalkozói szerződéseket augusztusban írhatják alá. A főpolgármester a sajtótájékoztatón bemutatta azt a fakockát, ami megakadályozta tegnap egy metrókocsi ajtajainak záródását. Az eset kapcsán hivatalból büntetőeljárás indult, közérdekű üzem jelentős mértékű megzavarása miatt. Tarlós István nem meneszti a BKK vezérigazgatóját, mint mondta, megvárja az online rendszerre vonatkozó hatósági és belső vizsgálatok eredményét.

​​

Előrelépést sikerült elérni az M3-as metró felújításában; a 37 közül már 12 felújított metrószerelvény van Magyarországon, ezek közül hat már megkapta az engedélyt és közlekedik, a hetedik napokon belül forgalomba állhat – mondta a Budapestinfón Tarlós István főpolgármester. Kitért rá, hogy a szerelvények szoftvereit módosították, az orosz gyártó, a Metrowagonmash részéről 25 mérnök tartózkodik itt állandóan. A hibák miatt a BKV több mint 2 milliárd forint kötbérigénnyel fog élni a gyártóval szemben, erről folynak a jogi egyeztetések, „minden alapot nélkülöznek azok a hírek, miszerint a BKV azon töri a fejét, hogy bármennyi kötbértől is eltekintsen”. A főpolgármester elmondta: a Metrowagonmash vezérigazgatójának nyilatkozata szerint a jövőben havi 2 helyett 3 szerelvény átadását tervezik, így ledolgozható az a mintegy 8 hetes csúszás, ami a véghatáridőhöz képest jelenleg számítható. 2018 folyamán már csak felújított szerelvények közlekednek a 3-as metró vonalán – emelte ki.

A főpolgármester kitért a tegnapi esetre, mint fogalmazott, „óriási hírverést kapott, hogy leállt a metró, ment a hergelés, ahogy szokott”. Hangsúlyozta, hogy semmilyen beavatkozásra nem volt szükség, az eset nem veszélyeztette az utasbiztonságot. Tarlós István a sajtótájékoztatón bemutatta azt a fakockát, ami megakadályozta a metrókocsi ajtajainak záródását. Mint mondta, „nem tréfadolog a fakocka”, hiszen olyan pontosan beleillik az ajtó vezetősínébe, mintha oda méretezték volna. „Ilyen szabályos alakzat nem szakad le és nem törik le semmiről, az utastérben pedig nincs faanyag. Mintha oda öntötték volna. Nem eshet ki ilyesmi valakinek a zsebéből, hogy pont abba a sínbe essen bele. Valaki szépen elhelyezte azt két állomás között, a csúcsforgalomban” – jegyezte meg. Hozzátette: az eset kapcsán hivatalból büntetőeljárás indult, közérdekű üzem jelentős mértékű megzavarása miatt, ami 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az eset a közvélemény elbizonytalanítását is célozhatta, azt a látszatot keltve, hogy ismét valami baj van a felújított szerelvényekkel – tette hozzá.

Az M3-as metró infrastruktúrájának felújításáról Tarlós István elmondta: 4 közbeszerzési eljárás van folyamatban, amelyek műszakilag összefüggnek, de jogilag különálló eljárásnak számítanak. Május közepén bontották fel a beérkezett ajánlatokat, az északi szakaszra (Dózsa György út és Újpest-Központ közötti állomások felújítása), valamint a vágányépítésre, az alagúti munkákra és a biztosítóberendezések felújítására vonatkozó tendereknél a BKV igazgatósága szerint vállalhatók a rendelkezésre álló fedezetet 23, valamint 15%-kal meghaladó többletköltségek. A déli szakasznál 46, a középső szakasznál pedig 44%-os volt a túllépés, ezeknél elutasították az ajánlatokat.  A vállalkozási szerződések – ha a döntéseket senki nem támadja meg – 2017 augusztusában aláírhatók.

Tarlós István kitért rá, hogy az északi szakaszon folynak a felszíni pótláshoz szükséges út- és forgalomtechnikai munkák, a buszpótlás útvonalának kiépítése megkezdődött. Augusztus 1-jén átadják a munkaterületet a vállalkozónak, aki a munkát 10 hét alatt befejezheti. A főpolgármester hozzátette: tudják, hogy nem az északi szakasz van a legrosszabb állapotban, de ott és az alagútban a munka megkezdhető, a fedezet maradéktalanul rendelkezésre áll, a kormánnyal aláírt támogatási szerződés van 137,5 md forintról. Ezt az összeget a kormány akkor is köteles biztosítani, ha az unió nem adná oda. Ha pedig a Fővárosi Közgyűlés esetleg megszavazná a támogatási szerződésből való kilépést, a főpolgármester azt azonnal megvétózná. Tarlós István beszélt arról is: eredményes egyeztetések folytak arról az EU illetékes szerveivel, hogy az esetleges többletköltségeket a főváros adott esetben biztosíthassa, a dokumentum elkészült, és aláírható állapotban van. „A 3-as metró ügy egyáltalán nem áll rosszul” – hangsúlyozta.

