A Fényvillamos még egyszer útnak indul a hétvégén

Mivel a főváros még a legtöbb helyen ünnepi fényekben tündököl, közkívánatra a Fényvillamos is még egyszer útnak indul  hétvégén – vagyis pénteken, szombaton és vasárnap  – és újra bejárja azokat a vonalakat, amelyeken közlekedett.

Az első Fényvillamost azzal a céllal indítottuk el, hogy ünnepi hangulatot csempésszünk a fővárosiak mindennapjaiba az adventi időszakban, most pedig szeretnénk, ha ez egy picit tovább tartana. Az elmúlt években hagymásosan vízkeresztig járt a 3500 méternyi fényfüzérrel, összesen 39200 db fehér és kék színű LED-del feldíszített jármű, de – mivel a fővárosban hamisítatlan téli hangulat van, végre megérkezett a hó is – idén gondoltuk, a BKV is csatlakozik a maga módján ennek megőrzéséhez. Így a 2016-os évet azzal indítjuk, hogy néhány nappal hosszabb ideig gyönyörködhetnek a Fényvillamosban, és persze utazhatnak is rajta.

A díszes jármű pénteken a 47-es, szombaton a 4-es és vasárnap pedig 2-es villamos vonalán közlekedik. Menetrendje megtalálható a BKV és BKK honlapján (www.bkv.hu és www.bkk.hu).

Tájékoztatjuk a kedves utasokat, hogy szombaton 21.30-kor fotós menet indul a Bosnyák térről, ezért az utolsó 4-es Fényvillamos 19.39-kor indul Újbuda-központtól, majd a 20.16-os Széll Kálmán téri indulás már csak a Blaha Lujza térig közlekedik.

A fotós menetről szintén a www.bkk.hu oldalon tájékozódhatnak.

A Fényvillamos normál díjszabás szerint vehető igénybe. 

BKV Zrt.

BKK Zrt.

Kapcsolódó cikk

Útjára indult a karácsonyi fényvillamos Budapesten
Az elmúlt évek hagyományát folytatva a BKV idén is elindította a karácsonyi Fényvillamost. A jármű 2015. december 4-e és 2016. január 6-a között közlekedik a 2-es, a 4-es és a 47-es villamosvonalon, valamint december 19-én – rövidített útvonalon – a 14-es villamos vonalán.