Innovációs konferenciákon mutatkozhatnak be Tel-Avivban a 4. BE SMART startup verseny győztesei

Hazai innovatív vállalkozások jelentkezését várja 4. BE SMART Startup versenyére a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK), Magyarország Tel-avivi Nagykövetsége és a Magyar Nemzeti Kereskedőház – jelentette be Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke a Bálványosi Szabadegyetemen, 2016. július 20-án.

A 27. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor Wekerle-Mikó sátor programjait megnyitó, BVK által szervezett kerekasztal-beszélgetésen a fővárosi gazdaságélénkítési és munkahely teremtési lehetőségekről beszélgetett Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke, Borbély Lénárd, Budapest Főváros XXI. kerület, Csepel polgármestere, valamint Kovács Péter, Budapest Főváros XVI. kerületének polgármestere. A beszélgetést Szőnyi Kinga, az EchoTv műsorvezetője, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke vezette.

Az eseményen hirdette meg Szalai Piroska a 4. Be Smart startup versenyt a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK), Magyarország Tel-avivi Nagykövetsége és a Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezésében. A kétfordulós verseny győztesei két, szeptemberben Tel-Avivban megrendezésre kerülő nagyszabású innovációs eseményen mutatkozhatnak be: a Digital Life Design (DLD) Tel-Aviv Fesztiválon és a V4 Innovációs Konferencián. A V4 Innovációs konferencián izraeli és nemzetközi befektetőkkel, üzleti partnerekkel építhetnek kapcsolatot a startupok képviselői, a DLD Tel-Aviv fesztivál magyar standján pedig három napon át kiállítóként jelenhetnek meg. Emellett előzetesen megszervezett B2B találkozókon vehetnek részt befektetőkkel, üzletfejlesztőkkel, és potenciális partnerekkel.

A szervezők olyan feltörekvő vállalkozások jelentkezését várják, amelyek a piacra lépés fázisán már túl vannak, vagy legalább prototípussal rendelkeznek. A kiválasztás első fordulójában a jelentkezők feladata egy magyar-angol kétnyelvű pályázat elkészítése, a második fordulóba jutottaknak pedig angol nyelvű pitch-ek keretében kell bemutatniuk a vállalkozásukat egy szakértői zsűri előtt.

A pályázatok benyújtásának határideje 2016. augusztus 22-e, hétfő éjfél.

Részletes információk a pályázatról: Versenyfelhívás (www.bvk.hu)

Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány