A Főváros továbbra is elkötelezett az összehangolt fejlesztések és a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása mellett

Budapest Főváros Önkormányzata továbbra is elkötelezett abban, hogy a főváros közlekedési rendszerében az igényeknek megfelelő infrastruktúrát biztosítson a közlekedés összes résztvevője számára. A Bartók Béla úton megvalósuló peronátépítések után, a fejlesztés  csak olyan lehet, amely egységes kialakítást nyújt az érintett útszakaszokon és a villamosmegállók környezetében.

A Bartók Béla úton jelenleg három beruházás folyik egyszerre. A fővárosi önkormányzat megbízásából a Budapesti Közlekedési Központ EU-s források felhasználásával építteti át a villamosmegállókat, melyek így alkalmasak lehetnek az itt közlekedő alacsonypadlós autóbuszok és villamosok együttes fogadására és biztosítani tudják a teljes akadálymentességet is. A BKV Zrt. saját beruházásban végzi az elhasználódott villamospálya felújítását és a villamos közeledés energiaellátását nyújtó betápláló vezeték cseréjét a Szabadság híd és a Móricz Zsigmond körtér között. A Főtáv Zrt. pedig a távhővezeték rekonstrukcióját bonyolítja le a Csíky utca és a Szent Gellért tér között.

A jogszabályi előírások miatt egyes villamosmegállók szélesítésére is sor kerül az útpálya rovására, amely miatt a Gárdonyi téren és a Szent Gellért téren a Szabadság híd irányában a korábbi keresztmetszet mellett csak további beavatkozásokkal lenne biztosítható a 2x2 forgalmi sáv. Ennek lehetséges megoldása érdekében a szükséges kiviteli tervek készítése végső fázisban vannak, döntés a kialakítandó keresztmetszetről, a forgalomtechnikai megoldásokról  - beleértve a kerékpáros közlekedés feltételeinek kialakítását is - ezt követően, a következő hetekben születik döntés.

BKK Kommunikáció