500 új elektromos töltőhely létesülhet Budapesten

Az elektromobilitás elterjesztését célzó Jedlik Ányos Terv megvalósításáról írt alá együttműködési megállapodást Budapest Főváros Önkormányzata és a Nemzetgazdasági Minisztérium. A megállapodás eredményeként közel 250 töltőoszlop és 500 töltőhely létesülhet mintegy 600 millió forint értékben.

A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tarlós István főpolgármester által aláírt dokumentum rögzíti, hogy a főváros biztosítja a töltőállomások helyét és a hozzájuk tartozó parkolóhelyeket, míg a nemzetgazdasági tárca vissza nem térítendő támogatást nyújt mindehhez az önkormányzati töltőtelepítési program keretében. A Főváros és a kerületek mintegy 250 töltőoszlopra, azaz 500 töltőhelyre pályázhatnak, ezek fedezete az októberben kiírt pályázati felhívás szerinti feltételekkel garantált. Az együttműködés keretében a felek közösen mérik fel a jogszabály-változtatási igényeket, továbbá közös koncepciót dolgoznak ki a kiépítendő töltőpontok helyének kijelölésére is.

A megállapodás szerint a főváros áttekinti a személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó rendeleteit, és javaslatot tesz a zéró emissziós járművek elterjesztésére a személytaxi szolgáltatásoknál, illetve egy zéró emissziós járművekre épülő közösségi autómegosztó rendszer (car-sharing) bevezetésénél. Ezzel összhangban a főváros a közszolgáltatásokat ellátó járműpark esetében is megvizsgálja a károsanyag-kibocsátástól mentes járművek alkalmazásának lehetőségét.

Nemzetgazdasági Minisztérium