Az árvízvédelem kapcsán a főpolgármester elmondta: ha a csillaghegyi öblözet védműve ellen tiltakozók akadályoznák vagy meggátolnák az építkezést, jogilag nem lennének közvetlenül felelősek az esetleges árvízi károkért. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ha a tiltakozók miatt késve vagy egyáltalán nem épülne meg a védmű, akkor a Főváros felelőssége sem merülhet fel egy későbbi esetleges árvíz okozta károkért. Tarlós István elmondta: azt ajánlotta fel a beruházás ellen tiltakozó Lányi András író-filozófusnak, a Védegylet alapítójának, ha az augusztusi közgyűlésig olyan, megfelelően alátámasztott szakvéleményt tár elő, amely a part menti helyett a Nánási út-Királyok útja nyomvonalat támogatja, akkor azt be fogja vinni a testület elé. A főpolgármester azt is elmondta: az Együtt által a parton felállított modell közönséges valósághamisítás, ami semmire nem jó, csak emberek hergelésére.

A BKK-T-Systems ügyről a főpolgármester azt mondta: annak tartalmi részleteit nem minősíti, „nem tartozom az érzelmi ordítozók körébe, akik anélkül tesznek súlyos nyilatkozatokat, hogy halvány fogalmuk lenne arról, a valóságban mi történt”. Kitért rá, hogy már kezdettől hamis információk láttak napvilágot, arról például, hogy az „etikus hekker” 18 éves fiatalembert éjszaka őrizetbe vettek, pedig reggel 8-kor csöngettek nála. Tarlós István kiemelte, hogy nem kívánja minősíteni sem a fiatalember személyét, sem a tevékenységét. Hangsúlyozta, hogy meg kell várni a házon belüli és kívüli vizsgálatok eredményét, „senki nem tudja, mi történt, bekiabálások vannak, mindenki erőlteti, sulykolni próbálja a közvéleményben, szerinte mi történt, hősöket próbálnak gyártani, pedig nem is derítették ki, mi történt időrendben”.

Tarlós István nyomatékosította: mint a BKK tulajdonosának, a Fővárosnak a képviselőjeként csak akkor tesz minősítést, ha a hatóságok vizsgálata alapján tiszta kép rajzolódik ki. Megemlítette, hogy „durva és minimálisan megalapozottnak tűnő” vádaskodások érik a BKK vezetőjét. „Eszem ágában sincs hűbelebalázs módjára kezdeményezni a vezérigazgató felmentését. Túl keveset tudunk, hogy hebehurgya, de látványos dolgokat ki lehessen csikarni belőlem. Méltánytalan, alaptalan, nevetséges volna, és részemről a gyengeség jele, ha kirúgnám a vezérigazgatót” – fogalmazott. Bármelyik rendszer feltörhető, még a Pentagoné is – jegyezte meg, megemlítve, hogy az ügyben belső vizsgálatot is elrendelt.

Hangsúlyozta, hogy a BKK nem volt finanszírozója vagy előállítója a projektnek, nem költött rá egy fillért sem, szolgáltatás igénybevételére szerződött, egyelőre nem fizetett, és a történtek után nem is fog. A projekt kidolgozója, finanszírozója, áruba bocsátója és garantálója a T-Systems, amely írásban garantálta a rendszer biztonságát és megbízhatóságát. Tarlós István nyomatékosította: a BKK és a Főváros elvárja és követeli, hogy a német tulajdonos ne hallgasson, és a történtekre adjon magyarázatot. „Ha ez az áru hibás, ő állította elő, adta el, félrevezetve a felhasználót. A BKK, mint károsult, már mindenkitől bocsánatot kért, de tőle senki, a német rendszergazda pedig alamuszin lapít” – tette hozzá.

Elmondta: nem feladata és nem is kívánja egy 18 éves fiatal tetteit megítélni, „a vérét én biztosan nem kívánom”, de vannak nyitott kérdések, többek között az, hogy mi volt a motivációja, más esetek is történtek-e, és ott is etikus hekkerként járt-e el, a BKK esetében a cselekményének sora és tartalma ténylegesen kielégíti-e az etikus hekker fogalmának kritériumait. „Nyitott kérdések sora van, nincsenek bizonyítékok, csak bemondások és ellentmondások” – jegyezte meg. Beszélt arról, hogy több, túlterheléses támadás volt a T-systems és BKK teljes informatikai rendszere ellen. Az egyik legfontosabb közszolgáltatás teljes informatikai és utastájékoztató rendszerét lebénították, a normálishoz képest több mint harmincszoros terhelésnek tették ki, ami annyit tesz, mintha egy órán belül 40 millióan nézték volna a BKK weboldalát. Egy ilyen támadássorozat szakértők szerint 300 millió forintos költségráfordítást és jelentős humán erőforrást igényelt. „Nem hiszem, hogy 18 éves fiatalok ekkora tömegeket mozgósították volna vagy egy ilyen akcióra ekkora forrást kerítettek volna. Koncepcionális valamiről lehet szó” – fogalmazott. Feltette a kérdést: e rendszerek hosszú időre történő lebénítása is segítő szándékú, ez is etikus hekkerkedés lenne? Elmondta azt is, hogy az eddigi jelek alapján nem a rendszer meghekkeléséből származhatnak a kiszivárogtatott adatok, sokkal valószínűbb, hogy inkább személyes kiszivárogtatás történhetett, nem kizárhatóan a T-Systems személyi állományából.

Hírek

RSS megtekintés