Tarlós: a tavalyi volt az évtized legsikeresebb turisztikai szezonja

Tarlós István főpolgármester a "Vállalkozó nők, női vezetők a turizmusban és az idegenforgalomban Budapesten" című szakkonferencián

​Vállalkozó nők, női vezetők a turizmusban és az idegenforgalomban címmel szakmai fórumot rendeztek hétfőn Budapesten. A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. közös eseményén beszédet mondott Tarlós István főpolgármester, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Pelczné Gál Ildikó, az Európai Parlament alelnöke.

- Budapest turizmusa évek óta felülmúlja a korábbi évek eredményeit, ez pedig jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez is - mondta Tarlós István. Kiemelte: 2010 és 2015 között csaknem másfélszeresével nőtt a külföldi turisták száma a fővárosban, 2015-ben 8,7 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami félmillióval több, mint az ezt megelőző évben. A turizmus eredményében nagy szerepe volt a Fővárosi Önkormányzat cégeinek, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt-nek – hangsúlyozta a főpolgármester.

- Budapest fejlődésében mindig is kulcsszerepe volt a helyi vállalkozásoknak. A Fővárosi Önkormányzat a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvánnyal közösen 2015-ben megalkotta a gazdaságélénkítést és munkahelyteremtést elősegítő stratégiáját, amelyben hangsúlyos szerepet kapnak a kis és középvállalkozások, valamint a fővárosi turizmus – jelentette ki Tarlós István. Hozzátette: a női munkavállalók arányának növekedésével a budapesti vállalkozói szféra és a magyar gazdaság egésze gazdagodik és tovább erősödik.

- Budapest szerepe kiemelkedő a turizmusban, a külföldi vendégek kétharmada Budapestre érkezett, és a főváros realizálta a kereskedelmi szálláshelyek összes bevételének 45 százalékát – mondta Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: Magyarországon a közszférában lényegében eltűnt a különbség a nők és a férfiak bére között, azonban a magánszféra és a piaci viszonyok világában ez az esélyegyenlőség még nem teljesen érvényesül. A visegrádi országok között Magyarországon a legkisebb a férfiak és a nők fizetése között a különbség, a kormány eddigi intézkedései nagyban segítették a nők munkába állását, és azt, hogy ne kelljen választani a munka és a család között – tette hozzá.

Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Parlament alelnöke előadásában kifejtette: a turizmus az Európai Unió szerint is kulcsfontosságú ágazat, az EU GDP-jének 10 százalékát, az uniós munkahelyek egy tizedét adja, 13 millió embert foglalkoztat a terület. - Az Egyesült Királyságban 63 százalék, Franciaországban 50, Spanyolországban 41, Olaszországban 39 százalék a női foglalkoztatottak aránya a turizmusban, mégpedig azért, mert ez a terület biztonságos, kiszámítható, rugalmas, jó kereseti lehetőséget nyújt –tette hozzá.

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a BVK továbbra is azon dolgozik, hogy hozzájáruljon a fővárosban működő vállalkozások segítéséhez, azok bővüléséhez, így Budapest fejlődéséhez. Említést tett józsefvárosi önkormányzattal közösen kidolgozott mikrohitelezési rendszerről, amelynek segítségével a helyi vállalkozásoknak rendkívül kedvezményes hitelt tudnak nyújtani, és ezt amelyet a női vállalkozók és a 40 év alattiak 2,4 százalékos kamattal vehetik fel.

Hírek

RSS megtekintés