Egyedülálló nosztalgiajáratok Budapesten

A Termál nosztalgiavillamos a Szent János Kórháznál

2016 májusától szeptember végéig –  a világon egyedülálló módon –  a Duna és a Termál villamosra keresztelt nosztalgiajáratokkal, valamint a Hófehérke nosztalgiahajóval is utazhatnak a régmúlt szerelmesei hétvégente. A Duna villamosra keresztelt nosztalgiajárat a világ tíz legszebb villamosvonala közé választott 2-es vonalán, míg a Termál a fonódó villamoshálózat vonalán, a leghíresebb budai termálfürdők érintésével jár majd. Elindul a Hófehérke nosztalgiahajó is szombatonként a Margit híd és az Erzsébet híd között.

A megújult nosztalgiajáratokat bemutató sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes elmondta, hogy Budapest nagyon színes turisztikai palettája még egy izgalmas lehetőséggel bővül, hiszen három olyan új nosztalgiajárat közlekedik mostantól, amelyet remélhetőleg nagyon sokan használnak majd, nemcsak a budapestiek, a családosok és a kisgyerekesek, vagy azok, akikben egy kis nosztalgia iránti vágy van, hanem az ide látogató turisták is. Hozzátette, hogy e nosztalgiajáratok ugyanolyan részei Budapest arculatának és a budapesti érzületnek, mint a Halászbástya vagy a Szabadság híd.

Szombatonként a Jászai Mari tér – Batthyány tér – Kossuth tér – Várkert Bazár – Petőfi tér útvonalon a Hófehérke névre keresztelt, SH jelzéssel ellátott nosztalgia hajójárat közlekedik majd, amelyről a közel 45 perces út során teljes pompájában megtekinthető a Duna-part csodálatos panorámája, amelyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított.  A Hófehérke az egyik utolsó képviselője a Dunán még hajózó, klasszikus építésű, a XIX. században épült hajóknak. A hajótest 1895-ben épült Újpesten, a Schoenichen-Hartmann Hajógyárban. 

Szombaton és vasárnap a pesti és a budai oldalon közlekedő nosztalgiavillamosok is várják a régmúlt szerelmeseit.

A világ tíz legszebb villamosvonala közé választott 2-es vonalán, szombaton közlekedő Duna villamos a Közvágóhíd H és a Jászai Mari tér között jár. A második világháború után létrejött vonal a pesti felső rakparton halad a Jászai Mari térről indulva, és a Kossuth tér vonalában ér ki a Duna-partra, majd a Lánchíd alatt átbújva jut el a Duna-korzóra. Akár napközben, akár sötétedés után ezen a vonalon mindig egyedülálló látvány tárul az utazó szeme elé, hiszen közvetlen közelről csodálhatja meg a magyar Parlament egyedülálló épületét, a Duna-korzót és a pesti szállodasort, valamint a folyó vizében tükröződő, csodálatos budai panorámát a Halászbástyával, a Mátyás-templommal és a budai Várral. 

Budapest fürdőváros, területén számos gyógyhatású hévízforrás található, melyek vizét a város népszerű gyógyfürdői használják fel. Vasárnap a budai fonódó villamoshálózat vonalán a Szent János Kórház – Rudas fürdő – Lukács fürdő – Szent János Kórház vonalán körjáratként közlekedő Termál villamossal utazva alkalom nyílik több történelmi, műemlék fürdő megtekintésére is. Ezen a vonalon a Parlament épületével büszkélkedő pesti oldal panorámájában gyönyörködhetnek a nosztalgiázók. A villamos a Szent János Kórháztól indulva jut el a híres Rudas Gyógyfürdőig, ahonnan a Dunával párhuzamosan az Erzsébet híd, a Lánchíd, majd a Margit híd alatt áthaladva jut el a Szent Lukács Gyógyfürdőig, ahol a nosztalgiajegy felmutatásával 10% kedvezménnyel lehet igénybe venni a fürdő szolgáltatásait. Részletes információ: budapestgyogyfurdoi.hu

A járatokat nosztalgia-vonaljeggyel vagy -napijeggyel, illetve éves nosztalgiabérlettel lehet igénybe venni. A jegy és bérlet megvásárolható elővételben a BKK Ügyfélközpontjaiban vagy a helyszínen, a járművön dolgozó kalauztól. A járatokról, az útvonalról és a nosztalgiajárművekről részletes információk a bkk.hu/nosztalgia oldalon olvasható.

Budapesti Közlekedési Központ

További információ

Menetrendek, jegyek, bérletek, térkép, látnivalók, járművek

Hírek

RSS megtekintés