Tarlós István főpolgármester közleménye

​A Demokratikus Koalíció M3-as metró felújítással kapcsolatos, 2016. február 6-án kiadott közleménye – „Tarlós átverte a budapestieket” – számomra egyértelműen a tompaelméjűség félreérthetetlen tüneteit tükrözi. Láthatólag nem képes befogadni tudatuk a létező valóságot. Soha nem akartam „mindenáron” a szerelvények felújítását (ami egyébként nem 80 mrd forintba kerül, hanem 69 mrd-ba).

Idézet a Kormányhoz írt, 2014. január 12-i levelemből:

„Műszakilag és a hosszú távú gazdaságosság szempontjából elsődlegesen új járművek beszerzése javasolt, Budapest főpolgármestereként is ezt támogatom. Amennyiben azonban a Kormány az ehhez szükséges uniós forrásokat a következő hét évben nem tudja biztosítani, a meglévő járműpark felújítása megkerülhetetlen.”

A Kormány határozott a felújítás mellett 2014. augusztus 19-én kelt, 1468/2014 (VIII.19.) sz. kormányhatározatában.

Másfelől nem azt mondtam a minapi sajtótájékoztatómon, hogy a szerelvények 2019. június 30-ra készülnek el, hanem azt, hogy a megújított szerelvények a megújított alagútban futhatnak ebben az időpontban. A 2019. szeptember 30-ig tartó befejező munkák ugyanis már nem gátolják a forgalmat. Ez a határidő az első megnevezett határidő egyébként, tehát „csúszás”-ról ab ovo nem beszélhetünk. Pusztán arról tettem említést, hogy 2015 nyara előtt nem lehetett az M3-as metróval összefüggésben kötelezettséget vállalni. Mivel a Kormány akkor tudta átvállalni az üzemszerűen nyilatkozgató DK-s képviselő és elvtársai által itt hagyott adósságállományt, így korábban minden szerződés fedezet nélküli kötelezettségvállalás lett volna. Így hát nem kérdés, hogy ki az, aki át akarja verni a budapestieket.

Tarlós István

főpolgármester