Félezren futottak a „Budapest Futófesztivál – NATO Run” eseményen

Mintegy 4500 futó és 120 csapat vett részt a szeptember 25-én megrendezett „Budapest Futófesztivál – NATO Run” eseményen. A legnagyobb érdeklődés a futófesztivál 10 kilométeres távját, a NATO Runt övezte. Ez a versenyszám civilek és katonák közös mezőnye volt, hiszen közösen teljesítették a távot, együtt és külön-külön megméretve is. A versenyszámra a Honvédelmi Minisztérium meghívására 12 országból érkeztek katonacsapatok, köztük a NATO legkiválóbb atlétáival. Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, aki miután immár hagyományosan maga is teljesítette a távot, így fogalmazott: “ma mindenki győztes, mert legyőzte a maga lustaságát és gyengeségeit”. Hozzátette: a futás olyan, mindenki által „beszélt” közös nyelv, amely nemzetiségtől, pártállástól, nemtől, kortól függetlenül összehozza az embereket.

Az útvonal szépsége lenyűgözte a résztvevőket, egyszersmind próbára is tette, hiszen a táv utolsó két kilométere jócskán emelkedett, mire elérte célját, a Kapisztrán teret. Ahol nemcsak ünnepélyes díjátadó, de kitárt kapuival a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiállításai, a Magyar Honvédség Szentendrei Akadémia Zenekara, HM Különleges Díszelgő Csoport fegyveres bemutatója várta.

Hírek

RSS megtekintés